Amerikában nem először hág tetőfokára a politikai gyűlölködés

2009. október 29., csütörtök, Világfigyelő

Nem először hág tetőfokára a politikai gyűlölködés az Egyesült Államokban, ahol Barack Obama elnököt szélsőséges bírálói hazugnak nevezik, és volt, hogy Hitlerhez hasonlították, az internet korában mindez azonban akár nemzeti tragédiát is előidézhet — írta háttérelemzésében a USA Today munkatársa.

Láttunk már rosszabbat is című cikkében Sandy Grady felidézte: Obama azon a hideg januári napon, amikor beiktatták hivatalába, arról beszélt meggyőzően: véget vet az amerikai politikát túl régóta emésztő káros ellenségeskedésnek. Ma már csak keserű iróniával lehet emlékezni beszédére.

Obama hivatalba lépése után kilenc hónappal szinte régóta nem látott hevességű pártos szembenállás osztja meg az amerikai belpolitikát. A korábbi ellenségeskedés ma már semmiségnek tűnik azokhoz az indulatokhoz képest, amelyek az Obama-ellenes hangú lakossági fórumokon és beszélgetős rádiókban kibontakoztak.

Egy konzervatív képviselő az elnök kongresszusi beszéde alatt azt vágta Obama szemébe, hogy hazudik. Kü­lönböző ellenzéki felvonulásokon Obamát Hitler-bajusszal ábrázolták, a Batman-sorozat főgonoszához, Jokerhez vagy egy afrikai kuruzslóhoz hasonlították. Az egészségügyi reformját bíráló szélsőségesek szerint Obama meg akarja ölni az időseket, ,,haláltanácsokat" akar felállítani. Máig tartják magukat azok a híresztelések, hogy Obama kenyai születésű és muzulmán. A Fehér Ház válaszul nyílt háborút hirdetett a Fehér Házat bíráló Fox News konzervatív tévécsatorna ellen.

Obama korábban kétpárti kormányzásról beszélt, ebből azonban semmi nem valósult meg. A korszakos egészségügyi reform terén például az elnök az egész kongresszusban mindössze egyetlen republikánus politikust tudott megnyerni ügyének.

A politikai pártok közötti szembenállás minden korábbinál élesebb — fogalmazott Elizabeth Drew neves újságíró a The New York Review of Books hasábjain. Megfigyelők szerint a Capitoliumon a bal- és jobboldal közötti mindennapi adok-kapok ahhoz hasonlít, mint amikor az iskolában a diákok a tanár távollé­tében egymás haját tépik.

Kegyetlen ez a szembenállás, de nem példátlan. Bár a gyűlölködés volt már mélyebb is, a napi 24 órás kábeltelevíziózás, az internet, a Twitter és a Facebook ,,hangos szobájában" a mai civakodás ádázabbnak tűnik, mint amilyen valójában, s ezért veszélyesebb, jobban megosztja az országot. Volt már ennél durvább az ellenségeskedés, de ennél hangosabb még soha.

Az utóbbi hónapok Obama-ellenes élű megmozdulásainak hevességét — szeptemberben Washingtonban rendeztek egyet a Fehér Ház előtt — nem lehet például a polgárháborút megelőző időszak szembenállásához hasonlítani. Annak idején egy déli kongresszusi képviselő például kis híján agyonvert egy szenátort, aki a rabszolgaság eltörlését szorgalmazta. Az Obama elleni gyűlölet annak az ellenállásnak a hőfokát sem közelíti meg, amellyel az 1930-as években sokan fogadták Franklin D. Roosevelt elnök New Deal nevű gazdaságpolitikáját.

A mostani perpatvar nem mérhető ahhoz a szembenálláshoz sem, amely az amerikai társadalmat az úgynevezett McCarthy-korszakban, a politikai boszorkányüldözések, az 1960-as években a polgárjogi mozgalom vagy a vietnami háború idején jellemezte. A szeptemberi több tízezres washingtoni felvonulás indulatai meg sem közelítették annak az 1967-es Vietnamellenes tüntetésnek a hevességét, amelyen a katonaság könnygázgránátokkal, szuronyos puskával védte a Pentagon épületét a dühödt tömegtől.

,,A mi civilizálatlan zűrzavarunk tehát hamis, kispályás csetepaté 1856-hoz, 1936-hoz vagy 1969-hez képest" — írta a USA Today szerzője, aki felhívta ugyanakkor a figyelmet a viszálykodás új, esetleg veszélyessé váló sajátosságára: a 24 órás hírciklus és az internet ,,Frankenstein-technikájára".

A viszálykodás ma nem rémisztőbb, de sokkal hangosabb, mint korábban bármikor. Rooseveltnek csak néhány rádiós kritikussal kellett megbirkóznia, és Lyndon B. Johnson, valamint Richard Nixon is megúszta azzal, hogy három tévéhálózat ellenkampányával kellett dacolnia.

Sandy Grady — aki már nyolc elnökválasztási kampányról tudósított — hibának tartja, hogy a Fehér Ház nyílt háborút indított a Fox News ellen. Szerinte Obama csapata alábecsüli a tévécsatornák és az internet jelentette visszhangos szoba azon törvényét, hogy minél erőteljesebben támadnak egy tévét, annál nagyobb lesz a nézettsége. A csatornából áradó dörgedelmes kommentárok azután a kongresszusban és a lakossági gyűléseken köszönnek vissza. A közbeszéd része lett például az az ostobaság, hogy az egészségügyben a kormány haláltanácsokat állít fel, finanszírozni akarja az abortuszt, és ingyenes ellátást akar nyújtani az illegális bevándorlóknak.

A cikkíró George Orwellt, az 1984 prófétáját idézve arra figyelmeztetett, hogy a nyelv romlása politikai káoszt idéz elő. A kábeltévék és az internet sokszólamú kritikáját éltetők széles körű demokráciát emlegetnek, az viszont már aggodalomra ad okot, amikor hangadók és tiltakozók az amerikai elnököt Hitlerhez, a világháborút kezdő és a holokauszt hatmillió áldozatát meggyilkoló diktátorhoz hasonlítják. Az 1960-as évek megosztottsága és brutális eseményei arra figyelmeztetnek, hogy a gyűlölet légköre nemzeti tragédiákhoz vezethet — írta Sandy Grady a USA Today napilapban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 729
szavazógép
2009-10-29: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Válságban a kenyeret is jobban megbecsülik — Farcádi Botond

Könnyebb volt ezelőtt tizenhárom évvel beindítani a pékséget, mint most megmaradni a piacon ― állítja Várza Zoltán és felesége, Emese, a szotyori Zoemia tulajdonosai, akik szerint a sütőipart is elérte a válság, a vásárlóerő csökkent, és ez a rendelések számában tükröződik.
2009-10-29: Világfigyelő - x:

Csontváz a szekrényben (Magasles) — Bogdán László

Most már csak a Cseh Köztársaság nem ratifikálta az új Európa alkotmányának számító Lisszaboni Szerződést. Ugyanis Václav Klaus cseh elnök mentességet akar elérni, a Lisszaboni Szerződéshez kapcsolódó alapjogi charta hatálya alól.