Röviden - Szekeres Attila

2009. december 2., szerda, Világfigyelő
Magyarországon tanulnának
A gazdasági kapcsolatok bővítése mellett az oktatási és a kulturális együttműködés fejlesztéséről folytatott megbeszélést tegnap Szöulban Sólyom László magyar köztársasági elnök dél-koreai kollégájával, Ri Mjong Bakkal. Sólyom László a találkozó után elmondta: Dél-Korea bővíteni szeretné gazdasági kapcsolatait, új beruházásokat akar megvalósítani Magyarországon. Emellett a dél-koreaiak szeretnék, ha egyre több diák tanulhatna Magyarországon, és egyetértenek azzal, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemnek kihelyezett kara legyen Dél-Koreában. A tervek között szerepel egy koreai kulturális intézet megnyitása is Budapesten.

Nem konzultálnak

A szlovák kulturális minisztérium az államnyelvtörvény végrehajtási utasításait Szlovákia belügyének tekinti, s ebből kifolyólag ezekről a magyar féllel nem kíván konzultálni, csupán tudomására hozza azokat — erősítette meg a pozsonyi kulturális tárca korábbi közleményét. A nyelvtörvény módszertani végrehajtási utasításait a minisztérium tárcaközi egyeztetésre bocsátotta, és feltette honlapjára.

Budapest üdvözli

A magyar kormány üdvözli, hogy a Szerb Köztársaság parlamentje elfogadta a Vajdaság statútumát. Szollár Domokos kormányszóvivő hangsúlyozta: a Vajdaság statútumával és a vízummentes közlekedéssel Szerbia közelebb került Magyarországhoz és az Európai Unióhoz. Mint mondta, a magyar kormány az elmúlt több mint egy évben végig figyelemmel kísérte a Vajdaság statútumával kapcsolatos sok tárgyalást és ésszerű kompromisszumot igénylő folyamatot. A jelentős magyar kisebbséggel is bíró tartomány jogállásának meghatározása Szerbia belügye, de a kormány meggyőződése az, hogy a Vajdaság tartomány működésével kapcsolatos alapvetések újrafogalmazása mind a tartomány, mind Szerbia számára elősegíti a gyorsabb fejlődést, köszönhetően a regionális együttműködések várható kibővülésének — jelentette ki a kormányszóvivő. Hozzátette: ez nagyon komoly előrelépést jelent Szerbia jövője szempontjából, figyelembe véve azt is, hogy a szerb állampolgárok december 19-e után már vízum nélkül utazhatnak az Európai Unió, így Magyarország területére is.

Elítélte a népszavazást

Egyértelműen diszkriminatívnak nevezve elítélte a minaretépítést betiltó svájci népszavazást az ENSZ emberjogi főbiztosa. Navi Pillay szerint a referendum eredménye annak következménye, hogy a kampány félelmet keltő volt. A minaretépítés betiltása mélyen megosztja a svájci társadalmat, és azzal a veszéllyel jár, hogy az ország ellentmondásba keveredik nemzetközi vállalásaival az emberi jogok területén — olvasható a főbiztos közleményében. Bizonytalan vagyok abban, hogy elítéljek-e demokratikus szavazást, de magabiztosan elítélem a népszavazási kampányt, amely számos országban — köztük Svájcban — erősíti a külföldiektől való félelmet, és amelynek következménye egy ilyen referendumeredmény. Az idegengyűlöletre, intoleranciára épülő politika mindenütt nagy aggodalmat kelt — jelentette ki Pillay. Elítélte azt a rettenetesen aggasztó tendenciát, amelyet jól illusztrálnak a Svájcban használt, nyíltan idegenellenes kampányhirdetések, de más közelmúltbeli jelszavak is, amelyek támadták a menedékkérőket, a menekülteket és általában a külföldieket.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-12-02: Világfigyelő - x:

Vízum nélkül

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője, a belgrádi parlament nemzeti kisebbségi frakciójának vezetője tegnap üdvözölte azt a brüsszeli döntést, hogy a szerb állampolgárok december 19-től vízum nélkül utazhatnak az unió területére.
2009-12-03: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Egy székely férfi cikcakkos útja Bécstől Kommandóig (2.) - Sylvester Lajos

Az épülő Ölyves Panzió
Fülöp Lászlót tovább kérdezzük életútjáról.
Fülöp Lászlót tovább kérdezzük életútjáról.
— Hogyan és mikor jutott eszedbe, hogy hazatelepedjetek?