Alulírott hol ilyen, hol olyan állampolgárságú személy (magyarnak születtem, de akaratom és megkérdezésem ellen balkáni lettem), lakhelyemet lebontották, munkahelyemet felszámolták (már egy évtizede), telefonomat levágták, kijelölt és megvásárolt sírhelyemet sírkövestül, törvényszéki hozzájárulással ellopták (mindezekről pecsétes papírokkal rendelkezem), ezennel igazolom, hogy az elnökválasztás november 22-ei, első fordulóján cipőtalpaltatás miatt nem vehettem részt. Mellesleg nadrágom is javításra szorul, márpedig nem illik csóré fenékkel államfőt választani, hiszen a jelöltek tudvalevőleg nem igazán kedvelik a meztelen valóságot.
Hiányzásomat a következő fordulóban bepótolom, ha az állam is eleget tesz velem szembeni kötelezettségeinek, megadva adósságait, úgymint: kifizeti kisajátított és lebontott házamat (amire már évek óta táblabírósági végzéssel rendelkezem), visszaadja jog szerinti erdőrészemet (nem csak papíron), amit demokratikus államunk húsz éve használ (lopja a fát), miután a kommunizmusban negyven évig bitorolt; és megkapom az egész életem munkájával szerzett kupon-részvényeim valós árát, mivel a gyárat, ahová befektettem, az ún. beruházó-üzletemberek széthordták, elprédálták, és eladták a részvényesek megkérdezése nélkül, a magántulajdont garantáló alkotmányra felesküdött, vigyorgó államelnökünk beleegyezésével.
Megjegyzem, ígéreteket nem fogadok el, ezekkel tele van már a padlás is.
Ha az állam törleszt, ünnepi öltözetben megyek választani, azaz jóval fényesebben, mint ahogy az ország kinéz. Éljenek az elnökjelöltjeink — az én nyugdíjamból!
Mivel azonban az a gyanúm, hogy erre még várhatok, építő kritika gyanánt javasolom — amennyiben a választók nagyobb része az urnáktól való távolmaradásával jelezné ellenérzését az összes jelölttel szemben —: próbáljunk meg államelnök nélkül élni, mivel a hazai példa ékesen bizonyítja, hogy vele sem mentünk semmire.
Tölgyes Lajos okleveles gépészmérnök, Sepsibükszád
