Várpalotát — azt hittem — a 70-es évek eleje óta ismerem, akkori veszprémi vendéglátóink a sepsiszentgyörgyi színházi truppal együtt több alkalommal is vizitre vittek az inotai erőműhöz. Ezzel egyrészt a szocialista iparosítás fene nagy vívmányát mutogatták, másrészt az egyik hatalmas üzemcsarnokban felhalmozott szocialista realista fogantatású képzőművészeti gyűjteményt ajánlották figyelmünkbe. Ebben az időben a szocialista tábor országaiban minden egy lére ment, a hatalmi szféra emberei mintha összebeszéltek volna, Bukarestben is a Scânteia Ház erőműközpontjának hatalmas csarnokában volt egy képzőművészeti alkotás — illetve képzőművészetitermék-temető —, a politikai okokból kiselejtezett alkotásokat ide helyezték el. Ott volt látható száz meg száz Sztálin- és Lenin-szobor s mindenféle iparosítási vívmánykép. Ebből a bukaresti szobor- és festménytemetőből válogattam ki az értékesebb, magyar alkotóktól származó műveket, köztük a csíkzsögödi Nagy Imre állami felvásárlásokból származó vásznait, amelyek a szerző nemzetisége miatt kerültek a képzőművészeti temetőbe.

Egyik látogatásunk alkalmával az új pártszékházat is bemutatták, veszprémi színészkísérőink közül Szoboszlay Sándor ott morogta félhangosan a fülembe, hogy nézzem meg majd, micsoda színpadon kell játszanunk, amíg ,,ezek" ilyen kikent-kifent székházakban flancolnak.

Szó, ami szó, a veszprémivel ellentétben nem voltak valami szívderítő élményeim a várpalotai ,,valóságról".

Mostani utam viszont arra volt jó, hogy ezeket a kellemetlen emlékképeket elfedje vagy törülje, és hogy elmondhassam: magyar embernek, különösen a kisebbségi lét nyűgeitől szenvedő külországi magyarnak legalább egyszer meg kell tekintenie a várpalotai Trianon Múzeumot, de ehhez a témához közel álló fantasztikus élményekkel csukhatja be maga mögött a várpalotai Thury-vár ajtaját is.

A Thury-vár

A várpalotai Thury-vár hatalmas tömbje úgy uralja a városközpontot, hogy az ezt körbeszaladó vizes várárok mentén lévő zöldövezet, az ott strázsáló faóriások mérsékelik és barátságossá teszik ezt az egykor kietlenen erős, rakott kőkolosszust. Ilyen vonatkozásban érdekes egybevetni a vár belső udvarának hatalmas, egyébként omladozó kőfalait. Ennek rideg keménysége riasztó kontrasztja a kinti képnek, a külső várkinézésnek, mert nincs élő növényzet, amely mérsékelné a kőből és a téglamaradék kombinálásából kialakított rusztikus fal gorombaságát. A két méter vastagságú falat egyébként kikezdte az idő vasfoga, az előző épületbontásokból származó tégla vöröse úgy piroslik elő, mintha véres sebek borítanák az építményt.

Javítására, illetve restaurálására természet(ellenesen) nincs pénz a mai időkben.

A Thury-vár a törökök magyarországi előnyomulásának akadályoztatása végett nyerte el megerősített formáját, a török időkben a dunántúli végvárlánc fontos, négy saroktornyos várrá kiépített erődítménye volt. (Ebből mára csak két, a város szimbólumává vált torony maradt.) A legendákból, Zrínyi Miklós művéből, a Szigeti veszedelemből ismert nagy hírű kapitánya Thury György volt, aki 1566-ban maréknyi várvédőjével visszaverte, és húsz napig, a felmentő sereg érkeztéig védte a várat. Mindössze ötszáz várvédővel szállt szembe a budai basa hét-nyolcezres seregével. Ezek után a felmentő sereggel együtt visszafoglalták a töröktől Veszprémet és Tatát.

Thury György több mint hatszáz alkalomkor állt ki bajvívásra a törökkel, megtörtént, hogy híres török vitéz, egy valóságos izomkolosszus azért utazott Magyarországra, hogy megvívjon a Dunántúl Oroszlánjával.

