Az erdélyi magyarság kollektív igényei ugyanis szóba sem jönnek a programokban az egy RMDSZ-jelölt kivételével, akinek úgyszólván szolgálati kötelessége azokat képviselni, de szavai súlyából levon, hogy a második fordulóból eleve ki van zárva. Ezek után lehet elmélkedni azon, mennyire csupán jelszó egyik-másik célkitűzése, és mennyire meggyőződés diktálta, amit mond, a szövetség ugyanis nemegyszer az ún. reálpolitizálás kiábrándító válfaja felé tájolódott el az utóbbi évtizedben, s a kormányban, hatalomgyakorlásban való részvétel kedvéért bizony olyasmikről mondott le, melyek létjogosultságának alapvető alkatrészei lettek volna.

No de ne azt bíráljuk, ami mégiscsak a miénk, amikor a többségi jelöltek szemében autonómiaigényünk ügyészségi kivizsgálás után kiált, amikor holmi morzsánál egyebet alig kínálnak számunkra, amikor egyikük fő kisebbségbarát érdemeként azt hozza fel, hogy ezentúl célszerűbb módszertan szerint tanulhatják nebulóink a román nyelvet. Azaz, hogy nem gyerekkínzás formájában lesznek azt kénytelenek elsajátítani — de azt is csak akkor, ha jól viselkedünk, ugyebár. Édes isten, micsoda fogás!

Nem a mi választásunk hát az, ami most következik, ezen az országos porondon mi legfeljebb statisztaként léphetünk fel, amolyan tizedrangú mellékszereplőként, s mások sorsának alárendelt alkatrészeiként csak elkophatunk az idegen célok szolgálatában.

Ahol alapvető közösségi elvárásaink még csak szóba sem jöhetnek a valóban esélyesek kampányában, ott szervezeteink is vagy tanácstalanok, vagy a nagyotmondás hibájába esnek — s íme, egy érvvel több, ha szükség volt rá, hogy arra törekedjünk, teremtsük meg a magunk külön közéletét és döntési mechanizmusait. Magyarán azt az önrendelkezési formát, melyben saját gondjaink végre kellő megfogalmazásban vethetők fel és oldhatók meg egy másfél milliós népközösséget megillető létjog alapján.

Egy tekintetben azonban mégis figyelemre méltónak találom saját szempontunkból is azt, ami történik. Nem nehéz átlátni, hogy egyik pártunk tulajdonképpen a szociáldemokrata, a másik a liberális-demokrata jelölt győzelmére számít a második fordulóban, alighanem történtek már egyeztetések vagy azok várhatóak a döntő menet előtt és után. A magyarság a maga egészében tehát nem kötelezi el magát már most sem az egyik vagy másik mellett, ezáltal csökkenti egy rossz döntés kockázatát. Ez a kétpártrendszer feltétlen fölénye az egypártrendszer fölött. Ha ezt egy magyar—magyar egyezség is kiegészítené, még jobb lenne. Az erdélyi kétpártrendszer így is azt bizonyítja, hogy a többváltozós küzdelemben nő vagy nőhet a magyar politizálás mozgástere.

Persze, olyan politikusok is kellenek hozzá, akik azt ki tudják aknázni. Egy erdélyi parlamentben már most le lehetett volna osztani a szerepeket, megállapodni a várható fejleményeket illetően akár úgy, hogy közös jelöltet indítunk az első fordulóban, más-más utat követünk a másodikban, és felkészülünk minden eshetőségre.

Mondom, ehhez persze igazi nemzetpolitikusokra lenne szükség...