Az egyazon telepen lakó cigányság is a legkülönfélébb módon nyilatkozik, ha hovatartozásáról kérdik, máskor a számlálók nem veszik őket komolyan, valóság és vágyálom, előítélet és tényfelmérés a legkülönösebb módon vegyül, ha ők jönnek szóba, és itt megint feltevődik a kérdés: kik is ők, lehet-e egyáltalán valaminő egységről beszélni soraikban?

Mivel sokat nem lehet kiokoskodni abból, amit a népszámlálások róluk feljegyeznek, a hatóság már több ízben rendelt el bizalmasan cigányösszeírást, időnként hírt kapunk arról, hogy a belügy a maga eszközeivel jelentéseket kér be a falvakból és városokból a romák lélekszámáról. A hiányos személyazonossági nyilvántartás miatt — egyeseknek a mai napig nincs még keresztlevelük sem — eme zárt körben kezelt adatok sem teljesen megbízhatóak, egy tekintetben azonban pontosabbak minden egyébnél: kimutatják ugyanis, hogy hányan vannak azok, akiket mások, a nem romák cigánynak tartanak — legyenek azok román, magyar vagy cigány anyanyelvűek, ortodoxok, reformátusok, katolikusok, pünkösdisták vagy bármi más felekezet, esetleg varázslószekta tagjai, vallják magukat romának, magyarnak, románnak, ha kérdik őket, vagy javítsa fel velük saját belátása szerint akármilyen trükkel statisztikáit bármely önkormányzat és nemzetiségi csoport, helyhatósági vagy nagyállami hóbort.

Bonyolítja a helyzetet, hogy asszimilációjuk tömeges, aki éltem a Regátban, állíthatom, hogy a félig, negyed-, illetve háromnegyed részben vagy teljesen beolvadtak (ha lehet így kategorizálni) alighanem milliós nagyságrendet tesznek ki, Erdéllyel szemben ugyanis amott a válaszfalak nem oly áthághatatlanok, és jócskán folyik a közlekedés a réseken, illetve nagyszámú olyan csoport alakult ki, mely vegyes etnikumú, és valahol a többségiek és a tulajdonképpeni romák közt helyezkedve el, állandó érintkezésben van mindkét tömeggel.

No de hányat tart akkor nyilván a belügy? Egy minapi tévévitában Mădălin Voicu, a parlament roma tagja hárommillióról beszélt, belügyi forrásokra utalva. Ezzel Románia alighanem világelső, de a kontinensen mindenképp vezet e tekintetben, s ebből bizony nem akármilyen felelősség származik. Mellesleg annak kapcsán jött szóba a lélekszám, hogy a cigányság anarchiában és szervezetlenségben tartása, a társadalmi perifériára szorítása azok műve lenne, akik nem kívánják, hogy a magyarhoz hasonlóan ,,ütőképes" újabb kisebbség lépjen fel a hazai politikai porondon.

És valóban, ha ötmillió körüli lakos vallaná magát nem román nemzetiségűnek, azaz a népesség 20—25 százaléka, akkor maga magától foszlana szét sokak melengetett utópisztikus álma a homogén, oszthatatlan, teljesen egynemű és egységes nemzetről és annak még olyanabb államáról.