Tartsuk be a törvényeket - Kovács István frakcióvezető

2009. november 4., szerda, Közélet

A Háromszék november 3-i számában Váry O. Péter tudósításában azt írja: „Az MPP kérésére — mert nem volt idejük áttanulmányozni — múlt csütörtökről tegnapra halasztották Sepsiszentgyörgy soros költségvetés-módosítási határozattervezetének vitáját."

Az MPP frakciója nevében fontosnak látjuk a korántsem előzmények nélküli félretájékoztatás helyett a lakosság pontos tájékoztatását az alábbiak szerint: A ,,nem volt idejük áttanulmányozni" indoklás a költségvetés vitájának elhalasztására nem felel meg a valóságnak, és megtévesztő részigazság, ugyanis azért nem volt idő az anyag áttanulmányozására, mert azt a tanácstagok nem kapták időben kézhez. Az MPP önkormányzati frakciója a törvényesség betartását kérte, ezért kellett halasztani a költségvetés-módosítás vitáját. A törvény egyértelműen fogalmaz, minden rendes tanácsülés előtt öt nappal a határozattervezeteket és azok mellékleteit el kell juttatni az önkormányzati képviselőkhöz. Mindez nem csak a szükséges tanulmányozás, hanem a szakbizottságok munkájának is alapfeltétele. Ebben az esetben a vonatkozó dokumentumok csupán egy nappal a tanácsülés előtt voltak hozzáférhetőek az interneten — és a szakbizottságok sem tudták érdemben tárgyalni —, ezért az MPP-frakció kérte a vita elhalasztását.

A sepsiszentgyörgyi helyi tanács munkájában egyébként rendszerré vált a rendszertelenség, a dokumentumok késve válnak hozzáférhetővé, s ha mindezt szóvá tesszük, a polgármester válasza — hiszen a legtöbb tanácsi határozattervezetet hatáskörénél fogva a városvezető terjeszti elő —: „akkor néhány nap múlva rendkívüli tanácsülést hívok össze".

A város érdekében kifejtett munkánk alapvető feltétele a követhetőség, átláthatóság, a következetes és alapos munka lehetőségének biztosítása. Ezért az elkövetkezőkben is kiállunk a törvényesség betartása mellett, még akkor is, ha ez a hivatal munkatársainak, a polgármesternek, netán a kollégáknak — látszólag — pluszmunkát jelent.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-11-04: Közélet - x:

Védekezik a prefektus - Farkas Réka

Nem szólhat bele a helyi és megyei tanácsok határozataiba, nem javasolhat jogi megoldást, csak abban az esetben, ha kikérik a véleményét, másképp megsértené az önkormányzatok autonómiáját — jelentette ki Codrin Munteanu prefektus válaszul Tamás Sándor megyeitanács-elnök vádjaira.
2009-11-04: Közélet - x:

Magyar püspöki küldöttség Jászvásáron - Fekete Réka

Erdő Péter bíboros, az Esztergom—Budapest főegyházmegye érseke úgy értékelte az október 17-én a Bákó megyei Lábnyikban magyar és román püspöki részvétellel három nyelven tartott misét, hogy ,,valóban egy előrelépésnek tűnő folyamat indult meg".