A Gyergyószéktől nyugatra eső terület, amely e térképről kimaradt, mindig is ősi magyar föld volt, hiszen a Kelemen-havason (az Istenszékétől a Kis-Pietroszig) a történelmi Bánffy család tulajdona volt a II. világháború utáni államosításig. E terület egyik része a marosvécsi Kemény János báróé (akinek egyik őse Erdély fejedelme volt, és a kastély ma is áll, valamikor a Helikon magyar irodalmi társaságnak adott otthont), másik része az Éltető családé (ahol Wass Albert sokat tartózkodott), valamint a magyarrégeni borbereki Farkas Gyula családjának ősi birtoka. Azon a vidéken a báró Bánffy család több mint ezer embernek biztosított munkahelyet a két világháború közötti ,,román világban" is. A Gödemesterházi Erdőuradalom Rt. Ratosnya központtal és a Bangra (a Bánffy és Grassl bécsi cég egyesülése) Palotailva központtal sok székelymagyaron segített. Palotailván a nyolcgatteres fűrészüzem nagy kiterjedésű területről dolgozta fel a fát: az 1-es számú mozdony vezetője, a gyergyóremetei Portik Ferenc (fia, Ferkó velünk járt iskolába az ilvai magyar állami elemiben) húsz kilométerről, az Ilva-patak völgyéből szállította a rönköket, melyeket gyergyói székely favágók fejszével, fűrésszel és capinával raktak fel a kisvasúti kocsikra. A 2-es kismozdony vezetője Horváth bácsi volt, osztálytársam, Horváth Bubi édesapja, a 4-es mozdony vezetője Varga bácsi, Varga Ernő osztálytársam édesapja Funtinelről (Wass Albert révén ismert területről), míg az 5-ös mozdony vezetője a szintén magyar Zepeczáner (fia, Zepeczáner Jenő a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum későbbi igazgatója) Szalárdtelepről és a Zsirkáról, 15 kilométer távolságról szállította a fát az ilvai fűrésztelepre.

A térképről lemaradt területen ma is vannak székelymagyar falvak: Mogyoró, Holtmaros, Lisznajó, Görgényüvegcsűr, Marosvécs, Körtvélyfája, Gernyeszeg, és természetesen elrománosodott falvak is, mint Ratosnya, Déda, Palotailva — de itt fontos megemlíteni, hogy a tervezett autonóm Székelyföldhöz bármilyen etnikai összetételű település csatlakozhat. Ebből a gondolatból kiindulva javasoljuk a Bodza-vidék felrajzolását is a térképre (a volt Béldi és Mikes családok, Zágon stb. egykor telekkönyvezett részeit), mert a székelymagyarok száma így is meg fogja haladni a dél-tiroli németek arányát, mely 62,2 százalék volt, amikor 1960-ban Olaszország területén megalakult az autonóm tartomány.

Ha majd megerősödik Székelyföld mint autonóm terület, segíteni fogja az erdélyi magyarokat, bárhol élnek: Aranyosszék, Kalotaszeg, Szilágyság, Szatmár, Bihar magyarjait, a Brassó környéki és más szórványban élőket.

Ne feledjük, az autonómiát meg kell valósítani mindenképpen, etnikailag és gazdaságilag is. Egyetlen utunk a jövőre nézve. A székely nép csak így őrizheti meg identitását, így vehet részt saját sorsának rendezésében.