Sikeres vidéki civil szervezetekért — Farcádi Botond

2009. október 28., szerda, Közélet

A vidéki civil szféra fejlettségi szintje egyelőre igen alacsony, főként a többségében román közösségekben, az önkormányzat és a közösség közötti kapcsolattartás pedig szintén meglehetősen gyenge — hívja fel a figyelmet a Civitas Alapítvány.

A társaság egy PHARE-alapokból finanszírozott program következtetéseként állapította meg ezt, miután az északnyugati fejlesztési régióban működő sikeres vidéki civil szervezetekről készített kisfilmeket, kiadványt, és negyven erdélyi vidéki közösségbe látogatott el a civil karaván során.

A kisfilmek a vidéki civil szféra sokféleségét mutatják be: táborszervezés, ifjúsági és kulturális programok, falugondnokság, közösségépítő projektek, vidéki turizmus és egyebek elevenednek meg a felvételeken, amelyek azt bizonyítják, vidéken is sikeres lehet a közösségi kezdeményezés. A civil szféra fejlődésének serkentésére azonban további tájékoztatásra, népszerűsítésre, információáramlásra van szükség, így kellene felhívni a figyelmet a szervezetekben rejlő lehetőségekre, a civil önszerveződés fontosságára. Szükséges lenne, hogy az önkormányzatok által készített vagy megrendelt fejlesztési stratégiák közösségi részvétellel szülessenek, ellenkező esetben nem nevelődik ki öntudatos közösség. Ezenkívül felkészült, képzett helyi emberek, közösségalapú jövőtervezés kellene még a vidéki civil szféra fejlesztésére — véli Csáki Rozália, a Civitas Alapítvány projektvezetője.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2009-10-28: Közélet - x:

Kisvajnafalva szennyezi Kommandót — Bodor János

Az utóbbi évtizedben nagyon megszaporodtak a hétvégi házak Kommandó környékén. A falutól alig két-három kilométerre északra, a Kovászna közigazgatási területén levő Cigánypatak övezetében valóságos negyed épült a Rétyi-tó melletti ,,Ferencváros" módjára.
2009-10-28: Közélet - x:

Szőcs Ferike hazaérkezett — Hecser László

Hazaérkezett nagybaconi otthonába Szőcs Ferike. A leukémiás kisfiú, akiért tavaly Erdővidék összefogott, a nyár folyamán a budapesti Szent László Kórházban dr. Kriván Gergely orvos igazgató felügyelete mellett átesett a beavatkozáson, állapota kielégítő, így szülei által otthon is kezelhető, sőt, bizonyos szabályok betartásával naponta néhány percet a friss levegőn is tölthet.