Benépesül a Mikes utcai tömbház - Demeter J. Ildikó

2009. november 6., péntek, Közélet

A lakásokat már kiutalták, a fűtést beindították, múlt héten megkezdődött a beköltözés a Mikes utcai szociális tömbházba.

A kormány támogatásával felújított önkormányzati ingatlanban hetven rászoruló család jut eddigi körülményeihez képest jobb lakhelyhez, közülük tizenegy visszaszolgáltatott házból kénytelen távozni, hét a Csíki negyedi Sing-Sing szociális otthonból, egy az éjszakai szállásról kerül oda, zömük zsúfolt albérletekből, düledező viskókból.

Az igénylők rangsorolása több hónapig tartott (erről a nyár folyamán beszámoltunk), a pontszámuk szerint következők a városi tulajdonban felszabadult szükséglakásokat kaphatják meg (folyosónként közös fürdővel és konyhával), a megoldatlan kérvények száma száz körül mozog — de az önkormányzat már tervezi a szomszédos tömbház felújítását.

A szociális igazgatóság és a város vezetősége azt az ötletet viszont elvetette, hogy a Sing-Singben a lakók átcsoportosításával „csendes folyosókat" alakítsanak ki, ahogy a randalírozást nehezebben viselő családok kérték, mert ehhez is kevesebb lehetőség adott a kelleténél.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1381
szavazógép
2009-11-06: Közélet - x:

Külföldi hírek - Mózes László

Szerbia EU-csatlakozási kérelme
Szerbia a tervek szerint még idén benyújtja európai uniós csatlakozási kérelmét — erősítette meg tegnap Brüsszelben Vuk Jeremic külügyminiszter.
2009-11-06: Közélet - x:

Közterületen tilos a gépkocsi-árusítás (Kézdivásárhely) - Iochom István

Kézdivásárhely önkormányzata Rácz Károly polgármester javaslatára legutóbbi ülésén a város köz- és magánterületén eladásra kiállított személygépkocsikról is határozott.