Gyertya és virág elesett katonáknak

2009. november 3., kedd, Közélet
Szombaton a sepsiszentgyörgyi közös temetőben egy-egy gyertyát gyújtottak minden kőkereszt tövében az első világháborúban elesett katonák sírkertjében.

Az emlékhelyet a Civilek Háromszékért Szövetség — Civek, a Romániai Magyar Cserkészszövetség és az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezete közösen tette rendbe. Az önkéntesek minden kőkereszt elé kis ágyást ástak, és árvácskákat ültettek. Az emlékkopjafáknál történelemleckét is tartottak, a sírtakarításban szülők, és pedagógusok is részt vettek. Bereczki Kinga Civek-elnök szerint történelmünknek ez a fejezete sem egészen ismert a fiatalok előtt. Az önkéntesek közösen imádkoztak a hősi halottak emlékére, az élő utódok vigasztalására. (fer-)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1379
szavazógép
2009-11-03: Közélet - x:

Emberre támadt a medve

Súlyosan megsebesített egy szitabodzai férfit a medve vasárnap kora délután.
2009-11-03: Közélet - x:

A régeni példa - Sylvester Lajos

Mi, háromszékiek régen jártunk Ré­genben, amelynek neve mellett a Szász- előtag csak históriai léptékkel értelmezhető, a Szász- és Magyarrégent egykor együvé olvasztó döntést felülírta a Kárpátok Géniusza, ma csupán háromszáz német ajkú lakosa van a mintegy ötvenezer lakosú városnak, amelynek egyharmada magyar.