Sokat olvastam, tanultam, tehát valamelyest ismertem a görög hitvilág vagy mitológia, ha így ismertebb, elragadó legendáit, köztük annak a csodálatos völgynek — melyet a csendesen hömpölygő hullámaival susogó Alpheiosz és Kladeosz folyó, valamint a Kronosz-domb szelíd lankái határolnak — történéseit, melyek még a világmindenség, azaz Khaosz idejében kezdődtek, amikor az Ég istene, Uranosz feleségül vette Gaiát, a Földanyát, hogy aztán házasságukból megszülessenek a titánok és titániszok, akiknek legfiatalabbika, Kronosz az anyja által kovácsolt fegyverrel legyőzte kegyetlen atyját, Uranoszt. Kronosz trónra kerülését követően feleségül vette nővérét, Rheát, de a boldognak tűnő házasságot megzavarta egy jóslat, mely szerint az egyik gyermek le fogja taszítani apját az istenek trónjáról. Az apa, azaz Kronosz azonnal intézkedett, s amint Rhea méhéből kibújt egy-egy gyerek — ők voltak az olümposziak istennemzedékének tagjai, Hesztia, Déméter, Héra, Poszeidón, Hadész, Zeusz —, azonnal lenyelte azt. A legkisebbik — ő volt Zeusz — születésekor Rhea leitatta Kronoszt, és az újonnan világra jött gyerek, azaz Zeusz helyett egy rongyokba bugyolált kősziklát adott oda neki. Zeuszt aztán a Kurészek, vagyis az ifjú démonok, köztük az Ida-hegyi Héraklész — aki nem tévesztendő össze saját fiával, akit Alkménével, a mükénéi király feleségével nemzett — oltalma alatt nőtt, növögetett, hogy aztán birkózóviadalra hívja ki apját Olümpiában. Zeusz győzött, aztán megragadta apját, fejjel lefelé lógatva kirázta gyomrából a korábban lenyelt testvéreit, majd közülük nőül vette Hérát, de előbb az apja felett aratott győzelme emlékére megalapította az olümpiai játékokat.

Ismerős még két legenda az olümpiai játékok alapításáról. Az egyik szerint a lidiai Pelopsz alapította, aki legyőzte apósát, az éliszi Pisza királyát, Oimonaoszt, a szépséges Hippodameia apját, aki leányának minden kérőjét kocsiversenyre kényszerítette, és verseny közben leszúrta őket, szám szerint tizenhármat. Tizennegyedik kérőként jelentkezett Pelopsz, aki cselszövéssel ugyan, de legyőzte Oimonaoszt, aztán feleségül vette Hippodameiát, Pisza királya lett, és győzelme helyszínén, az Alpheosz folyó partján Zeusz tiszteletére versenyt rendezett, megalapítva az olümpiai játékokat. A másik legenda (azaz sorrendben a harmadik) az idai Héraklész nevéhez fűzi a játékok megalapítását. Amikor Rhea Kronosz elől Ida hegyére menekült, hogy nyugodt légkörben megszülje Zeuszt, ahol akkor öt óriás vagy daktülosz élt, név szerint Héraklész, Paiónaiosz, Epidémész, Iasziosz, Idasz. Rájuk bízta az újszülött Zeusz nevelését. Idővel az öt óriás Olümpiába került, ahol aztán Héraklész egymás mellé állította a testvéreket, hogy futásban összemérjék erejüket. A győztest olajfaággal koszorúzta meg.

A három legenda után hadd térjek vissza még Zeuszhoz, akinek szentélyét egyetlen, Olümpiába látogató sem kerülheti el, és aki iménti elválásunkkor még nem fejezte volt be az olümposzi istennemzedék életre hívását. Zeuszról tudni kell, hogy igencsak vonzódott a szép nem iránt. Így történhetett meg, hogy a Hérával nemzett Héphaisztos, Arész mellett Métisszel, Okeánosz leányával Athénét, az arkádiai Maiával Hermészt, Letóval Artemiszt, Apollónt nemzette.

