A királynő új ruhája

2009. november 25., szerda, Magazin

Új ruhát öltött II. Erzsébet brit királynő egyik legidősebb alattvalója tiszteletére, miután az agg hölgy megrótta őt születésnapi üdvözlőkártyáin látszó egyhangú viselete miatt.

Catherine Masters, aki hétfőn lett 110 éves, a bevett szokás szerint 100. életévének betöltése óta minden születésnapjára kap egy képeslapot az uralkodó portréjával és jókívánságaival. Mrs. Masters ― aki még Viktória királynő idején született ― azonban nemrégiben kifogásolta, hogy a legutóbbi öt kártya teljesen azonos volt, Erzsébetet mindegyik ugyanabban a sárga kosztümben, ugyanazon háttér előtt ábrázolja. Ezért tollat ragadott, és meg is írta panaszát személyesen a királynőnek. A kifogás meghallgatásra lelt, ugyanis az idősotthonban élő Catherine hétfői, 110. születésnapjára már egy új királynői fotót kézbesített a posta: a lapon a 83 éves II. Erzsébet ezúttal egy kék kosztümben látható.

Catherine Masters a levél hétfői érkezéséről helyszíni tudósításban beszámoló BBC-nek kifejezte örömét afelett, hogy az uralkodó eleget tett kérésének. Nevetve hárította el ugyanakkor azt a riporteri kérdést, hogy jövőre milyen üdvözlőlapot szeretne kapni a királynőtől. Már korábban kiderült egyébként, hogy a még májusban feladott panaszlevél eljutott az uralkodó kezébe. Nem sokkal később ugyanis teljesen váratlanul betoppant az otthonba II. Erzsébet unokája, Vilmos trónörökös, és tolmácsolta a felséges nagyszülő bocsánatkérését. Vilmos és a megdöbbent Catherine annak idején negyven percen át beszélgetett tea és teasütemény mellett. A herceg — Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia — érdeklődött az ilyen hosszú ideig tartó jó egészség titka felől, és azt a választ kapta, hogy napi néhány korty gin.

Az uralkodó még a ruha színére vonatkozó tanácsot is megfogadta. Mrs. Masters ugyanis a májusi beszélgetés során Vilmos lelkére kötötte: tudatná nagymamájával, hogy ,,jól állna neki a kék vagy a fehér is".

Kertész Róbert

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-11-25: Magazin - x:

Felfedezése közben ették

Igazi last-minute felfedezést tett Andrew Marshall, a brit Yorki Egyetem kutatója a tanzániai Magombera őserdőben. Egy kígyóra lett figyelmes, amely épp egy kaméleont készült lenyelni. Feltűnt neki, hogy az áldozat egy ismeretlen faj egyede.
2009-11-25: Magazin - x:

Dohányfüstmentes lakóépület

Kelet-Harlemben nyílik meg New York első, teljesen dohányfüstmentes lakóépülete, amelynek közvetlen környezetében sem gyújthatnak majd rá a lakók — jelentette a CBS 2 televízió.