Délelőtt Isten felkelő napja melegíti fel a most már egyre hűvösebb reggelekre ébredő települést. Tele a mező, szorgalmasan hordja haza áldását a kiskászoni ember, lüktet az élet, ahol a diktatúra buldózersorsot írt elő. Lett gabona is, pityóka is, ám a kínosan megdolgozott föld nem terem sok fölösleget, pénzt a konyhára inkább a tej hoz. A széna és a sarjú egyfajta valuta itt, s ha jól imádkoznak, vevő is akad rá.
Ha megsárgul az emberi emlékezet
Ezer év távlatából megkopik az eredetre utaló emberi emlékezet. De a vidék katolikus székelymagyarjai összetartásukban, konokságukban hordozzák a kis-ázsiai közös haza örökségét, ugyanis a környék népeinek egy részét besenyő eredetűnek tudjuk. A kiskászoni ember szentlélekinek is vallja magát: „ott is vannak földjeink — mondták —, s ha megkapjuk a mennyországi behívót, testünk is a szentléleki temetőben nyugszik majd meg. Élünk a Perkő mögött, nyugszunk a Perkő lába előtt." Nem is olyan rég Szentlélekkel még közös kapuszámozásuk volt, most külön számozást kaptak.
Kiskászont csak 1876, Magyarország megyéinek kialakítása után csatolták hivatalosan Háromszék vármegyéhez, azelőtt a királyi Felső-Fehér megyéhez tartozott az Aporok latifundiumával, Kővárral (régi besenyő eredetű nevén Peselnekkel), Kézdiszárazpatakkal és Kézdiszentlélek egyik településrészével együtt. Szentlélek nyugati felének neve Vármegye, jelölve azt, hogy ez a rész a királyi vármegyéhez tartozott. Kézdiszentlélek akkoron két közigazgatási egység területén helyezkedett el. Enklávé, egyfajta néprajzi-népességi zárvány volt ez a folt Kézdiszék térképén. Egy kiváló antropológus némi genealógiai segítséggel azt is meg tudná még ma is állapítani, melyek azok a családok, amelyeket bátran nevezhetünk az Apor-birodalomban élő egykori besenyő népesség utódainak. Azt már eddig is kimondták, hogy a vidéken élő Oprák biztosan besenyő ivadékok. Hát itt vannak a letelepülő székelységbe beolvadt besenyők, ezen a vidéken! Eggyé lettek a székelyekkel, szorgalmas, az életet emberi módon megélni akarókká. A földhöz és a keresztény valláshoz való ragaszkodás, a makacs önfejűség mindkét oldalról életvitelbeli jellemzőjük. Megtanulták kiirtani az erdőt, legelőt, és szántóterületet varázsolni a helyből. Megélni ott, ahová őseik letelepedtek. A magyar honfoglalásban és a székely letelepedésben bekeveredő besenyők a mi véreink. Háromszéken a Sepsibesenyő és Szárazajta—Bodos között csordogáló Besenyő-patak őrzi emléküket. 1311-ben Kézdi Balázs szárazpataki birtokait Apor János fiaira hagyta. Akkor itt fenn, a Kászon-patak völgyében, mint írták, székelymagyarrá lett besenyők laktak. Így nevezi meg őket egy 1324-ben keltezett oklevél. Az egész vidéket a nagy és hatalmas Apor család tette jobbágyává.
A mai kiskászoni ember csak akkor hajlandó időt szakítani a régmúlt eseményeinek hallgatására, ha a napi munkáját bevégezettnek látja. A mindennapi élet gondja-baja elsőrendűen fontos. S van belőle éppen elég.
Ha megárad a Kászon vize
Nem egy alkalommal rongálta meg azt az egyébként vasbetonból épült hidat a víz, mely a Kászonon hajlik át, s mely nélkül magas vízálláskor nem lehet a faluba bejutni.
— Mi lesz, ha jobban beássa magát az ár a híd tartópillére alá? — kérdeztük Baróti Balázs kézdiszentléleki alpolgármestert. — Csak a községközponton át lehet majd megközelíteni a falut?
— Nem volt és nincs is elhanyagolva Kiskászon — mondta —, mert pályáztunk az 577-es kormánypénzre, s valamennyit meg is kaptunk. Túl vagyunk már a versenytárgyalásokon. A brassói Conforest felső-háromszéki kirendeltsége lesz a Kászon völgyén haladó műútból a falu felé leágazó bekötőút és a település alsó főutcája felújításának-aszfaltozásának kivitelezője. A két kilométer hosszú szakasz felújításába beletartozik a betonhíd megerősítése is. Tartópilléreket fognak beépíteni. Ezt a munkálatot azért nyerte meg ez a cég, mert csak ennek van engedélye hídjavításra. Több hasznos objektumot szerettünk volna kivitelezni a jövőben, olyanokat is, melyeknek ez a falucska is hasznát vehette volna, de sajnos, a 3.22-es integrált pályázatot objektív nehézségek miatt nem tudtuk letenni.
Baróti Balázs: Még egy évig így marad a határ!
Hogy a bizonylat a fiókban legyen
A kiskászoni termelők, akárcsak máshol ebben a régióban, azzal is elégedetlenek, hogy húsz esztendő alatt még senki nem kapott birtoklevelet földjeiről.