A velük való találkozásra készültem, amikor a Magyar Olimpiai Akadémia kis csapatának tagjaként — együtt a Fradi és a válogatott egykori kapusával, Géczi Istvánnal, a sokszoros magasugróbajnok és olimpiai résztvevő Zsivótzkyné Komka Magdolnával, az MTK ügyvezető elnökhelyettesével, Bódayné Blaha Judittal, hogy csak pár nevet említsek, az olvasóink előtt is ismertebbek közül — dr. Jakabházyné Mező Mária vezetésével útra keltem az olimpiák szent ligete felé, ahol évezredekkel ezelőtt szentélyeket emeltek Zeusz, Héra s a többi istenség tiszteletére, s ahol ma csak oszlopok, hatalmas kövek várják az oda látogatókat, hogy elmesélhessék nekik egy dicső korszak világát, történéseit, felelevenítsék emlékezetükben e korszak hőseit. Na és múzeumok igyekeznek a még fennmaradt szobrokkal, azok töredékeivel megerősíteni, hogy nem egyszerű legendák azok, amiket a kövek, oszlopok mesélnek, hanem igaz történetek, melyek hűen őrzik az ókori görögök csodálatos világát — s ebben a testi és szellemi egészségük megőrzése, sokoldalú kikapcsolódásuk feltételeinek megteremtése érdekében tett igyekezetét —, hitét, nemes érzelmeit, kultúráját.

A még fennmaradt... Igen, a még fennmaradt szobrokkal, töredékekkel, hiszen földrengések, háborúk, a történelem több vihara söpört végig a szent ligeten, a föld színével téve egyenlővé az olümpiai létesítmények nagyon nagy részét. A folyók hordaléka alatt pihenő kövek, létesítmények feltárása a XVIII. században kezdődött el Johann Joachim Winckelmann feltárási terveivel, majd Richard Chandler (tőle értesült az európai közvélemény először az olümpiai rommező létezéséről), Maison tábornok, Ernst Curtius szakszerű régészeti munkájával folytatódott, és folytatódik ma is a feltárás, a műemlékek restaurálása.

A Nemzetközi Olimpiai Akadémia vendégeiként érkeztünk Olümpiába — itt akkor hadd tegyek egy rövid kitérőt, hogy elmondhassam, a német Carl Diem és John Ketseas „akadémiai" álma a magyar származású Szymiczek Ottó aktív részvételével öltött testet; Szymiczek Ottó Szentendrén született 1909-ben, a Magyar Királyi Testnevelési Főiskolán szerzett oklevelet, később a görög atlétaválogatott edzőjeként telepedett le Hellász földjén, ahol aztán az Akadémia első dékánja lett —, körbekocsikázva a Korinthoszi-öbölt. A csatornához érkezve megállt buszunk. Nem véletlenül. Azt tudtuk, hogy a Korinthoszi- és a Szaronikosz-öbölt összekötő csatorna megépítését a korinthoszi türannosz, Periandrosz határozta el jóval Krisztus előtt, de az ő korában, a kor technikai adottságaival ezt kivitelezni egyszerűen nem lehetett. És tehetetlennek bizonyult Néró császár is, aki hatezer rabszolgával próbálta kivitelezni Periandrosz tervét. Egy évvel később meghalt, a munka pedig abbamaradt. Közel két évezreddel később a görög állam 1881—1893 között a magyar Türr István és Gerster Béla tervei alapján kiviteleztette a Korinthoszi-csatornát, melynek hossza 6300 méter, szélessége 22 méter, vizének mélysége 8 méter. A két magyarra emlékeztet a képen is látható emlékmű.

Késő estére érkeztünk meg és foglaltuk el szobáinkat a szent liget szomszédságában lévő Nemzetközi Olimpiai Akadémia táborában. Mö­gö­ttünk a Kronosz-hegy ormai figyeltek, előttünk a két folyó, az Alpheiosz és a Kladeosz susogott, körülöttünk olajfaliget, narancs- és pálmafák vigyázták a csendet... Zene ébresztett s hangolt fel a délelőtti Olümpia szent ligetében tett sétánkra. A Kladeosz partján fekvő Gümnaszion köveinél kezdtük a sétát.

