Tisztelek több embert a tudásáért, a bizonyos területen tanúsított szakmai hozzáértéséért. Tisztelem a gerinces embereket, akik nem hajolnak meg ,,mindenféle szélnek", a meg nem alkuvó fiatalokat, a derűs és bölcs öregeket. A sort még hosszasan folytathatnám, és nem csak embereket válogatnék a felsorolásba, hanem például a költők által is sokszor megénekelt, magasztalt bölcs természetet is.
Régi köszönési forma, de férfiak közt most is közkedvelt a Tiszteletem!, Fogadd tiszteletem! vagy Tisztelettel! Ez utóbbit hivatalos formaként használjuk kérvényekben, hivatalnokokhoz intézett levelekben, sokfelé. A tisztelet mint kifejezés csak úgy röpköd a levegőben, de egyre inkább kimarad belőle a tartalom. A gyerek nem tiszteli a szüleit, a fiatalabb az idősebbet, a tudatlan a sokat tudót, a beosztott a főnökét, a főnök a beosztottját… Ezzel el is indult egy láncreakció, ami azzal folytatódik, hogy nem tisztelik a közemberek jogait, nem tisztelik sokak nemzeti érzését, néhol nem tisztelik a határokat, és sokfelé nem tisztelik a törvényt.
A keleti ember még megőrizte tiszteletét a hagyományból gyökerezően sok irányba, a nyugati pedig egyre inkább kezdte elveszíteni. Miért? — tehetjük fel a kérdést mi, mindazok, akiket zavar a tisztelet hiánya. Talán azért, mert a részben megváltozott értékrendünk a félelmet, a hatalmat, az erőszakot és a pénzt helyezte a tisztelet középpontjába, megfeledkezve annak behatásairól. A mindenféle elnyomás, köztük a kommunista uralom is, a lelket törte össze, s az ellenérzések dacára is tisztelettel ruházta fel a félelmet. Ezt a fajta tiszteletet viszik tovább nagyrészt a gyerekek is, akik gyengének minősítik azt, aki nem él az ököljoggal. Ezzel magyarázható a sok iskolai verekedés, a futballmeccseken megnyilvánuló fékezhetetlen agresszivitás, a bandákba szerveződés, hogy csak néhányat említsek.
Másik ok a pénz hatalmához való viszonyulásban kereshető. Akinek sok pénze van, az hatalmat gyakorolhat, és úgy érzi, hogy tiszteletnek is örvend, akinek nincs, azt meg frusztrálttá teszi a pénz hiánya, mely legtöbbször a tisztelet hiányát is jelenti. Ez a jelenség egyformán jelen van a fejlett és a kevésbé fejlett társadalmakban. Ebből kiindulva a szülő, a tanár sokszor éppen azért nem élvezi a gyerek tiszteletét, mert a pénzközpontú társadalmi létra alacsonyabb fokán áll.
Ebből az útvesztőből csak akkor találhatjuk meg a kiutat, ha igyekszünk visszaállítani az értékek valamikori sorrendjét, és mindezt az otthoni neveléssel kezdjük, még kicsi korban. A mesékkel, később a valós és tanulságos történetekkel rá tudunk mutatni a dolgok jó és rossz oldalaira egyaránt. Végül maradjon emlékeztető a közmondás igazsága: Magát tiszteli az, aki mást tisztel.