Bármilyen furcsának tűnik is, a minket körülvevő növények sok mindent üzennek az erre figyelőknek. A régi emberek értették a növények nyelvét, mivel sokat tartózkodtak a szabadban, figyelték a fák, füvek viselkedését, és tanultak tőlük. A földművesnek nyitott könyv volt a mező, a füves embernek, a gyógyítónak kincs, a vadásznak jelek sokasága.
A mai ember, bár néha akarata ellenére, de tagadhatatlanul eltávolodott ettől az ősi erőforrástól, sokszor harcba szállt vele, sokszor megzabolázta, sokszor feldúlta, mígnem kezdett rájönni, hogy az egyre nagyobb kényelmi szint mellett is valami hiányzik. Egyre többen töltik szabad idejüket kint a réteken, erdőkben, egyre többen választják a nomád életet nyaranta, ha csak néhány hétre is, és egyre többen fordulnak a szakavatottakhoz, hogy újra érteni tudják a természet jeleit, üzenetét. Könyvek sokasága foglalkozik a növények gyógyhatásával, új megvilágításba helyezve a legközönségesebb gyomnövényt is.
A növények azonban nem csak ily módon lehetnek segítőtársainkká, hanem úgy is, hogy megfigyeljük a környezetükhöz való viszonyulásukat, alkalmazkodóképességüket, és elgondolkodunk rajta.
A mai földművesek, a hivatásos kertészek sok mindent tudnak a növényekről, de ezt részben kezdték elfelejteni, mert utat adtak a gyors termesztés szabályainak a minél nagyobb hatékonyság és profitszerzés érdekében. Az így megtermelt, élelmiszerként használt növény vagy a virág már nem ismeri a termőföld illatát egy tavaszi eső után, hanem jóllakik a pipettán adagolt tápszertől, nagyra nő, de elmegy az életkedve. A paradicsom pirosan mosolyog az élelmiszerüzletek polcán, szinte harsog, de belül fás, magtalan, elvesztette a lényeget, amitől paradicsom lett, és ebbe belefásult. A rózsa sincs jobb helyzetben, hiába a virágok királynője, s pompázik változatosnál változatosabb színekben és formákban, nincs illata, ami átmelegíthetné a lelket. Csak elmélázva hallgatja az öregek meséjét Gül Baba rózsakertjéről, annak csodálatos illatáról, az arannyal is vetekedő rózsaolajról. Szomorú lesz, keményen állja a megpróbáltatásokat, és meghalni sem tud szirmát hullatva, buja pompájában illatozva, de boldogan, azzal a tudattal, hogy a szerelmes levélben kipréselt szirma még évek múlva is megőriz valamit az egykori szerelem illatából.
Egyetlen reményük maradt még növényeinknek: a kertészkedő, néha nem igazán hozzáértő, de annál több odaadással ápoló emberek szeretete.
