Rétyi emberöltők számára maradandó munka ez, és van itt olyan család is, melyben három generáció szolgálta a kultúrát. A frissen megjelenő album a kor sajtójából gyűjtött idézetekkel szemlélteti azt a munkát, melyet ez a faluközösség, a mindenkori megye- és községvezetés végzett hagyományos zenekultúránk megtartása és fejlesztése érdekében.

Az, ami a lepergett három évtized (1979—1999) alatt történt, már művelődéstörténet, az utolsó harminc esztendő a kortárs háromszéki emberöltők szeme láttára lett maradandó értékké, ma is élő valósággá. A matuzsálemi korú néhai id. Dálnoki Lajos bátyánk a 2007-ben megtartott falunapokon arról mesélt még e sorok írójának, hogy hosszúra nyúlt életének tetemes részét a zene töltötte ki. ,,Nyugodtan halok meg, mint sok más vén rétyi zenész, mert én a mi fúvósaink muzsikájának a taktusára vonulok át a másvilágba!"

A szerző Kelemen Antal, könyvéből megtudjuk, hogyan kezdődött a zenei élet Rétyen a két világháború közötti időszakban, hogyan épült a jelenlegi zeneterem, a hazai és a külföldi zenei élet jelességei közül kik fordultak meg Rétyen, s mely zenekarok fellépése nyomán hangzott fel a művelt magyar és klasszikus fúvósmuzsika a Feketeügy partján, a Nyír fenyvesei között. Erről egyébként diplomák, elismerő oklevelek és rangos díjak is tanúskodnak. Már Botond komollói fiatal térképész (maga is zenekari tag volt) térképe szerint a rétyi zenekar Európa tizenkét országában fordult meg, bizonyítva, hogy egy faluközösség kitartó és következetes munka árán képes csodát művelni, egyformán szeretve a kaszát-kapát és a hangjegyek megismerését, megtanult hallgatni a fegyelemtartó és mindig szigorú karmesterre. A rétyiek nemcsak falusi ünnepeken, temetéseken, nemzeti és sátoros ünnepeken léptek fel, hanem ott masíroztak Párizs és Milánó utcáin, a távoli Dániában, Svédországban.

— A rétyi Kovács András Fúvós Egyesület és a Pro Musica Alapítvány már sokkal több, mint amiként az olvasó gondolná. Több, mert magas szintre emelte az iskolai zeneoktatást, ami által biztosította és biztosítja ma is a mindenkori utánpótlást, a folytonosságot, mi több, egész Erdélyre kiterjedően felvállalta a fúvószenei táborokat s nem utolsósorban a karnagyképzés nem könnyű feladatát. És elmondható, hogy a rétyi vezetés felvállalta a Romániai Magyar Dalos Szövetség ilyen irányú teljes feladatkörét — nyilatkozta kérdésünkre a negyvenéves Bukur István, a Kovács András Fúvós Egyesület elnöke. — Harminc esztendővel ezelőtt, a régi hagyományokra alapozva újította fel és alakította meg a zenekart Kelemen tanár úr, aki nekem ötödik osztályban osztályfőnököm volt. Én zenei szempontból az ő keze alatt nőttem fel. Az osztálynak közel fele már zenész volt, s aztán úgy jöttek felfelé. Most a régiekből még hárman vagyunk: a tanár úr, a jelenlegi polgármester és én. Eltelt az idő, megfiatalodott a zenekar. Ez állandó munkát jelent. Sok még a tervünk. Kérdezze csak meg a karmestert, hogy ebben az évben még mi vár ránk? Nem dicsérni akarom a tanár urat, de most az ünnep alkalmával el kell mondanom mindenki nevében, hogy ha ő nem kerül ide hozzánk, itt ilyen zenei élet nem születhetett volna!

Csoma Attila 14 éves.

Vele a nyári fúvóstáborban találkoztunk. Az iskolaudvar árnyékában tubáján gyakorolt. Ő a nagy zenekar egyik legfiatalabb tagja, de a fiatalok zenekarában is játszik. Szülei külön élnek, s őt rétyi nagymamája, Kobán Vilma neveli. Harmadikos korában jött Rétyre. Most végezte az iskola nyolcadik osztályát, és sikeresen felvételizett a sepsiszentgyörgyi művészeti líceumba.

— Tízéves koromtól tanulok zenélni — mondta. — Előbb csak furulyáztam. A tanár bácsi meghallotta, hogy elég jól csinálom, és áttett hangszerre, előbb dobra, amit nem nagyon szerettem, s utána tubára. Ezt a basszushangszert nagyon szeretem. Nem is olyan egyszerű, ad az bizony sokszor nehezebb feladatot is. Vannak itt még nekem osztálytársaim: Maksai Levente szárnykürtös, Pap István szintén, Pap Melinda klarinétos, Bene Hunor tenor, Maksai Róbert dobos, Szabó János szaxofonos...

— Én egy nyugalomba vonult B-klarinétosa vagyok/voltam ennek a zenekarnak — mutatkozott be Csűrös Zoli bácsi a Rétyhez tartozó Komollón.

— Gyerekkoromban én is furulyán kezdtem. Magyaróson a kultúrotthonnak volt egy C-klarinétja, s ott néhai Kese Kálmán bácsival — jó zenész volt — esténként tanulgattunk. Amikor a kezembe vettem, már éreztem, hogy ez menni fog. Megkértem Kelemen tanár urat, és ő bevett a zenekarba. Szép volt, jó volt. Eltelt. 1934-ben születtem, a hangszert le kellett tennem... Akkor nem úgy volt, mint most. Akkor az országból nem engedtek ki. A mostaniak sok szép helyre eljutottak, csak az megérte a munkát, a kitartást. Örvendek, hogy az eltelt harminc évből én is kivehettem a részt.