László Károly 1953-ban született Kézdivásárhelyen. A céhes városban érettségizett, majd Kolozsvárra került, ahol geológia szakon államvizsgázott 1980-ban. Hazakerülése után tíz évig a gelencei kőolajtelepen kutatóként dolgozott. 1990 őszétől 2007 nyaráig a Tanulók Klubja kerámiakörét vezette, amikor úgy látta, eljött az idő arra, hogy főállásban a saját cégét irányítsa. Érdeklődése a kerámia, a fazekasság iránt immár tizenkilenc évre nyúlik vissza.
Lépéseit Vetró András szobrász irányította és irányítja a mai napig, tőle tanult a legtöbbet. Közös munkáik is vannak. László Károly nős, felesége, Katalin biológia szakos tanár, a Bod Péter Tanítóképző igazgatója. Két fiuk van, Zsolt és Attila. Zsolt, az elsőszülött fiú közgazdaságit végzett, és jelenleg a magánvállalkozás pénzügyintézője és kapcsolattartója. A keramikus szerény ember, műhelyének magányában, kedvenc tárgyai között érzi igazán elemében magát. Nem tartja magát művésznek, ő egyszerűen keramikus — vallja. Szerencsésnek mondhatja magát, hiszen nála a hobbi egybeesik kenyérkereső foglalkozásával. A kézdiszéki népművészek másfél évvel ezelőtt őt választották meg a Barabás Zsombor Népművészeti Egyesület elnökének. Otthonában, az 52. udvartér 7. szám alatt beszélgettünk a keramikus magánvállalkozóval, az Amrita Kft. tulajdonosával.
Honfoglalás kori motívum
Történeti áttekintés
A cserépkályha európai története az Alpok vidékére vezet el bennünket, ahol az első cserépkályhák születtek a XI. és XIII. század közötti időben. Ezek falába kerek, bögre alakú edényeket, úgynevezett kályhaszemeket építettek. Bizonytalan és szórványos adataink a XI. század előtti időkből is vannak, de a kályha európai találmány, története nem vezethető vissza az antik kultúrákig. A kályhák szélesebb körben a XIII—XIV. században terjedtek el, ebből az időből vannak legkorábbi ábrázolásaink is. A középkorban jelentős központok alakultak ki a délnémet területeken, a cseh királyság és a középkori Magyarország területén. A kályha, illetve kandalló már a középkor óta igen fontos lakáselem. Az idők folyamán a funkcionalitáson túl egyre inkább előtérbe került az esztétikum, egyre sűrűbben jelentek meg gazdag díszítésű kályhacsempék. Az ezekből készült kályhák a népi díszítőművészet valóságos remekei. Ez a tendencia — az esztétikum előtérbe kerülése — korunkban is megmutatkozik, de nem szabad elfelejtenünk, hogy kályhánknak tökéletesen be kell teljesítenie elsődleges funkcióját is, hatékony hőleadó berendezésnek kell lennie. Mindezek mellett pótolhatatlan a kályhában, kandallóban duruzsoló tűz hangja és az égő fa szobát betöltő, jellegzetes illata.
A csempék bűvöletében Kályhacsempe-rekonstrukció László Károlyt a régi csempekályhák világa valósággal lenyűgözte, amint behatóbban kezdett foglalkozni a régi székelyföldi csempekályhák motívumaival, egy külön világ tárult fel előtte. Elsősorban a díszített csempelapok érdeklik. Kézdivásárhelyen a fazekasságnak régi hagyománya volt, de amikor az utolsó mester is elhunyt, megszűnt a fazekasság. Tudomása szerint Háromszéken, de lehet, hogy egész Erdélyben csak ő foglalkozik kályhacsempe-rekonstrukcióval. Az utóbbi tizennégy esztendő alatt rengeteg szakkönyvet olvasott. Az első csempelapot a kézdivásárhelyi születésű Róth András Lajos székelyudvarhelyi muzeológustól, volt osztálytársától kapta. Ezek a csempék önálló díszítőelemként is megállják helyüket, ellenben igazán látványos képet kályha, illetve kandalló formájában nyújtanak. Rekonstruált csempéinek száma immár meghaladja a kilencvenet. Ezekből készítenek korhű, de ugyanakkor a modern időknek megfelelő fűtőberendezéseket. A régi csempedarabokat általában ismerősöktől kapta, amelyeket hosszas tanulmányozás után rekonstruált. Régiségkereskedőktől is vásárolt. Mint elárulta, rendszeresen figyeli az építkezéseket, hiszen a legtöbb esetben valami kerámiadarab mindig előkerül a földből, amit utólag rekonstruálni lehet. Látva azt, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a régi csempék iránt, és azok nagyon jól illeszkednek a mai modern lakásokba is, nekifogott az előállításnak. Addig dolgozott, míg töredékek alapján össze nem gyűlt hatvanöt kályhacsempe-rekonstrukció, amit már, úgy gondolta, érdemes lenne a nagyközönségnek is bemutatni. Agyagba zárt hagyaték László Károlynak Kézdivásárhelyen a céhtörténeti múzeumban 2005 júliusában megrendezett Agyagba zárt hagyaték nevet viselő első egyéni kiállítása osztatlan sikert aratott. A kiállítás anyagának nyolcvan százalékát régi, XVIII. századi székelykeresztúri, kézdivásárhelyi, pávai és zabolai kályhacsempék másolatai és rekonstrukciói tették ki, de a hun-avar, illetve a honfoglalás előtti magyar díszítőművészet legjellegzetesebb elemeiből ihletődött művészi kerámiát is bemutatott. A kiállítás egyik kuriózuma a torjai Apor-kúriából előkerült brokátmintás csempe rekonstruált változata volt. Az év őszén Székelyudvarhelyen és Kovásznán, majd a következő két évben Székelykeresztúron, Szatmárnémetiben és Kolozsváron volt egyéni kiállítása. Magyarországon Egerben, Berettyóújfaluban, Bárándon, Püspökladányban és Budapesten mutatkozott be. A magyar fővárosban tavaly nyáron a Két Hollós Könyvesbolt kiállítótermében volt egyéni kiállítása. Mivel nagyon sok a megrendelése, a kiállításszervezéssel egyelőre leállt, a közeljövőben nem tervez újabb egyéni tárlatot. Mit rejt az Amrita név? Cégét, az Amrita Kft.