A Krisztus előtti 2. században épült, dór oszlopokkal övezett egykori fedett csarnok futópályaként játszott szerepet. Mellette egy négyszögű udvar, szintén oszlopokkal övezve, a Palaisztra, mely a birkózók otthona volt. S hogy a sok ezer verejtékcsepp ne marja, ne kínozza a sportolókat, segítségükre sietett a közelben megépített gőzfürdő, a Héroón. De nemcsak ezek a létesítmények segítették a szent liget működését, hanem a liget legrégebbi (Kr. e. 5. vagy 4. század) udvarháza, a Theokoleón vagy a Kr. e. 330 táján épített hatalmas vendégház, a Leónidaion (alapja 80x73,50 m, udvarán 44 dór oszloppal), na meg a híres szobrász, Pheidiász műhelye, mely a leírások szerint 12,27—13,08 m magas műterem volt, dolgozói gondozták az aranyból és elefántcsontból készített Zeusz-szobrot. És még annyi sok alkotást — suttogják a kövek... Hallgatnám én szívesen, de vár a liget úgynevezett „szent körzete", melynek első létesítménye az eskütétel helyszíne, a tanácsház, azaz a Kr. e. 6. században épített Boulatérion, pár méterrel odébb állt a szárnyas Niké, a győzelem istenének szobra, ma csak az alapköveit látni, eredetijét — előrebocsátom — az olimpiai múzeumban csodáltam meg. Innen lépnék be Zeusz templomába, de... Sok százezer túl kíváncsi, emléktárgygyűjtő elődömnek „köszönhetően" védett területté nyilvánították, s így csak a 2004-ben újra felállított egyik oszlopát csodálhatom meg. A képzelet szárnyaira bocsátva gondolataimat találgatom, hogy milyen is lehetett egykor a templom (az adatok szerint 64,12x27,70 m, magassága 20,25 m, elöl-hátul 6—6, oldalt 13—13 tíz méter és 35 cm magas, 2,25 m alsó átmérőjű dór oszloppal). S hát a szemben lévő Héra-templom, benne a Héra-szoborral, mellette Zeusz szakállas, sisakos alakjával?...

Tény, Héra fejét ott látni a múzeumban. Addig viszont megnézem Héra oltárát, már csak azért is időzök itt többet, mert 1936 óta itt gyújtják meg a napenergia segítségével az olimpiai lángot. És akkor még nem szóltam a Zeusz anyja, Rhea tiszteletére épített (Kr. e. 388) dór templomról, a Visszhangok csarnokáról (Kr. e. 350), a 97,81x9,81 m alapterületű oszlopcsarnokról, melynek hátsó fala hétszer verte vissza az emberi hangot. Kipróbálni sajnos nem tudtam, mert nem áll már a fal. S egyébként is várt a stadion az ókori olimpiák 192,27 m hosszú futópályájával, nekem meg minden vágyam az volt, hogy leszaladjam ezt a távot, az első feljegyzett olimpiai bajnok, Koroibosz győzelmének helyszínét. Leszaladtam. A vegyes összetételű, nemzetközi mezőnyben harmadikként érkeztem a célba. Hogy milyen idővel? Hatvankilenc évemmel... Egyébként ebben a versenyben nem a győzelem, hanem a részvétel volt a cél. A Hippodromosz, az egykori lovasversenyek helyszí­ne ma már nincs meg. A stadionból az olümpiai múzeumba vezetett az út, hogy egészen közelről megcsodáljam Niké szobrát, az Apollón-szobor maradványait, a mennyboltot tartó Hé­raklészt, mögötte Athénével, előtte Atlasszal, Hermészt a kisded Dionüszosszal a karján, a trónoló Zeuszt, Héra fejét és még annyi, de annyi sok műemléket.

(folytatása jövő héten)