De nem akárkitől ám, magától a jó kedélyű, mindig vidám és mosolygós államelnökünktől! Képzelhetik hát, mekkorát dobbant a nemrég infarktuson átesett, honszerető, hűséges hív szívem, amikor felbontottam a borítékot, és megláttam a megtisztelő megszólításomat így: „Drága románok!"

A meghatódottságtól könnyeimmel küszködve, rebegő ajakkal olvastam a sorokat, amelyekben közkedvelt, humorszerető elnökünk, önkritikát is gyakorolva, esdekelve kér bocsánatot azért, ha nem állt módjában, ha nem tudott mindent megtenni országa minden románjáért, ha nem tudta maradéktalanul betartani, betartatni és keresztülvinni az öt évvel ezelőtt tett ígéreteit.

De mindezen hiányosságok, nehézségek ellenére meggyőződéssel és hittel jelentheti ki, hogy a lassan végéhez közeledő egész mandátuma alatt mégiscsak előrevitte az országot minden román jólétének, prosperitásának és boldogságának érdekében.

Azt is tudja, hogy még nem élek, nem élünk a legjobban, legalábbis nem annyira, mint ahogyan megérdemelném, megérdemelnénk, de hát semmi baj, mert itt az újabb lehetőség, újabb ötévi mandátummal ki lehet retusálni a hiányosságokat, ha…

Ha november 22-én elmegyek, elmegyünk az alkotmányunk által biztosított egységes nemzetállampolgár(ok)ként szavazni, de nem akárkire: Geoanăra, Antonescura, Oprescura vagy Hunorra nyomjuk rá a pöcsétet, hanem a legkiválóbbra, a legtapasztaltabbra, aki nem lehet más, mint aki volt, a levélíró!

Meghatóan ír arról is, hogy mivel az elmúlt öt éven át mindig mellette voltam a bajban, amikor például a parlament megpróbálta őt félreállítani, felfüggeszteni csupáncsak azért, mert kritizálni volt mersze egy „megnemreformált és korrupt politikai osztályt", tehát nélkülem, nélkülünk nem lett volna elég ereje tartani a mellét, így a siker tehát az enyém is, illetve a miénk.

És az enyém, a miénk lesz a siker akkor is, ha november 22-én melléje állunk, és egy akarattal, egy határozott nagy IGEN-nel, pardon: DA-val az egykamarás parlamentre voksolunk, amely mindössze háromszáz tagú lesz, sokkal olcsóbb, mint a jelenlegi, és sokkal könnyebben kezelhető, irányítható. Átlátszóbb és a jó ízlés határain belüli parlament lesz.

Megható. Igazán szívbemarkoló, hogy most nem Markó, hanem maga az Elnök írt nekem. Nekünk. Hát nem csodálatos, hogy mennyire szeret bennünket!? Meg kell nagyon fontolnom és hálálnom ezt az ide- (vagy oda?)figyelést, ezt az ajánlatot. Talán még autonómiát is kaphatok, ha jól szavazok.

Az egykamarás ajánlaton még gondolkoznom kell, hiszen én eddig a többkamarásság és a többnyelvűség híve voltam. A parlamentet úgy képzeltem el, hogy jó, ha van nekije alsó, felső, külső, belső és alagsori kamarája, háza. Ezt azért gondolom jónak, mert nekem csak egykamarás garzonom van, Ház nélkül, és eléggé szűk a hely benne, nekem, az elnöknek…

Végezetül meghatódva köszönöm az elnöki levelet, hatására mától kezdve spenótkúrára fogom magam, hogy erőt gyűjtsek november 22-ig, hogy jól odavághassam a pecsétet!