-t 2004-ben jegyeztette be, de 2007-től indult be teljes gőzzel, három évig csak díszkerámiával foglalkozott. Abban az évben László Károly egy kisebb helyiséget bérelt a szigetelőgyárban, ahol berendezte a műhelyét. Induláskor a cég két embernek biztosított munkát, mára az egyre több megrendelésnek köszönhetően az alkalmazottak száma négyre emelkedett. A cég nevét Zsolt fia találta ki, a szanszkrit nyelvben nektárt és/vagy halhatatlant jelent. Kályhák, kandallók, csempék és honfoglalás kori dísztárgyak Az Amrita Kft. szakemberei modern technológia és hagyományos mintakincs ötvözése révén rusztikus hangulatú, kézzel megmunkált kályhákat és kandallókat készítenek, melyek a mai fűtési követelményeknek is megfelelnek. Az egyediségre törekednek, több mint kilencven eltérő mintázatú kályhacsempéből lehet választani, és a megrendelő elképzelései, igényei alapján terveznek. Népi cserépkályháink egykori gazdagsága még maradványaiban is lenyűgöző, ezért tartja fontosnak László Károly, hogy minél többet átmentsen belőle, beépítve a mai fűtési gyakorlatba. Célja a Székelyföld régi csempekészítő központjainak számbavétele, jellemző készítményeik, sajátos mintakincsük bemutatása és felhasználása. Tevékenységük másik részét olyan kerámiatárgyak készítése képezi, amelyek népünk díszítőművészetének a fent említettnél jóval korábbi formáit dolgozzák fel, nevezetesen a hun-avar ötvösművészet remekeit. A hagyományos mintakincs felhasználásával páratlan gazdagságú kerámialapokat, illetve kályhacsempéket kínálnak, melyek önálló díszként is megállják a helyüket. Ősi, gazdag ornamentikánk néhány eleme az idők folyamán lassanként kikopott a használatból. A művészetnek jutott az a kiváltság, hogy számtalanszor visszanyúlhat ehhez a gazdag hagyatékhoz, belőle merítve ihletet. A keramikus feladatának tekinti, hogy ezeket a régészeti mesterműveket, melyeket hajdan élt kézművesek, ötvösművészek alkottak, ne hagyja feledésbe merülni, hanem újraalkotva, a kerámia nyelvére átfordítva belopja őket a modern otthonokba, hogy tovább hirdethessék a több ezer éves magyar szellemiségből fakadó formavilágot, őseink hitvallását és bölcsességét. A megrendelők zöme mázatlan, régi típusú, parasztosabb csempekályhákat kér. László Károly műhelyében a kézdivásárhelyi és székelykeresztúri múzeum számára is készültek rekonstrukciók, jelenleg egy torockói emlékház számára készít három cserepes rekonstrukciót. Eddig kb. hetven csempekályhát készített itthon és külföldön, elsősorban magyarországi megrendelők számára. A keramikus látogatásunk előtt egy nappal érkezett haza Bécsből, ahol különleges, szászos típusú, festett csempéből készített kályhát. Mivel a kályhákhoz tűzszerszámokra is szükség van, a csíkszeredai Nagy I. Gábor kovácsmesterrel lépett kapcsolatba, aki a kályhaajtókat és a tűzszerszámokat készíti el. Bizonyos évfordulókra emlékplaketteket is alkotnak. Egy nagy kihívás László Károly azt is elárulta, hogy a Gábor Áron téren Hegedüs Ferenc által megvásárolt régi műemlék épület homlokzatára a felújítási munkálatot kivitelező cég tőle rendelte meg a díszítőelemek rekonstrukcióit. Az épületet egykor agyagból készített kerámiákkal — többek között oszlopokkal, gyümölcskosarakkal és -füzérekkel — díszítették, amelyeknek egy része az idők során tönkrement. Ezek hű mását készítette el régi képeslapok alapján a cégvezető és munkatársa, Vass Sándor keramikusmester. Újabb tervek László Károly az az ember, aki nem fogy ki az ötletekből, aki nem zárkózik el a kihívásoktól. Beszélgetésünket megelőzően a gelencei Jancsó-kúriában járt, ahová Szász Károly tulajdonos megbízásából kályhát készít. Az udvarház padlásáról előkerült egy fél csempetöredék és egy sarokpárta, amiből elkészíti az egykori kályha hű mását. Szerencsére a csernátoni múzeumban őriznek ebből a típusból még egy sarokcsempét, minek köszönhetően sikerül teljes egészében rekonstruálni a zöld mázas csempekályhát. Azt is megtudtuk, hogy az általa vezetett népművészeti szövetség december 3—5. között a Vigadóban háromszéki és Hargita megyei népművészek részvételével kiállítást szervez, melyen az üvegfújást fogják élőben bemutatni. 
