Mindenesetre Karcsi is visszaütött, Katika is, Kobak is. Hanem a tanító néni nem hitte el. És mivel egy verekedést nem lehet csak úgy csengőszóra abbahagyni, és mivel a tanító néni pont akkor jött be az osztályba, amikor Kobak visszaütött, a tanító néni Kobakot büntette meg.

— Állj a sarokba! ― mondta szigorúan.

Hanem ahogy álldogált Kobak a sarokban, egyszerre csak rányerített a falrepedésből egy lovacska.

— Sose búsulj! ― vigasztalta. ― Én tudom, hogy te csak véletlenül állsz a sarokban, és nem vagy hibás. Ülj csak a hátamra, és fogóddz meg jól a sörényemben!

Azzal átszökött a táblán, kiszökkent az ablakon, ki az udvarra. Vágtattak nagy sebesen, de amikor fordultak volna, akkor látta meg Kobak, hogy a lovacskának csak fél szeme van.

— Ne búsulj egyet se, lovacska, majd én rajzolok neked másik szemet ― vigasztalta, s már vette is elő a zsebéből a színes ceruzát.

— Ejnye, Kobak! Ne firkáld össze a falat! ― mondta a tanító néni mérgesen, azzal kiültette szégyenszemre az első padba.

— Tedd a padra a kezedet magad elé, nehogy megint előhúzz valamit a zsebedből!

Így ült ott Kobak a padon szétterpesztett ujjakkal, és sehogy sem értette, hogy a tanító néni mért haragszik rá. Hiszen szemet akart rajzolni a lovacskának! És a lovacska is segített rajta, hát nem lett volna szép tőle, ha fél szemmel hagyja a lovacskát.

De nem kellett sokat szomorkodnia, mert egyszer csak a pad repedéséből szólt ki a lovacska:

— Köszönöm, hogy szemet rajzoltál, ne szomorkodj, én tudom, hogy csak jót akartál. Kapj csak fel a hátamra, és fogóddz meg jól a sörényemben!

Átugrattak a padon, átszöktettek az ablakon, a kerítésen, elhagytak minden villamost, de amikor fordultak volna, Kobak észrevette, hogy a lovacskának hiányzik egy patkója.

— Hagyd csak el! ― biztatta a lovacskát. ― Majd karcolok én neked a körmömmel patkót, de igazit!

Hanem a tanító néni még jobban megharagudott.

— Ne karcold a padot, Kobak! Úgy látszik, nem érted, hogy megbüntettelek. Bent maradsz nagyszünetben az osztályban egyedül.

Ült Kobak a nagy osztályban egyedül, és annyira félt, hogy hiába nézett a falra s a padra, sehogy se látta a lovacskát. Amikor már nagyon egyedül érezte magát, akkor rajzolt a táblára egy lovacskát, éppen olyat, amilyen rányerített. De a rajzolt lovacska nem akart megszólalni, hiába szólongatta Kobak.