1571-ben a törökök másfél száz katonájával Thury Györgyöt tőrbe csalták, és megölték. Fejét Isztambulba vitték. Vitézségét az akkori európai országok uralkodói is csodálták, a magyar Cidnek nevezték. Magyarországon Az Vitéz Thury György haláláról című ének örökítette meg a végvári harcok egyik legnagyobb alakjának hősiességét és tragikus halálát. Szerzője, Alistáli Márton Thury íródeákja lehetett. Szövege a Lugossy-kódexben maradt ránk.

Egymagában ez a romantikus végvári történet is megéri a nevét viselő várat felkeresni.

Erdély ezerszáz pillanata

Mi Kelet-Európa egyetlen vegyipar-történeti múzeumának és az ugyancsak a várban lévő bányatörténeti múzeum futólagos megtekintése után a padlástérbe elhelyezett Székelyföld ezer pillanata kiállítás szemléje végett másztuk meg a Thury-gyűjteményhez vezető sokszázados cserefa lépcsőket, amelyek igencsak konzerválásra szorulnának.

Váradi Péter Pálnak a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumból ismert kiállítása került egy parajdi sóbányai bemutatkozás után Várpalotára. Ez a szálláshely nem is lenne rossz a kalotaszegi fotóanyaggal is kiegészített gyűjtemény számára. Ennek következtében a Székelyföld ezer pillanata című gyűjteményes kiállítás az Erdély ezerszáz pillanata nevet is viselhetné. A Trianonban, majd a Párizs környéki békediktátummal megcsonkolt országnak — a szomszéd kastélyban található a Trianon Múzeum — igazán szüksége lenne a fotókiállítás nyújtotta Erdély-ismeretre. Ezt érzékelte a vár agilis igazgatója, amikor a több erdélyi településről száműzött (!) anyagot a Magyar Örökség-díjas fotóművész felajánlotta. A Thury-vár padlástere viszont huzatos, a nedvességtartalom igen magas, az értékes és költséges fotók emiatt tönkremennek.

A magyar kulturális vezetésnek lenne tiszte, hogy ennek a páratlan és társ nélküli gyűjteménynek megfelelő kiállítási helyet találjon.

Addig is a Thury-vár megtekintésének különösen a magyarországi iskolások számára ajánlott tananyagnak kellene lennie, hisz a fél évszázados iskolai és ezen kívüli agymosás megtette a magáét, az elszakított nemzetrészek történetéről és létéről többnyire családi és civil kezdeményezések révén szerezhetnek tudomást a maradék országban élők.

Trianon Múzeum a Zichy-kastélyban

A várpalotai, 1725-ben épült, majd 1863-ban Ybl Miklós tervei alapján romantikus stílusban újjáépített Zichy-kastélyban található a Trianon Múzeum.

Az általam valaha is látott múzeumi gyűjtemények közül itt található az egyik legmeghökkentőbb és legmegrázóbb dokumentációs anyag. Különösen a jelenlegi magyarországi politikai konstellációban lóg ki a sorból ez a gyűjtemény, amely valóságos kontrasztja a jelenlegi kormányzati körök, egyes politikai pártok, személyek és képződmények nemzetietlen magatartásának.

Az aktuális politikai témákra figyelve állapíthatja meg a tárlatnéző, hogy például azok a nemzeti szimbólumok, amelyek ellen a magyar fővárosban Don Quijote-szerű csaták folynak, ebben a múzeumban találtak menedéket. Példákat mondok: olyan ez, mintha a Kárpát-medence minden üldözött turulmadarát — emlékművek kerecsensólymait, a vonatkozó dokumentumokat, egyéb turulábrázolásokat — ide gyűjtötték volna össze. A múzeum valóságos turulmenedékhely. Jómagam eddig azt hittem, hogy nálunk, Erdélyben reptetik csak azért is a turulmadarakat, mert bizonyos budapesti körök nevetséges és bosszantó hadműveleteket, sajtóhadjáratokat indítanak a magyar szimbólummadarak ellen. A várpalotai Trianon Mú­zeumban tömegesen és szabadon fészkelhetnek ősi magyar mondáink és a kortárs világunk jelképmadarai.

