Könnyebb volt ezelőtt tizenhárom évvel beindítani a pékséget, mint most megmaradni a piacon ― állítja Várza Zoltán és felesége, Emese, a szotyori Zoemia tulajdonosai, akik szerint a sütőipart is elérte a válság, a vásárlóerő csökkent, és ez a rendelések számában tükröződik.
Igaz, a kezdetek kezdetén jóformán mindent maguk végeztek ― a férfi éjszaka sütött, reggel kihordta a kenyeret, felesége a számlákat, a papírmunkát intézte ―, most pedig már 31 alkalmazottal, két váltásban dolgoznak, a szotyori kenyér pedig megyeszerte, de még Brassóban is egyre ismertebb. A fejlődés azonban nem ment magától, és nem volt töretlen: kitartás, rengeteg munka kellett a sikerhez. És még valami: egymás biztatása, hiszen valahányszor egyikük elkeseredett, a másik próbált lelket verni bele.
Amikor még mindent maguk végeztek
Nem volt ismeretlen a kenyéripar a vállalkozó kedvű Várza Zoltánnak, a rendszerváltás után ugyanis a bodoki Aranykemencénél dolgozott, ezért is gondoltak arra feleségével, hogy saját vállalkozásba kezdenek. Az jóformán a véletlen műve, hogy Szotyorban kötöttek ki, hiszen a férj bodoki, felesége borosnyói, és Sepsiszentgyörgyön laktak. 1996-ban kiadó pékséget kerestek és találtak Kökösben. Családi vállalkozásként kezdték, hiszen jóformán mindent maguk végeztek: Zoltán éjszaka sütött, reggel kihordta a kenyeret, Emese a papírmunkát intézte, egy alkalmazott segített csak a munkában. De a rendelések egyre nőttek, így hamar újabb személyzetet kellett alkalmazni, és a helyiséget is kinőtték. Tágasabb helyet keresve jutottak el Szotyorba ― és ma már korszerűen berendezett, az európai uniós normáknak is megfelelő pékség áll a Szentgyörgy melletti településen. Az uniós csatlakozás azonban munkával és csalódással is járt: bankhitelből alakították át a pékséget oly módon, hogy minden követelménynek megfeleljen, ezért is esik oly rosszul, amikor azt látják, nem mindenki számára kötelező a törvény és a szabályok betartása, hiszen számos sütöde ma is ugyanolyan felszereléssel dolgozik, mint korábban ― így velük árban nem is tudják felvenni a versenyt, tisztességtelen konkurencia alakult ki. Csak minőségi termékekkel lehet megmaradni a piacon ―vallják.
Amikor már alkalmazottaik kényelmére figyelnek
Változatos termékskálával igyekeznek elnyerni a vásárlók bizalmát, legnépszerűbb természetesen a vert, krumplis házikenyér. De sütnek teljes kiőrlésű lisztből készített, sima fehér kenyeret, rozskenyeret, kalácsot, süteményeket mindenféle töltelékkel, kiflit, perecet.
Jelenleg két váltásban harmincegyen dolgoznak a Zoemia pékségnél, zömében szotyoriak, de akadnak munkások a környező településekről, Kökösből, Sepsiszentgyörgyről. Nagy részük ott tanulta meg a mesterséget, nem nagyon cserélődnek az emberek ― ez ugyanis a minőség rovására menne, állítják a tulajdonosok ―, két olyan pék is dolgozik, aki már 1997-től a vállalat alkalmazottja. Nem minimálbérért dolgoznak a munkások, igyekeznek megbecsülni őket, és jó munkakörülményeket próbálnak biztosítani számukra. Talán mert Várza Zoltán korábban dolgozott az IMASA-ban, tudja, mit jelent, amikor télen, nagy hidegben kellett fűtetlen csarnokban dolgozni. És a siker egyik titka a jó munkaközösség: a tulajdonosok szerint náluk sosem volt gond azzal, hogy késnek az alkalmazottak, nem járnak be vagy mulatnak ― mindenki tisztességesen végzi munkáját.
Naponta mintegy kétezer kiló terméket értékesítenek. A megyében Erdővidék kivételével mindenütt lehet kapni szotyori kenyeret. Brassó felé is terjeszkedtek, tapasztalataik szerint azonban ott kevésbé igényesek az emberek a kenyérrel kapcsolatban, nem nézik, tartalmaz-e adalékot, morzsálódik-e, inkább csak az a szempont, hogy olcsó legyen. A legnépszerűbb a krumplis házikenyér. Arra törekszenek, hogy minél kevesebb adalékanyagot, tartósítószert tegyenek termékeikbe, ez pedig sokszor a külalak rovására megy. Rozskenyerük például nem tartalmaz adalékot ― emiatt kissé lapos és repedezett. Tartósítószert pedig sem a rozskenyérbe, sem a krumplis házikenyérbe nem tesznek ― ennek ellenére négy nap után is ehető. Tapasztalatból mondja ezt Várza Zoltán, hiszen a családban ő eszi egyedül a Székelyföldön legnépszerűbb terméket, így csak több nap alatt tudja elfogyasztani. Ki is alakult stabil ügyfélkörük, híressé vált a szotyori kenyér, akadnak, akik csak azt fogyasztják, még Brassóból is érkeztek gratuláló telefonhívások.
A válság hatásai, avagy mi lesz a kenyér sarkával?
A gazdasági válság a pékiparba is begyűrűzött. Ha eddig főként az állandó ellenőrzésekkel, a tisztességtelen konkurenciával kellett szembenézniük a vállalkozóknak ― az ellenőrző szervek legtöbbször emberszámba sem veszik őket, és valamit mindig találnak, amiért kiszabhatják a büntetést, panaszolják ―, immár a vásárlóerő hanyatlása is gondot jelent. Hiába szállítanak árut több cégnek, az eladott mennyiség nem növekszik. A rendelések a nyári szinten maradtak, máskor ősszel mindig tapasztaltak növekedést. Takarékoskodnak az emberek, kenyérből is kevesebbet vásárolnak. Mostanság nem dobálják csak úgy oda az állatoknak a kenyér sarkát. A régebbit sem dobják el, hanem megtanulják elfogyasztani: bundáskenyeret, pirítóst sütnek. A jelenlegi nehéz helyzeten könnyítene, ha tömörülnének a pékségek, és bizonyos kérdésekben egységesen lépnének fel érdekeikért ― javasolja Várza Zoltán, de keserűen teszi hozzá: az erre irányuló próbálkozások eddig kudarcot vallottak. Nagy terveik nincsenek, jobban szeretnek apró célkitűzéseket megvalósítani.
Ennek ellenére a Várza házaspár nem panaszkodik sokat ― gyerekeik kedvét nem akarják elvenni a vállalkozástól. Igaz, a tizenhárom év alatt többször megfordult a fejükben, hogy abbahagyják, végül azonban kitartottak, és ha egyikük elkeseredett, a másik biztatta őt. A jó munkaközösség, a munka és a kitartás mellett a kölcsönös biztatás és az egyetértés számított legtöbbet a pékség fejlesztésében.
