Az utóbbi évtizedben nagyon megszaporodtak a hétvégi házak Kommandó környékén. A falutól alig két-három kilométerre északra, a Kovászna közigazgatási területén levő Cigánypatak övezetében valóságos negyed épült a Rétyi-tó melletti ,,Ferencváros" módjára.
Kezdetben a hétvégi házak tulajdonosai feketén építkeztek, nem rendelkeztek semmilyen hatósági engedéllyel. Aztán a 2004-es helyhatósági választások után a kovásznai önkormányzat legalizálta a törvénytelenül felépített házakat: jóváhagyta a tulajdonosok költségén elkészített övezeti tervet. Így Kovászna közigazgatási területén, a várostól mintegy 22 kilométerre létrejött egy olyan beépített övezet (lakott terület), amelynek ugyanolyan urbanisztikai rangja van, mint például a kovásznai Állomás negyednek vagy a városhoz tartozó Csomakőrösnek és Vajnafalvának. Egyébként, mivel a Cigánypatakban többnyire jómódú vajnafalviak építkeztek, ezt a helyet újabban Kisvajnafalva néven emlegetik.
A telep nem rendelkezik sem csatornarendszerrel, sem szemétgyűjtővel. Az itt ,,termelt" szemétbe mindenütt belebotlani a környező erdőszéleken, patakok partján és az erdei utak mellett. A Nagy-Bászka patak olykor, ha megduzzad, az útjába kerülő szemetet összegyűjti, s lehordja Kommandóra. A medre teljes hosszában tele szeméttel. A kommandói községvezetés szerint kizárt, hogy a szemét a faluból származna, hiszen a szemétdomb felszámolása után szerződést kötöttek a megyeközponti Tega vállalattal, s az minden második héten elszállítja a faluból a meghatározott helyen, kukákban összegyűjtött szemetet. A szolgáltatásért a falu minden háztartása személyenként 1,5 lejt fizet. Külön szemétszállítási illetéket fizetnek a helybeli cégek is. Tehát ha mindenki fizet, senkinek nem áll érdekében a szemetet a falu szélére vagy a patakba hordani — állítják a községvezetők.
A kovásznai Gos-Trans-Com városgazdálkodási vállalatnál megtudtuk, hogy Kisvajnafalva lakói közül senkivel nincs szerződésük a szemét elszállítására, sőt, amióta a házak felépültek, senki nem kérte, hogy az emésztőgödröket kiszippantsák. Az is nagy kérdés tehát, hogy Kisvajnafalva szennyvize hová folyik el.