Vasarely unokájáé a hagyaték

2009. november 14., szombat, Magazin

A francia igazságszolgáltatás Pierre Vasarelynek, Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző, 1906―1997) festőművész unokájának ítélte a nagyapja hagyatéka feletti rendelkezés jogát. A magyar származású festőművésznek, az op art mesterének családja évek óta pereskedik a hagyatékért.

A dél-franciaországi Aix-en-Provence bírósága múlt pénteki ítéletében azt is elrendelte, hogy Michele Taburno-Vasarely, a festő menye, Jean-Pierre nevű fiának második felesége tíz napon belül köteles átadni Pierre Vasarelynek a művész archívumát, az esetleges késlekedés után napi 1000 euró büntetést kell fizetnie ― közölte Martine Renucci-Papratx ügyvéd. ,,Ettől a naptól fogva egyedül Pierre Vasarely jogosult eldönteni, hogy művei eredetiek-e, hogy felhasználásuk megfelel-e Victor Vasarely akaratának, és a művek kiállíthatók vagy sem" ― mondta az ügyvéd.

A bíróság döntése 1999. március 15-ig, Victor Vasarely haláláig visszamenőleges hatályú. Egyúttal érvénytelennek mondta ki a Vasarely Alapítvány igazgatótanácsának összetételét 2002 és 2006 között, és a fenti időszakban hozott döntéseit semmisnek nyilvánította. A Vasarely által az 1976-ban létrehozott alapítványnak a 18 000 selyemszitanyomat mellett ajándékozott 1300 Vasarely-mű többségének nyoma veszett. Mindössze 42 monumentális alkotás található az alapítvány épületében.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-11-14: Magazin - x:

Megjelenik Nabokov Laurája

Vladimir Nabokov halála után 32 évvel szenvedélyes vitákat kavar irodalmi körökben, hogy megjelentetik Laura című befejezetlen művét, noha a szerző halála előtt azt kérte, hogy égessék el a kéziratot. A könyvet november 17-én egyszerre hozzák forgalomba New Yorkban és Londonban.
2009-11-14: Kitekintő - x:

Várpalota, a magyar múlt vára (Őszi utazások) — Sylvester Lajos

A várpalotai Trianon Múzeum
Magyarországi író-olvasó találkozóink egyik októberi szabad délelőttjére veszprémi vendéglátóim egy várpalotai kiruccanást javasoltak, pontosabban a Zichy-kastélyban a várpalotai Trianon Múzeumnak és a városnak is nevet adó Thury- (Újlaky) várnak a megtekintését.