A nagyközségbe érkező vendég megtorpan az impozáns épület előtti téren, előbb a tekintélyt sugárzó és tiszteletet parancsoló épület arányain és gondozottságán mereng, egybenézi a kicserélt tetőcserép pirosának a falak halványzöld színével harmonizáló szépségét, erről tekintete a tér közepén felújított hősi emlékműre siklik, innen az aszfalt szürke síkjára, amely kiemeli az épület szépségét, aztán rászalad a szem a teret itt-ott körbekerülő kovácsoltvas- és nemes kőműves szakértelemmel alkotott kerítésre, és vágyakozva felsóhajt: bárha ilyen községközpontokat láthatna mindenhol, Székelyföld lerobbant községeiben és falvaiban is az ember!

Aztán közelebb megy a községháza falára felfogott márványtáblához, és tovább olvas: Állíttatta Nagyvázsony önkormányzata a magyar millennium és Gidófalva községgel fennálló testvérkapcsolat tiszteletére 2000. október 23-án.

Szállj versenyre, magyar / S fog kelni körüled az élet — ismétli magában az ember a szöveget, mert itt nem pusztába kiáltott üres szavak sorjázása ez az idézet, nem, hanem a költői szavakat a cselekvés szintjén beváltó gidófalvi valóság. A községközponti megálló előtt végigmentünk a település főutcáján. Az aszfaltcsík tiszta, az út menti árkok, átereszek, a kapuk eleje példás rendben. Pedig, bizonyára Gidófalván is van hazajáró tehéncsorda, a lovak itt is elpotyogtatják gombócaikat, akárcsak Szentgyörgy utcáin. Útitársam, aki nem idevalósi, de nálam jártasabb a településen, megjegyzi: az itteni polgármester, ha végigmegy a községen — márpedig ezt sűrűn teszi —, nem kell kétszer mondja a portáról kiszólított gazdának, hogy „aztán ezt reggelre itt meg ne lássam", mert magyar és cigány megtanulta a regulát: a tágabb környezetet is gondozni kell, és tisztán tartani.

Ezek után a központban ácsorgunk, újra elolvassuk a községháza épületének falára helyezett emléktábla szövegét, amely a település kontinenseken átsugárzó nagy fiának, Czetz Jánosnak a dicsőségét hirdeti.

És erre, mintegy végszóra, kiskocsi fékez, kiszáll belőle a nemcsak kilóra, hanem a közösség ügyeinek rendezésében is nagy darab polgármester, Berde József, és látván, hogy az épület halványzöld falát éppen egybenézzük a piros cseréptetővel, köszönés helyett, régi ismerősként felénk szól: a Zöldek képviseletében lettem polgármester.