Megszólalt a harang Máréfalván is, és a bíró mindjárt riasztotta a népet. A vigyázókat felküldte a Les-hegy tetejére, hogy onnan figyeljék, adnak-e jelt az udvarhelyi Budvárból, az asszonyokat meg a gyerekeket a Les-hegy derekán levő felső sziklabarlangba indította, mert veszedelemben mindig oda húzódott a község népe.

A tatárra sokat várni nem kellett, mert egyszerre futva jöttek a vigyázók:

— Emberek, jő a tatár!

Akkor a bíró vezetésével a férfiak bevonultak az alsó barlangba, mert onnan jó kilövés esett, harcba lehetett szállni az ellenséggel.

A tatárok pedig nagy kiáltozással, ostorpattogtatással bevágtattak a községbe. Keresték a magyarokat a házakban, keresték a templomban is, végre nyomot kaptak, és levágtattak a Les-hegy aljába. Onnan meglátták a két barlangot, leugráltak a lóról, és kezdtek felkapaszkodni a sziklán.

Akkor a bíró uram intett a legényeknek, negyedmagával odaállott a barlang szájába, és elkezdte nyilazni a tatárokat.

Hiszen nyilazhatta, mert annyian voltak, hogy kevés kárt tehetett bennük.

Amikor a bíró látta, hogy így nem sokra megy, célba vette a híres nagy orrú kánt, aki lóhátról irányította a tatárokat. Olyan jól megcélozta, hogy egy nyíllövéssel szíven találta: a kán holtan fordult le a lováról.

Ettől úgy megrémültek a tatárok, hogy visszavonultak, és tanácskozni kezdtek. Azt határozták, hogy kiéheztetik a székelyeket, ezért a hegy aljában letelepedtek, és olyan tábort vertek, mintha ott akarnának maradni.

Nemsokára elfogyott a székelyek ennivalója, szerezni meg nem lehetett, mert a tatárnak ezer szeme volt, őrizte a barlangot erősen.

Akkor a bíró beszélőcsövön, mert a két barlangot cső kötötte össze, felszólt a feleségének:

— No, feleség, még egyet próbálunk. Éhen halni szégyen, fegyverrel megyünk a tatárra, aztán ahogy lesz, úgy lesz!

— Nem úgy lesz az, édes uram — mondta az asszony. — Gondoltam valamit, s azzal elkergetem én a tatárt.

Azzal az asszony szalmából fonatott egy szép nagy kalácsot, ami olyan volt, mint egy kályhakürtő, azért is kürtőskalácsnak hívják a Székelyföldön. A szalmakalácsot egy póznára erősítették, és a felső barlang nyílásán kidugták. Azt kiáltotta a bíróné a tatároknak:

— Lám, mi jól élünk, ti meg odalent éheztek!

Amikor a tatárok látták, hogy a székelyeknek még ilyen kalácsra is telik, nagyon megdühödtek, a falut feldúlták, felégették, és nagy haraggal elvágtattak onnan.

A székelyek pedig visszatértek, és a falujukat egy kicsivel lejjebb újraépítették.