Mindannyiunk természeti szépségélménye a Rétyi Nyír. Nyáron pezsdítő, télen üdítő, tavasszal a hersenő lombozat és a fák talpa alatt lévő fű zöldjével harmonizáló fehér törzsek kápráztatnak el, télen a hó fehérjére fametszetként rávetülő, lomb nélküli fahajazat szédít erdei bolyongásra embert és menedéket kereső állatot. Bizony a Nyír hajazata majdnem görbült, amikor évtizedekkel ezelőtt az öreg fák düledezni kezdtek, amikor fesztiválozók taposták szét az aljnövényzetet, s a Nyír értelmetlen csatornázásával vérét vették — vizét csapolták — ennek a csoda erdőszigetnek, s amikor a csordanépek mellett marhák taposták-legelték az apró fácskákat.
A Nyír arra is példa, hogy rettentő és pusztító időszakokban is ki kell állni bizonyos ügyek képviseletében. A Nyír dr. Nagy Lajos Réty-monográfiájának főhőse, de előtte a közülünk korán eltávozott Kovács Sándor botanikus írt monográfiát, amely egykori kiadásának egyik szorgalmazója és támogatója lehettem, a kis füzet és a vaskos könyv megjelenése közben előbb az erdészet, majd a Pro Natura mozgalom épített kerítést körülötte, amely Nyír-mentőnek bizonyult. Költőt parafrazálva: szinte sercent, úgy nőtt a fa.
Dr. Nagy Lajos nemcsak könyvet, fát is ültetett. És ami a legfontosabb, sok ellentmondás, máig zajló erdőtulajdon-vita ellenére a helyi vezetés is igyekszik a köztudatba plántálni a nyírkultuszt, a Nyír védelmének, megőrzésének szükségességét, a község szimbólumfájává emelését.
A minap bevetettem magamat a gyönyörűséges erdőbe. Az összképet az egészséges, immár a természetes felújulásból fává cseperedett nyírfák rajzolják a benne bóklászó elé, ezt a képet örömünkre egy-egy, rozsdabarna leveleit télen is őrző — valamikor nagy erdőséget alkotó — mocsári tölgy színezi át, a buja, mohás aljnövényzetből kidugja ágacskáját a legfrissebb nyírnemzedék, a szomszéd millenniumi fenyves fái fenyőmagfellegeket irányítanak a Nyír fölé, és ott széthintik azokat, itt-ott ki is kel az erdeifenyő, sötétzöldjével élénkítve a nyíres fehér függönyét. Nyomul a régi tavacskák helyén a mézgás éger is, és valahonnét egy nyárfa is behintette pihébe burkolt, szelek szárnyára bízott magvaival a teret.
És ami természetessé teszi az élet ciklikusságát, a születés és elmúlás képeskönyvévé szépíti a Nyírt, az a földre zuhant öreg nyírfák teste, amelyek mellett megilletődve áll meg az ember, és saját életútját, sorsát akaratlanul is a nyírfákéval méri össze.
Viszont a Nyír védelmét ellátó kerítés is összerogyott itt-ott.
Hátha ennek is lehet valamiképp orvoslása.
