A múzeum zsúfolásig telt Bartók Termében Szabó Béla, a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulja köszöntötte az előadót, aki Benedek Elek dédunokájaként éppen Kisbaconból „örömmel jött haza" Sepsiszentgyörgyre. Bíró Béla a beszélgetés moderátoraként kijelentette, Lengyel több kötet szerzőjeként az egyik legnagyobb hatású magyarországi közíró, aki meghonosította a politikai esszé fogalmát.

Lengyel László — a Pénzügykutató Zrt. elnöke, egyetemi tanár — egy, a kilencvenes évek eleji vélekedése kapcsán felidézte: akkoriban úgy gondolta, Sepsiszentgyörgynek jóval nagyobb esélye van a fejlődésre, mint Brassónak, mert látta, hogy szocializmusban felépült szörnyű gyárváros csupa halálra ítélt vállalattal, és azt gondolta, hogy azok a városok, amelyeket a sors ettől megkímélt, felszabadultabban indulhatnak az új világnak, több lehetőségük lesz, mint azoknak, amelyek hurcolják magukkal ezt az örökséget. Magyarországon ezt Nyíregyháza példája igazolta, mely a rendszerváltás nyertese, köszönhetően egy polgármester asszonynak, aki körülnézett a világban, kíváncsi volt arra, mások mit tesznek azért, hogy beruházókat vonzzanak térségükbe. Az ottani elit megértette, egymással nem veszekedni kell, hanem a kitűzött cél érdekében dolgozni, mert ha azon gondolkoznak, hogy ki nyer, és ha a város együtt nem nyer, akkor együtt süllyednek el. Önmagában az, hogy valakinek van ezer- vagy százéves múltja — vélekedett Lengyel —, nagyon fontos, de ha nem tudja azt a fejlődés, a változás szolgálatába állítani, esélye sincs arra, hogy ebből a múltból igazi erőt kovácsoljon, „nem érdekes, hogy valaki aranyrögön ül".

Részletesen szólt a rendszerváltás előtti időszakról, ebben a tekintetben Magyarország és Románia között óriási különbség volt, „egészen más rendszert váltottunk le": míg itt egy ázsiai diktatúra összes körvonalát sikerült kirajzolni, addig a magyar társadalomban fogyasztói szocializmus volt (többen voltak, több százezren, akik Bécsbe indultak vásárolni, mint tömegtüntetésen), így Magyarországon előbb kezdődött a gazdasági rendszerváltás, mint a politikai. Máig érvényes adófizetési, fogyasztási szokások kapcsán kijelentette, a magyar polgárosodás egyik legnagyobb tragikuma, hogy sokkal kevésbé hasonlít a német, skandináv fogyasztási, megtakarítási szisztémákhoz, a magyarok egy mediterrán szokást űznek, melynek lényege, ne fizess adót. Magyarországon ma 1,2 millió ember szerepel adómentes minimálbéren bejelentve, az első minimálbéres generáció 2012—2013-ban megy nyugdíjba, és várhatóan havi 22 000 forint nyugdíjat kap. Ez egy hihetetlenül veszedelmes lánc, melynek az ezredforduló utáni negatív következményeként említette, hogy a politikai elit választási pillanatokban felelőtlen ígéreteket tesz, a magyar korrupciós rendszer elérte az orosz, bolgár és román szintjét („ma mindenkinek fizetni kell"), és Magyarországon most először — mindkét oldalon — kialakult a vezérkultusz, „hirtelen mindenki megtalálta a maga vezérét". Egyébként, mondta Lengyel, nézeteiért egyik oldal sem szereti („legalább akkora bajom van az egyik oldallal, mint a másikkal, az egyik a nemzetből, a másik a demokráciából taszította ki magát"), előadásában is számos kritikával illette mind Gyurcsányt, mind Orbánt.

Az Amerikából induló gazdasági válságban azért ennyire törékeny mindkét ország, mert a legnagyobb visszaesésre ebben a térségben (Kelet-Európában, a Baltikumban, de még Szlovéniában is) lehet számítani — vélekedett. Továbbá szerinte az is Kelet-Európa tragédiája, hogy túlfogyasztottak és túlfejlesztettek. Ebben az időszakban nagy probléma, hogy tökéletesen hiteltelenek az elitjeink, miközben válságban hiteles politikai szereplőkre lenne szükség. A válság át fogja rendezni a teret, de egyben kiváltotta a másság, a kisebbség felülértékelését is — vélekedett Lengyel László. A Nemzetközi Valutaalap megszorító intézkedéseit érdemes figyelembe venniük a vezetőknek, mert „Brüsszelből nézve tyúkfészkek vagyunk", továbbá a politikusoknak tárgyalniuk kell, még egy városban is párbeszédre van szükség, a civil elitek között is, nem csak politikusok között. Értelmiségiként és emberként is fent lehet maradni anélkül, hogy az ember a zászlót változtatná — tette hozzá.

Lengyel László azt is megjegyezte, hogy — noha stratégiai fontosságú — a határon túli magyarok kérdésében sem alakult ki konszenzus a magyar pártok között. Eközben Szlovákiában két magyar párt szétverte egymást, sikerült Felvidékre, Erdélybe átvinni az összes viszályt, a magyar korrupciót, azt a hangnemet, amely nem volt jellemző a határon túli városokra — ez az igazi probléma. Magyar, nemzeti ügyről van szó, az, hogy valakik nyílt színen egymást pofozzák, működésképtelen politika, abba kellene hagyni, mert ez nevetségessé tesz minket a világban — vélekedett.