Egy madzag, kő — hétköznapjaink legegyszerűbb tárgyai kelnek életre a képernyőn, és rövid történetekben mesélnek örömről, bánatról, szerelemről. A látvány hasonló a rajzfilmhez, mégis más, mert többnyire nem hús-vér élőlények a szereplők, ha pedig mégis, szokatlan alakzatban és szokatlan hangkísérettel. Az animáció világnapja alkalmából Sepsiszentgyörgyön tartott háromnapos rendezvénysorozaton a műfaj hazai és lengyelországi terméséből nyújtottak ízelítőt a szervezők.
A tegnap véget ért animációs napokat kísérőprogramokkal tették színessé a rendezők (a sepsiszentgyörgyi Cabiria Filmklub és a Galéria 1, 2, 4..., a magyarországi Manifeszt és a nagyváradi Metrion Animációs Fesztivál), persze, valamennyi önálló rendezvényként is megállta volna a helyét. Öt fiatal képzőművész (a Plugor Sándor Művészeti Líceum egykori tanítványai) állított ki munkáiból a Gyárfás Jenő Képtárban, így néhány napra egymás mellé került az állókép és az animáció. Baász Orsolya állatokat ábrázoló rajzai, fényrajzai közül a világot sötét szemüvegen át szemlélő kutya hívta fel magára leginkább a figyelmet, Sipos Gaudi Tünde hétfalusi meséket (Sipos Bella gyűjtése) illusztráló akvarelljei a népi bölcsességből közvetítenek egy tucatra valót, Vetró Barnabás a Cimborában megjelent illusztrációival bizonyítja, ha szöveghez kell igazítani a képzőművészeti alkotást, akkor a tehetség és az egyéni fantázia mellé a jó értelemben vett művészi alázatnak is társulnia kell. Dobolyi Tamás Dante Isteni színjáték című linómetszet-sorozatával mutatkozott be, egykori tanárai szerint sokat ígérően, Tamás Attila andezitbe, fába és alsórákosi zöld kőbe faragta, csiszolta gondolatait.
Az álló- és mozgókép egymás mellé helyezése, egy színtérben történő bemutatása sikeresnek bizonyult, a három nap alatt nem egyszer hangzott el a kérdés gyermekektől és felnőtt látogatóktól: ugye, az animáció és a rajzfilm alapja is az állókép? A választ megadták a harmadik alkalommal szervezett sepsiszentgyörgyi animációs napok.
