KereskedelemKelet-Európa lehet a bevásárlóközpontok Mekkája

2009. december 2., szerda, Pénz, piac, vállalkozás
A következő időszakban eltolódás várható a bevásárlóközpontok építésében Európa nyugati és keleti része között az utóbbi javára — áll az osztrák RegioPlan piackutató és tanácsadó cég elemzésében.


Európában jelenleg nagyjából százmillió négyzetméter — Párizs nagyságú — a meglévő bevásárlóközpontok területe, ennek több mint fele található Nyugat-Európában, a legtöbb Angliában, Olaszországban és Spanyolországban. Ez az arány azonban hamarosan megváltozik, mivel a közeljövőben további 45 millió négyzetméternyi bevásárlóközpont építése várható: ennek 80 százaléka Kelet-Délkelet-Európában, ezen belül a legtöbb, 13 millió négyzetméter Oroszországban, a többi elsősorban Törökországban, Romániában, Lengyelországban és Ukrajnában egyenként hárommillió négyzetméterrel.
Fontos különbség még, hogy miközben Nyugat-Európában a bevásárlóközpontok kezdenek visszatérni a belvárosokba, Keleten még mindig inkább külterületen, zöldmezős beruházásként létesülnek.
A RegioPlan elemzői rámutatnak, hogy bár Kelet-Európá­ban dinamikusabban bővülnek a bevásárlóközpontok, mint Nyugaton, a kelet-európai piac labilisabb, mert túl gyors üteműek a fejlesztések, és előreszaladtak a fogyasztói igényekhez képest. Ennek elsősorban az a magyarázata, hogy a válság mélyebb nyomokat hagyott a kelet-európai országokban, mint a gazdaságilag stabilabb Nyugat-Európában.
Jelenleg Európában tizennégy négyzetméternyi bevásárlóközpont jut száz főre, Nyugat-Európában az átlag húsz, Keleten tíz négyzetméter. A tervezett kelet-európai fejlesztéseket is figyelembe véve a sűrűség huszonegy négyzetméterre növekedhet Európában, s akkor nagyjából kiegyenlített lesz a bevásárlóközpontok piaca Nyugat- és Kelet-Európa között. (MTI)
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1365
szavazógép
2009-12-02: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Spóroljanak a közszférában (Válság) - Ferencz Csaba

Herman Rosner kamaraelnök — a magánszféra szenvedte meg a válság nehezét


A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara felhívásban szólítja fel az önkormányzatokat, hogy csak annyival emeljék a helyi adók mértékét, amennyi­vel saját költségeiket csökkentik.


2009-12-02: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Vírus és válság

Az új influenzavírus rohamos terjedése megváltoztatta az emberek egymás közötti érintkezésének több szabályát.