Ám ahány párt, annyiféleképpen értelmezi a demokráciát. Amiben egyet értenek, az az, hogy igenis, az övék az igazi demokrá...
Hogyan is van ez?
Nem a nyugdíjasok hasa korog, hanem a Jánosé, Dénesé.
Itt nekünk mindenütt erdőről szólnak, nem a fáról, mely él, elevenen állja a vihart, kidől a nagy erők akaratából. Erdőre mászni nem lehet, csak fára, messzire látni is csak egy(es) fáról lehet. Nem gyümölcsöt, hanem almát, körtét eszik, aki eszik, s aki éhezik, fázik, az nem a nép, hanem János, Déneske, Noémi.
Nos, a szavazáskor egy-egy ember szavaz, gondolkodik, ha igen, ki is az, akiben megbízhat. Ki az a már megpróbált, akiben esetleg nem csalódik, csalódunk?
Ha az egyes embert, Jánost meg Dénest újból és újból becsapják, akkor nincs meg az a massza, amit szavazótömegnek neveznek odafenn. Ahol bizony a győzelemhez, a tele kamrához tömeg kell, sok-sok János meg Dénes. A kommunisták dicstelen évtizedeiben éheztünk, fáztunk, féltünk, dolgozó nép voltunk, nem egyes emberek, családapák meg gyermekek. A dolgozó népből mára munkakeresők meg munkakerülők lettünk, külön-külön János meg Dénes.
Romániai magyarság voltunk, de akkor is Jancsi meg Déneske kínlódott óvodás korától az egyetem kapujáig a román nyelvvel és tiltással. Akkor is demokráciáról vicsorgott a párt(ember), és akkor sem volt jobb a demokrácia törmelékének, mint manapság, ebben a valamiben, ami szintén demokrácia!
Fogy a szavazók tábora. Nem a táborral van baj, nem is azzal, mintha a szavazók mind moziban, Spanyolországban, turistaként Rómában sátoroznának, inkább és mindig is ott a titok: az untság, a csalódottság telítettsége körül. Még csak annyit az előző demokráciáról, a román kommunistákéról, hogy az ember akkor megélte a megtiltás, a megbüntetés idejét, de cudarul. Nos, mára a szoci után kialakult hirtelen s teljes erőben él a megnyugtatás technikája! Négyévenként jön egy-egy roham, mint a hirtelen hidegrázás, ezt nevezik kampánynak, mi itt most nevezzük a megnyugtatás idejének: a három, négy, negyvennégy párt(ocska) megnyugtatja a Tömeget, a Dolgozó Népet, hogy véle, vélük sokkal jobb lesz az élete a népnek, nemzetiségnek... Csakhogy ezt János meg Dénes már nem nagyon hiszi. Azok a pártok, amelyekre ujjal mutattam, nagy erő- meg pénzbefektetéssel nyugtatják a népet, annyi erőbedobással, hogy ha azt az előző négy, nyolc, tizenkét évben a Jánosok, Dénesek mindennapi hasznára s álltábani kiegyenesedésére fordították volna, ma nem lenne gondjuk, hogy közeledik az újabb szavazás, választás. Ma ülhetnének karba tett kezekkel, várva a Jánosok, Dénesek szavát: Te vagy az igazi, kellesz!