Kérni kell a magyar misét — Fekete Réka

2009. november 26., csütörtök, Közélet

,,Mindenkinek joga van saját nyelvű liturgiához, de akkor, ha ezt ő akarja." Ezt az álláspontot képviselték a román püspökök azon a hétfőtől tegnapig tartó jászvásári találkozón, amelyet a Román és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) küldöttségének részvételével rendeztek Petru Gherghel jászvásári püspök kezdeményezésére.

Az egyházfők szentmisén vettek részt, bemutatták egyházmegyéiket, ismertették a folyamatban lévő kezdeményezéseket, terveket. Erdő Pé­ter bíboros, az MKPK és az Európai Püspöki Konferencia Tanácsának elnöke beszélt a cigányok beilleszkedési gondjairól, valamint az erőszakról, amelynek elkövetői, illetve elszenvedői. Egy másik téma a iaşi-i egyházmegye katolikusaira vonatkozott, ,,akik közül némelyek kérik a szent liturgia magyar nyelven történő celebrálását". A jászvásári érsekség tegnap kiadott közleménye szerint ,,minden püspök egyetértett abban, hogy a katolikus egyházhoz tartozásunk olyan alapvető tény, ami rávilágít etnikai azonosságunkra is, amelyet közösségben kell megélnünk".

A találkozó végén Petru Gherghel meghívta Erdő Péter bíborost a kacsikai búcsúba (augusztus 15.), hogy magyarul celebráljon misét a magyar zarándokok számára. A következő román—magyar püspöki találkozót 2010-ben tartják Magyarországon.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1394
szavazógép
2009-11-26: Máról holnapra - x:

Ki érti ezt az országot? — Fekete Réka

A címben megfogalmazott kérdést egy sepsiszentgyörgyi iskola igazgatója tette fel a szülőkkel tartott tájékoztató megbeszélésen, ahol ismertették az oktatási minisztérium döntését, miszerint november 30-án és december 14—18. között fizetetlen szabadnapot tartanak a tanügyben.
2009-11-26: Közélet - x:

Közös környezetvédelmi stratégia

Környezettudatosság címmel tartották a Sikeres Szé­kelyföld fórumsorozat harmadik rendezvényét tegnap Csíkszeredában — tájékoztatott tegnapi közleményében a Hargita és Kovászna megyei önkormányzat.