Az egyre nagyobb visszhangot kiváltó ,,találkozás" felvetette kérdések nyugtalanítóak. Már maga a tény — vigyázzunk, ebben a zűrzavaros, saját farkába harapó, áttekinthetetlen történetben nehéz megkülönböztetni a tényt a sugalmazástól és a feltevéstől, magyarul: a realitást a fikciótól! — is felettébb különös.
Egy elegáns fővárosi, tóparti vendéglőben találkozik a román újságírás hírhedett alakja, Sorin Roşca Stănesu a feddhetetlenségi ügynökség főügyészével, Cătălin Macoveijel. A találkozás Roşca Stănescu kifejezett kérésére jön létre, a külpolitikai elemzőként ismert Bogdan Chiriac, a főügyész barátja hozza össze. Roşca Stănescu különböző dolgokat akar megtudni a főügyésztől, elsősorban azt, hogy miért állították le a Boc-kormány három vezéralakjának, Berceanunak, Videanunak és Blagának a folyamatban lévő vagyonvizsgálatát. Ebben eddig semmi különös. Az újságíró teszi a dolgát.
Az már viszont felettébb elképesztő, hogy miért ment bele az ügynökség vezetője a találkozásba. Az is, hogy amikor látta, meg akarják zsarolni (?), miért nem távozott pánikszerűen a vendéglőből. A két hónappal ezelőtti találkozást valakik lehallgatták. A szarnak, a kárnak és a romániai lehallgatásoknak nincs gazdája. Még mindég nem derült ki, hogy a parlamentben kik (és miért?!) hallgatták le az Udrea-ügyben ülésező bizottságot.
Az ügyben az sem világos, hogy kik és miért hozták nyilvánosságra az úriemberek — hangsúlyozzuk — magánbeszélgetését. Ilyesfajta tanulságos szövegek hangzanak el: Mit csinálsz? — kérdezi régi barátját a főügyész. Pénzt — válaszolja nemes egyszerűséggel Bogdan Chiriac, a román újságírás tekintélyes alakja. No comment!… A pénz, mint mai elmebeteg életünk központi szereplője, visszatér. Roşca Stănescu azt kérdezi a főügyésztől, hogy környékezték-e már meg, fogadott-e el baksist, s emlékezteti bizonyos kölcsönjeire. Cătălin Macovei ennek alapján állítja, hogy meg akarták volna zsarolni? A lehallgatási jegyzőkönyvből ez nem derül ki. Az viszont, hogy ő erre koncentrált, jelzi, vaj van a fején. Hogy miért nem ment azonnal el ezek után, azt válaszolja megejtő naivitással — a hülyeség és a naivitás között hol a határ? —, hogy meg akarta tapasztalni, milyen is az, ha megzsarolják… Hát most megtapasztalta, milyen az, ha valaki korpa közé keveredik. Előbb-utóbb megeszik a disznók.
Az még mindig kérdés, hogy kik is folytat(hat)nak lehallgatásokat szép Romániánkban, és miért hozzák nyilvánosságra ezeket a felettébb különös lehallgatási jegyzőkönyveket. Egyáltalán: mi történik itt? Persze, pénzt csinálunk, bármi áron, de…