— Hogy állnak a földek tulajdonjogának rendezésével?
— Ahogy a szentléleki tulajdonviszonyokkal — felelte az alpolgármester. — Nincs olyan újságolvasó, aki ne tudna arról, hogy a Kézdivásárhellyel közös földvita miatt nem lehetett ezt véglegesíteni. Ez volt eddig az akadály. Így Kiskászonban sincs még senkinek birtoklevele. Egy különbizottság felleltározott minden jelenleg használt földparcellát. Most biztosan tudjuk, hogy kinek mennyi földterülete van, és hol. A tél folyamán, remélem, hogy elvégezzük a parcellázást. A jövő ősztől már mindenki az új parcellázási rend szerint fog szántani és vetni, mi pedig látni fogjuk azt, hogy kinek van több és kinek kevesebb földterülete. Tudom, tudjuk, hogy ennyi esztendő után már mindenki azt szeretné, hogy a fiókba tehesse vagyonának bizonylatát.
Az alpolgármester elmondta, hogy szociális jellegű gondokkal is küszködnek. A helybeli iskola épülete mellett megkezdték egy kisebb sportpálya kialakítását. Elegyengették a terepet, és megkezdték a kavicsozását. Idén még lehengerelik, és tavasszal szeretnék aszfaltozni. Idén önerőből csak ennyire futotta, jövőben a nyílászárókat is ki kell majd cserélni. Jutott a pénzből a helybeli kultúrotthonra is. Termopánra cserélték az ajtókat, ablakokat, de munka közben derült ki, hogy eléggé megöregedett az épület, ez is az elkövetkező évek gondjait szaporítja majd. Az iskola padjaiban kilenc tanuló ült, s amint Gergely Sándor tanítótól megtudtuk, negyedikes végzőse nem lesz, ám a jelenlegi tizenegy óvodásból 2010-ben két gyerek lép első osztályba. Ha lassan is, de enyhén növekvő a gyermekáldás.
Szünetben
Szórólap a turista kezébe
Csak a pénz az akadálya itt is annak, hogy a falu a nagyvilág, az idegenforgalom elé tárhassa értékeit, látnivalóit. A Szentföld részeként csak dobásnyira a perkői zarándokhelytől, Árpád-házi Szent Margit tiszteletére emelt kis katolikus templomát emléktáblával jelölték meg, itt látható az egész Délkelet-Erdély egyetlen olyan emlékháza, ahol a katolikus búcsúk, zarándoklatok szakrális jellegű kegytárgyait — lobogókat, csengőket, imalapokat, énekes- és imakönyveket — láthatja az érdeklődő. „A gyűjtemény legértékesebb darabjai — olvassuk egy Kiskászonról frissen megjelent szórólapban — egy, a XVIII. században készült Mária-szobor és egy, a XIX. század elején készült és fára festett Krisztus-feszület." Az emlékházat a szentléleki önkormányzat tartja fenn, s mert állandó ügyeletre nem futja, tárlatvezetője Marthi Géza falufelelős, egyben a helyi filia gondnoka. Nála található az emlékház kulcsa.
— Tavaly sikerült újrazsindelyezni az emlékházat — tájékoztatott Marthi —, nincs veszélyben a kiállítás anyaga. Minden látogató jó benyomással távozik innen. A nyáron még Svédországból is voltak látogatóink. Jó volna egy vendégház, egy elszállásolási lehetőség, pénzt hozna a befektetőnek. De hát ez is, mint minden, pénz dolga. Rendbe tettük borvízforrásunkat, melynek kiváló a vize. Erdélyi doktor úr megadta az orvosi javallatokat is. Kémiai összetételét Bukarestben állapították meg. A forrás felé vezető út mentére facsemetéket ültettünk. Ha az aszfalt is megépül a bekötőútra, turistaváró falu lesz a csupán 290 lakosú Kiskászon, mert itt, a falu előtt halad el a kiváló minőségű műút is a Nyergestető és Al-Csík felé.
Marthi Géza: Jöjjenek máskor is!
Jut a szerény anyagiakkal rendelkező, de buzgó katolikus filia erejéből arra is, hogy gondozza templomát, ahol t. Csibi József szentléleki plébános végzi rendszerességgel az istentiszteleteket. A szentléleki önkormányzat támogatásával itt is kicserélték az ablakokat Gyergyóban készíttetett fakeretes termopánra, elvégezték a belső meszelést. Akárcsak a kultúrotthonnál, maradt gond jövőre is: ki kell javítani, esetleg kicserélni a templom megroggyant tetőszerkezetét.
*
Ebédidőben fiatal anyák, nagymamák vezetik haza lassú lépésben az óvodás gyerekeket.
— Osztán mi mikor olvashatjuk ezt a cikket? — kérdezték.
— Szerdán — feleltük.
— Jó, hogy nem a hét utolsó napjaiban — mondták nyomatékosan —, mert nálunk nincsen postahivatal, s van úgy többször, hogy a szárazpataki postáról egyszerre kapjuk meg a pénteki, a szombati és a hétfői „friss" újságot!
