Az öngyilkosjelölt zavarodott és elkeseredett, sokszor nem is akar igazából meghalni, csak nem találja a kiutat az adott helyzetből, csak odafigyelést kérne, segítséget, de már nem reméli, hogy megkaphatja. Ezért az összegubancolódott élete problémáit is úgy akarja kioldozni, mint a híres hadvezér a gordiuszi csomót: kettévágva.

Az emberekben ilyen szélsőséges esetekben mindig felébred a segítőkészség, és egy ilyen mentés alkalmából akár hőssé is minősül egy egyébként hétköznapi ember. Ha sikerrel jár a mentés, akkor felemelő érzés tölti el az egybegyűlteket, úgy érzik, ők is részeseivé váltak egy jó cselekedetnek.

A filmekben ilyenkor pozitív irányú fordulat áll be, a kárvallottból a sors kegyeltje lesz, munkát kap, visszakapja elvesztett kedvesét, vagyonát, és a nézőben oldódik a feszültség. A hétköznapi életben azonban nem ilyen egyszerű a dolog. Az életmentés ugyan megtörténhet, s lehet, hogy az illető átértékeli a helyzetet, és jobban megbecsüli az életét. Van azonban úgy is, hogy a mentést követő lelki kezelés után az elkövető ismét szembetalálja magát a régi problémáival, s mivel a változás csak rövid távú, ismét a régi megoldással próbálkozik. Amikor már itt tart valaki, nem lehetetlen, de nehéz rajta segíteni. Vannak a lelki válságnak azonban megelőző fázisai, amikor egy baráti beszélgetés, biztatás más megvilágításba helyezheti a dolgokat, amikor már ismét érdemesnek tűnik harcolni valamiért, és ebből kiindulva élni is.

A forgatókönyv mégsem ilyen egyértelmű mindig, mert az olyan ember, akit agyonnyom a bánat, rendszerint elszigetelődik, magába zárja fájdalmát, mert bánatát még elviselhetetlenebbnek érzi, ha más is tud róla. Nagyon különböző élethelyzetek adódhatnak, mint például az öregkori magány, amikor az a kínzó érzés marcangolja az embert, hogy már senkinek sem kell. Lehet egy családi titok is, melyet nem szívesen oszt meg senkivel sem, egy tiltott szerelem, barát árulása, megcsalás és milliónyi egyéb, ami külső szemlélőnek nem tűnik kínzónak, de a benne levő szenved a rá nehezedő érzésektől.

A mai embert a sokrétű elfoglaltság és a sokféle inger sokszor érzéketlenné teszi környezete, társai, kollégái iránt, így a nonprofit szervezetek, lelkes és szakértők által irányított önkéntesek vállalják fel a lelki elsősegély nyújtását. Elbeszélgetnek a betelefonálóval, tanácsokkal látják el, megoldásokat javasolnak a problémáira, és teszik mindezt úgy, hogy mindenik fél megőrzi névtelenségét, kizárva annak még a gyanúját is, hogy visszaélhet a helyzettel. Hogy miért teszik? Talán bántja őket a közöny, a sok tönkrement élet, valakinek az emléke, akin nem segíthettek, vagy örülnek, ha a vesztesekből nyertesek lesznek ismét a segítségükkel.

Ha úgy érezzük, hogy zsákutcába jutott az életünk, bizalommal forduljunk hozzájuk.