Centenáriumi Ignácz Rózsa-vándorkiállítás

2009. november 21., szombat, Magazin

A száz évvel ezelőtt született és harminc éve elhunyt Ignácz Rózsa író, színész, újságíró, meseíró és műfordító életműve előtt tiszteleg az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) szerdán megnyílt időszaki kiállítása. Szebeni Zsuzsa, a tárlat kurátora, az OSZMI határon túli referense felidézte: a kettős évforduló alkalmat adott arra, hogy a sepsiszentgyörgyi Szé­kely Nemzeti Múzeummal összefogva vándorkiállításon mutassák be Ignácz Rózsát a maga sokoldalúságában.

A Sepsiszentgyörgy, Kézdivá­sárhely, Kovászna és Kolozsvár után Magyarország területén először az OSZMI-ban látható tárlat mintegy ötszáz képet, idézetet és dokumentumot dolgoz fel nagyméretű molinók formájában, emellett negyven-ötven tárgyi emléket is felvonultat, köztük Ignácz Rózsa írógépét vagy azt a sárga csillagot, amelyet 1944-ben szolidaritásból reformátusként is viselt. A kurátor elmondta, hogy a kiállítás végigvezeti a látogatót a sokoldalú művész egész életútján, Erdélyben töltött gyermekkorától kezdve házasságán át szerteágazó írói, színészi tevékenységéig. A molinókon megelevenedik Ignácz Rózsa protestáns családi háttere, párizsi tudósítói munkája vagy a Nemzeti Színház színpadán töltött évei.

Írói munkásságába éppúgy beletartoztak a regények, a színészportrék, a dráma, illetve a Keleti magyarok nyomában című, híres szociológiai riportsorozata. Ignácz Rózsa abban a korban járta be Bukaresttől Csángóföldig a keleti szórványmagyarság településeit, amikor a legnevesebb néprajztudósokat is eltiltották ettől a tevékenységtől — hangsúlyozta Szebeni Zsuzsa.

A 2010. január 15-ig látogatható kiállítást Pomogáts Béla irodalomtörténész nyitotta meg az OSZMI Krisztina körúti épületében. A tárlat jövőre Sümegre, Szegedre és Pannonhalmára is ellátogat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-11-21: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Megrendült szívvel tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, testvér, sógor, rokon, jó barát, munkatárs és ismerős, a kézdivásárhelyi
id. UGRON HUBA
szerető szíve életének 59., házasságának 31. évében hosszas betegség után 2009. november 20-án megszűnt dobogni.
Drága halottunk földi maradványait 2009. november 22-én, vasárnap 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a nyujtódi ravatalozóháztól a nyujtódi temetőben.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
1088
2009-11-21: Magazin - x:

Krimiolvasási világrekord

Arnd Rühlmann bambergi színész és kabaréénekes felállította a krimiolvasás új világrekordját: 62 órán át olvasott fel bűnügyi történeteket. Bár eredeti célját, hogy 72 órán keresztül olvasson fel egyhuzamban, nem sikerült elérnie, mivel megfázás miatt abba kellett hagynia.