Magyarázatát keresték sokan, találtak is válaszokat, a felgyorsult időtől a gazdasági válságig számtalant — a lényeg egy: a megállapítás, miszerint a magyar irodalom már saját nyelvterületén sem adható el, beigazolódni látszik. Ilyen körülmények között vállalkozott a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó egy új irodalmi és művelődési kiadvány megjelentetésére, s Erdélyi Toll címmel vaskos, negyedéves megjelenésűre tervezett folyó­irat első számát kínálják az olvasóknak. A szerkesztőségi beköszöntőben kiemelik: ,,folyóiratunk klasszikus értékeinket tekinti mércének, irányadónak", s ennek megfelelően állították össze az első lapszámot, mely igazán nagyon változatosra, olvasmányosra sikeredett, többi erdélyi magyar irodalmi lapunk — Székelyföld, Látó, Helikon, Korunk, Várad, a virtuális világba átköltözött Irodalmi Jelen — méltó partnerévé. Vetélytársává semmiképp, hiszen elég változatos és sokfelé ágazó irodalmi életünk, kulturális értékeink felmutatására pedig nem lenne elegendő a féltucatnyi kiadvány, no meg nem is nagyon engedhetjük meg magunknak a versengést e téren. Az Erdélyi Toll első lapszámának szerzői jórészt a kiadó köré csoportosult írók, költők, rovatainak bősége okán célközönsége korosztály szempontjából az óvodásokkal kezdődik, versek, prózai szövegek mellett irodalomtörténeti, nyelvhelyességi írásokat tartalmaz, foglalkozik néphagyománnyal, és áttekintőt is tartalmaz az erdélyi kereszténység ezer esztendejéről, de nem hiányoznak a könyvismertetők, kritikák sem. Ízelítőnek — bár kicsengését illetően kissé borús, s ne legyen ómene egy most születő, pártolásra érdemes kezdeményezésnek — hadd idézzük P. Buzogány Árpád egyik versének (Az út, amit megjárunk) záró sorait: s ha a remény is már elhagy, / — nem simogatnak, nem vesznek ölbe — / a legszebb vágyakkal együtt zuhanunk / az anyanyelvből — az anyaföldbe.