UkrajnaA nemzetiségek Janukovicsot támogatják

2009. december 2., szerda, Világfigyelő
Választási együttműködési megállapodást írt alá Viktor Janukoviccsal, az ellenzéki Régiók Pártja (PR) vezetőjével, a jövő év eleji ukrán elnökválasztás egyik legesélyesebb jelöltjével Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke és egy-egy orosz, illetve román nemzetiségi szervezet vezetője.


A megállapodás feltételeiről Gajdos István elmondta: Viktor Janukovics vállalta, hogy a­mennyiben a szerződést aláíró nemzetiségi szervezetek őt támogatják az elnökválasztási kampányban, akkor megválasztása esetén elősegíti az ukrajnai nemzetiségi és nyelvi kisebbségek jogainak és szabadságjogainak védelmét anya­nyelvük, vallásuk, kultúrájuk megőrzése és fejlesztése révén. Mint hangsúlyozta, Janukovics egyenlő partnereknek tekinti a megállapodásban részt vevő szervezeteket, így az UMDSZ-t, az Orosznyelvű Ukrajna Társadalmi Jogvédő Mozgalmat és az Ukrajnai Román Közösség Régióközi Egyesülését. Mivel a szerződés nyitott, ahhoz további nemzetiségi szervezetek is csatlakozhatnak, ha elfogadják a feltételeit — tette hozzá.
Gajdos kifejtette: a megállapodás értelmében Janukovics — ha államfővé választják — biztosítja az ukrajnai kisebbségek szabad nyelvhasználatát az oktatásban, az igazságszolgáltatásban, az államigazgatásban és a sajtóban. Szavatolja továbbá a jogi és gyakorlati feltételeket ahhoz, hogy a kisebbségek minden szinten megőrizhessék és fejleszthessék anyanyelvű oktatásukat — mondta, kiemelve, hogy az elnökjelölt vállalja az ukrán állampolgárok jogait nyelvi alapon korlátozó valamennyi jogszabály hatályon kívül helyezését.
Az UMDSZ elnöke kiemelte, hogy a szerződésben foglaltak szerint a felek megvizsgálják annak lehetőségét, hogy a soron következő ukrajnai parlamenti és helyhatósági választásokon a PR jelöltlistájára felkerülhessenek a nemzetiségi kisebbségek képviselői.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2009-12-02: Világfigyelő - x:

Történelemformáló a Lisszaboni Szerződés (Magyar kisebbségek)

Történelemformáló jelentőségűnek és az általuk képviselt közösségek sorsa szempontjából is meghatározónak tartják a Lisszaboni Szerződést a romániai és a szlovákiai magyar kisebbségi közösségek európai parlamenti képviselői, illetve a határon túli magyarság más vezető politikusai.
2009-12-02: Világfigyelő - x:

Megkezdődött a meghallgatás (Nemzetközi bíróság)


Hágában a Nemzetközi Bíróságon tegnap megkezdődött az a meghallgatás, amelyen Koszovó tavaly egyoldalúan kikiáltott függetlenségével kapcsolatban ismertetik álláspontjukat az ENSZ egyes tagországai.