Londoni elemzésDerűlátó, de elégedetlen kis- és középvállalatok

2009. november 4., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

A szűkössé vált piaci finanszírozási lehetőségek ellenére is zömmel derűlátóak a következő két év növekedési kilátásaival kapcsolatban a kis- és középvállalatok, kelet-európai képviselőik azonban a világátlagnál jóval pesszimistábbak — derül ki az egyik vezető londoni gazdaságelemző, az Economist Intelligence Unit felméréséből, mely során világszerte 730 cég vezetőjét kérdeztek meg.

Eszerint a válaszadók 54 százaléka bízik forgalomnövekedésben a következő két évben, és csak 15 százalékuk számol visszaeséssel. A kelet-európai kis- és középvállalatok vezetőinek azonban csak 46 százaléka vár nagyobb bevételt, és 21 százalék jósol csökkenést. A legderűlátóbbak az ázsiai—csendes-óceáni térség vállalatigazgatói, 66 százalékuk várja cége bevételeinek emelkedését 2011-ig.

A cégvezetők viszonylag derűlátóak a finanszírozási környezettel kapcsolatban is: 52 százalékuk vélekedik úgy, hogy ,,valamikor" a 2011 végéig terjedő időszak folyamán a hozzáférhető finanszírozási források ismét elérik a pénzügyi válság előtti szintet. Arra, hogy ez már az idén bekövetkezik, mindössze két százalék számít. A cégvezetők 18 százaléka jövőre, 32 százaléka 2011-re várja a piaci finanszírozási helyzet normalizálódását. Viszonylag magas, kilenc százalék ugyanakkor azoknak az aránya, akik szerint soha nem térnek vissza a válság előtti piaci finanszírozási lehetőségek. A jelenlegi helyzetet a cégvezetők többsége rosszabbnak tartja a válság előttinél: 51 százalékuk szerint finanszírozási lehetőségeik valamelyest vagy számottevően romlottak 2007 óta.

A felmérésből kiderül, a kis- és középvállalatok cégvezetői nem elsősorban elbocsátásokkal, hanem inkább a beruházási tervek jegelésével válaszoltak a tőkepiaci források szűkösebbé válására. Emiatt a válaszadók 49 százaléka kényszerült beruházások halasztására, ugyanakkor 29 százalék említette a munkaerő-leépítést.

A kutatás felfedte azt is, hogy a cégvezetők rendkívül elégedetlenek a bankok magatartásával: 82 százalékuk szerint nem érvényesítik kellő mértékben a jegybanki kamatcsökkentéseket, 69 százalékuk véli, hogy nem tesznek elégséges erőfeszítést a vállalati kliensek tevékenységének jobb megértésére. (MTI—i.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 698
szavazógép
2009-11-04: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Büdzsé-tánc - Ferencz Csaba

Egyre nyilvánvalóbb: az IMF-hitel következő részletétől függ, hogy elkerülhető-e az államcsőd. Ehhez azonban — a valutaalap feltételeként — december 10-ig költségvetés kell az országnak. De a politikai válság miatt nem tudni, hogyan lehet elfogadni azt.
2009-11-04: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Környezetbarát zöldségtermesztést (Sikerakadémia) - Főcze Gyula

A rendszerváltás után nem sokkal német és román tőke összeadásából Bukarestben létrehoztak egy üzleti ötleteket, kulcsrakész vállalkozáscsomagokat forgalmazó tanácsadó és könyvkiadó vállalatot.