A Trianon Múzeum hűen tükrözi a két világháború közötti magyar revizionista mozgalom dokumentumokkal aládúcolt történetét. Korabeli plakátokat láthatunk, lapkivágások, felhívások szövegeit olvashatjuk, a korszak történetét, szellemi mozgásirányait elérhetővé tevő gazdag képanyagot ismerhetünk meg.

A múzeumban helyet kapnak a politikai körökben fél évszázadig (sok helyen még ma is) tabutémaként kezelt személyek és események. A Prónay Pál vezette nyugat-magyarországi felkelés tényei például, amelyek Sopron és néhány határ menti település visszaszerzését eredményezték.

Helyet kaptak az 1918—1920-as impériumváltás után elpusztított köztéri szobrok, emlékoszlopok, emléktáblák fotói, rajzai és írott dokumentumai. Ez a témakör nekünk, erdélyieknek különösen érzékeny pontunk, az én élettörténetem meghatározó elemei is, hiszen nem egy esetben az egykor lerombolt vagy megcsonkított emlékművek és emléktáblák visszaállítása miatt kellett politikai penitenciát járnom.

Ez a gyűjtemény elsősorban a ,,reprezentatív" pusztításokat mutatja be. A részletekbe menő feltárás még várat magára.

Egyszerűen meghatóak a világháborúra és az ezt követő időkre vonatkozó népi ihletésű emlékek, az emberi tartást, a fájdalmat megörökítő falvédőkre, hímzésekbe, bútorokba, dísztárgyakba menekített érzelmek.

A Trianon Múzeumban hatalmas címertörténeti anyagot találunk. A szegedi Dóm térről a történelmi Magyarország elszakított városainak címereit a ,,más országok belügyeibe való be nem avatkozás" jegyében egykor eltávolították, az emlékezet megcsonkítását a hatalom programszerűen hajtotta végre. Várpalotán a magyar családi címereket is tanulmányozhatjuk, a magyar heraldikai kultúrával ismerkedhetünk.

A Múzeumban Trianon könyv- és ajándékbolt található. Itt vásároltam meg egyebek mellett a történelmi Magyarország magyar helységneveit is feltüntető autós térképet a hatvannégy vármegye együttes megjelenítésében.

Megrendítő egyes elszakított területek visszatérésének bemutatása 1938—1941 között. A lélegzetelállító pillanatokat fényképek, térképek, képeslapok rögzítik, egyik teremben korabeli filmhíradókat, filmeket vetítenek. Ezen a múzeumi részlegen kapnak helyet a korabeli írói reflexiók, sajtótudósítások.

A Székely Hadosztály 1918—1919-es honvédő harcait főleg a Kratochvill Károly hagyatékából származó történeti anyag révén elevenítik meg. (Számomra érdekes egybeesés, hogy a várpalotai látogatás előtt néhány nappal a Székely Hadosztály témájú veszprémi vándorkiállítást Baróton a Kászoni Gáspár nevét viselő múzeumban láthattam. A téma személyes hangvételű feldolgozásával a nyujtódi származású Antal Árpád professzor foglalkozik, akinek az édesapja harcosa volt a Székely Hadosztálynak.)

Az elszakított területek Mekkája

Summa summarum: a várpalotai Zichy-kastély Trianon Múzeumának megtekintése a határokon akár kívül, akár belül élő magyar embernek az emlékirtásos idők után és a mai emlékrombolásos kurzusok pusztí­tása közepette felette ajánlatos. Üdvös lenne, ha a Balaton vizéhez néhány kilométerre lévő, az egykori ipara miatt nem mindig jó hírű kisváros erőfeszítését észre vennők, ha az ennek megismerését szorgalmazó turistautak programjába iktatnák.

Várpalotának az elszakított területeken élő magyarok Mekkájának kellene lennie. Jelenleg, sajnos, többnyire elszáguldunk mellette Veszprém vagy a Balaton felé rohanásunk közben.