Tekintettel arra, hogy egy újabb kiadás, mely terjedelmében mintegy másfélszerese lehetne az 1999. évinek, számos nehézségbe, akadályba s talán még gáncsoskodásba is ütközik, úgy gondoltam, hogy a gyűjtés néhány részletét a Háromszék hasábjain bocsátom az érdeklődők rendelkezésére.

A piactér

A mintegy hat hektár területű piactér (a mai park egész területe) északi része a XVII. század végén Borjújáróhely néven élt a lakosság tudatában. Déli része szántóterület volt, ahol a feljegyzések szerint kölest termesztettek, és a Nagyvízmosás határolta (a mai Kórház utca vonala), melynek egyik mélyedését Akasztó­fagödörnek nevezték. Északi felét északnyugat—délkelet irányban a mai katolikus temető felől csermely szelte át, amelybe beletorkollt a Hegy utcából (ma Váradi József) az esővizet, hólevet levezető árok. A vízzel többé-kevésbé állandóan teli meder a Felső Libóc (ma Gróf Mikó Imre utca) nyugati végéből induló vízelvezető sáncba csatlakozva beleveszett a Major utcától (Nicolae Bălcescu utca) keletre fekvő, akkoriban mocsaras-ingoványos rétbe. A főteret és az utcákat keresztül-kasul szelő árkokra, vízelvezető sáncokra kisebb hidakat, pallókat építettek, melyekre a korabeli dokumentumokban — a pontosabb helymegjelölés végett — gyakran találunk hivatkozásokat: ,,a volt várdaház szeginél lévő sáncz hidjáig" (várdaház: a mai Gróf Mikó Imre utca sarkán álló, egykori tiszti lakások). 1857-ben elrendelték, hogy ,,a Casino kocsmától (kb. a mai megyei tanács telke) a várdaházig vonuló két sánczok töltessenek bé s azok körül ültetett fák vetessenek ki, s amennyiben a… Bizottmány is czélszerűnek látja, a kitépett fáknak épjei itten ezen helyre (ti. a Sétatérre) ültetendők".

Orbán Balázs szerint ,,Szt. György vásártere egyike a Királyhágón inneni rész terjedelmesebb piaczainak, nagyságában még a kolozsvári főtért is túlszárnyaló..." A Daczó családdal való pereskedés miatt 1690-ben a Vásármezejéről (a mai 105-ös tömbháztól délre eső terület, mely akkor a Daczók birtoka volt) telepítették át a barompiacot, majd 1750-ben a kirakóvásárt is ide költöztették a város akkori központjából, a református templom alatti térről (ma Kálvin tér). Bogáts Dénes szerint feltételezhető, hogy a XVII. század végén a Daczó család tagjai között az italmérés miatt kitört viszály késztette arra a városi tanácsot, hogy a szomszédságukban levő Vá­sármezőről a baromvásárt a Borjújáróhelyre költöztesse át, majd az így kialakult vásártér egy darabján kapott helyet a kirakóvásár is.

A hetivásárokat hagyományosan hétfőn tartották, az országos vásárokat II. Lajos király 1520. évi dekrétuma alapján évente négyszer (böjtkor, Szent György, Szent János, illetve Szent Mihály napján) rendezték meg. A XIX. századforduló éveiben a piactér vásárnapi forgatagát nemcsak fényképészek, újságírók, de maga Gyárfás Jenő festőművészünk is megörökítette. A Székely Nemzet 1902. május 2-i számában ez olvasható a Szent György-napi sokadalomról:

,,...Nagy sokaságtól nyüzsgött a piac, de azért lanyha volt az üzlet. Egyes ágazatokban volt némi élénkség, így a kész faedénnyel kereskedő kádárok fényes üzletet csináltak, mert cseberre, kártyára mindenkinek szüksége van, s azt megvenni muszáj. Miként rendesen, látványosságokban sem volt hiány, ezek csődítették össze a tumultust... Két rendbeli panoráma, céllövő mellett a bulvár sátora örvendett nagy látványosságnak... A kertészeknek bőséges fogyasztásuk támadt: rózsatő, tárkonygyökér csakúgy elkelt, mint a spenót, noha a helybeliek zokon vették, hogy a krizbai és földvári kertész csinál nekik konkurrenciát... Az asztalosok eladták minden áruikat az utolsó fogasig, ami jó jelnek tekinthető, mert a kivándorló székely nem szokott bútort vásárolni. Kintornák hangjaitól vígan zsibongott a tömeg, és mérsékelt mámorral távozott a falusi a vásárról..."

Az idézetben érzékeltetett vásári zűrzavar, rendezetlenség elkerülésére már 1877-ben utalásokat találunk mind a városi tanács rendelkezéseiben, mind pedig Benkő Elek — vállalkozó, a piac haszonbérlője, egyike a város legtöbb adót fizetőinek, tehát legvagyonosabb polgárainak — piacszabályozási utasításaiban. A ,,sepsiszentgyörgyi piacz belső terjedelméről" tájékoztató feljegyzést a korabeli utcanevek közzététele miatt is idézzük: ,,a belső piacz — vásártér — belterülete kiterjed: a Brassó felőli vámsorompótól a Hegy utczai kútig, az Új utcza (ma Konsza Samu) déli végéig, a Palló és Csíki utczai két híd déli végéig és a két külső Libócz (ma Józef Bem és az 1918. December 1. út posta előtti része) utca összetalálkozásánál (tehát kb. a Szent György-szobornál) levő hídig. A piacz külterülete: a Csík felőli vámsorompótól, a Csíki és Palló utczai hidak északi végeitől, a Templom utczát és a Vásármezejét (kb. a 105-ös tömbháztól a Mikes Kelemen utca elejéig) egybefoglalja, melyekhez az Olt utczai vámsorompótól kezdve a Kispiacz (a polgármesteri hivatal előtti térség) végéig. Barompiacz: a Hegy utczai kúttól az Őrkő aljáig." A vásártéren a kereskedők, iparosok, játékosok, kufárok, gabona- és élelmiszerárusok kínálták portékáikat, de az állatbőrrel, gyapjútermékekkel, faggyúval és szeszes italokkal kereskedők is itt próbáltak túladni áruikon. A külterületet a tűzifával, építőanyagokkal, szénával, takarmánnyal, szénnel kereskedők számára jelölték ki, míg a barompiacon sorrendben felfelé a sertéseket, juhokat, kecskéket, szarvasmarhákat, lovakat árulták.

A hetivásárok alkalmával tapasztalt rendbontást, kihágást azonnal megbírságolták, az eladásra kínált termékek minőségét ellenőrizték, szem előtt tartva a higiéniai követelmények betartását is. A városi tanács ülésein számos esetben vitatták meg a vásárokon tapasztalt rendellenességeket, ezeket jegyzőkönyvbe foglalták, és utasították a piac bérlőjét elhárításukra. Ezek szemléltetésére idézzünk az 1872. december 31-i tanácsülés jegyzőkönyvéből: ,,...több városi polgárok a népesebb utczákban is húsárulásra deszkabódékat építettek, amelyek egészségügyi szempontból ragályos betegségek idején veszélyesek és más időben pedig a járókelőkre nézve kellemetlen, szépítési szempontból tekintve pedig a szemlélőnek visszatetsző hatást gyakorol".