magyar népmeseMiért vörös a róka?

2009. november 28., szombat, Kiscimbora

Folydogált valahol egyszer egy kis patak, amelyben vidáman úszkáltak a rákok. A közelben, a patak mellett sűrű bozótos nőtt. Benne rókák tanyáztak. A meleg nyári napon nagyon megszomjazott az egyik, és lement a folyócskához vizet inni. Ahogy szürcsöli a friss vizet, látja ám, hogy a vízben egy rák úszik, de nem úgy, mint más állat, előre, hanem hátrafelé. Megszólalt a róka:

— No, az Istennek sincs ám több ilyen tehetetlen állatja, mint te, aki sohasem előre, hanem hátrafelé megy!

A rák kiúszott a víz szélére, és így válaszolt:

— Mégis jobb futó vagyok, mint te, bármennyire dicsekszel is. Nézd, amott van egy öreg tölgy, amelyikünk előbb odaér, az lesz a nyertes. Még azt is megengedem, hogy három lépéssel előbbre állj nálamnál. Mikor azt mondom: egy, kettő, három, akkor indulj, de ahogy bírsz, úgy fuss, mert én úgyis előbb ott leszek, mint te!

A róka nagyot nevetett a rák beszédén.

— Áll az alku — mondta mosolyogva —, majd meglátjuk, ki lesz a győztes.

A rák közben észrevétlen az ollójával a róka farkába kapaszkodott. Aztán jelt adott az indulásra:

— Egy, kettő, három... Indulj!

A róka megiramodott. Amikor már jól elszaladt a cél felé, ezt gondolta: ,,No, ez aztán jól rászedett, talán még a vízből se tudott kimászni, engem meg így megfuttat. Megteszem azért az utat, elérem a célt, már mindegy."

Odaért a tölgyhöz, visszafordult, a rák hirtelen leereszkedett a róka farkáról, és így elébe állva azt mondta:

— Most értél csak ide, én már régen itt vagyok. Hol késtél? Látod, látod, elbizakodott voltál, és végül nekem kellett rád várnom.

A róka úgy elszégyellte magát, hogy egyszeribe megvörösödött. Azóta is vörös a róka.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2009-11-28: Közélet - x:

A közösséget nem igazgatni, szolgálni kell... — Sylvester Lajos

A felújított iskola
Az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskola fizikai dimenzióit tekintve is egész intézménycsoportot és ennek nagyszámú épületegyüttesét foglalja magában, akár konzorciumnak is nevezhetnénk. Van is ennek a megnevezésnek valóságalapja: az iskolai intézmények gazdasági-pénzügyi szövetkezése és egymásrautaltsága, különösen olyan esetekben, amikor évekre elhúzódó nagyszabású építkezések, épületfelújítások, -átalakítások zajlanak, mint ahogyan ez Uzonban és a hozzá tartozó falvakban főleg az utóbbi két évben történt, rendkívül sokrétű feladattömeget varr az intézményvezetők nyakába.
2009-11-28: Kiscimbora - x:

Csorba Győző: Hó-hívogató

De jó volna ha volna
ha hó hullna halomba
ha már fű sincs levél se
betakarna a tél mindent fehérbe