Miféle átok ül ezen az országon? — tette fel a költői kérdést országunk hajóskapitánya az Úr 2004. esztendejében, arra utalva, hogy a szegény román választópolgároknak két volt kommunista közül kell államfőt választaniuk, tizenöt évvel a bundázott rendszerváltás után. Ennyi idő nem volt elegendő arra, hogy e jobb sorsot érdemelt társadalom innovatív és valós demokrata eszméket valló, fiatal és lendületes politikusokat neveljen ki, akik az aranykorszak kevésbé fénylő, sötét üregeiből előbújt, a román politikai életet hüllőként ellepő karikatúrákat két vállra fektessék! A szociáldemokrata állampártot ellenzékbe kényszerítő történelmi pillanat óta húsz esztendőre nőtt ez az időszak...
Dicsekvésre nem sok okunk lehet: zsenge, törékeny demokráciánkban eddig nem tapasztalt elnökválasztási kampánynak lehettünk szem- és fültanúi. Már akinek volt gyomra követni az idei jelöltek (le)szerepléseit: a személyeskedések, az övön aluli ütések, valamint egymás pocskondiázása sikerrel váltotta fel mindazt, amit ez a szerencsétlen, istenverte ország elvárt volna az elnöki tisztségre pályázó politikusaitól a gazdasági válság csúcsívén. Mintha hiába telt volna el öt év a kotrocsényi szeszkazán ominózus kijelentése óta. Ismét abban az áldatlan helyzetben vagyunk, hogy két rossz közül kell választanunk; nem konkrét jobb- vagy baloldali eszméken alapuló választási programokra, nem az egészségügy és a tanügy, a gazdaság és a mezőgazdaság, az ipar vagy éppen a társadalom erkölcsi reformjára, nem jövőképre, hanem valaki ellen voksolunk! Azok, akik azt hiszik, hogy újdonsült parlamenti többségünk azért kötött egy csokorba rózsát, liliomot és tulipánt, mert Eldorádót akar teremteni Romániában, hamis reményeket táplálnak. Pillanatnyi érdekek diktálta demagógia ez, egyetlen ,,konstruktív" céljuk: eltávolítani a ,,tirannust".
Sajnálattal veszem tudomásul, hogy a Brucan-féle húsz év (ennyire saccolta a közismert elemző az átmeneti korszakot) utolsó száz méterén választásunk alapjául nem a legmagasabb állami tisztségre pályázók iránti tisztelet és elismerés vagy a hozzájuk fűzött reményeink szolgálnak, hanem inkább az egyik vagy másik jelölt iránt érzett gyűlölet, megvetés dönti el az elnökválasztási háborút.
A mérleg nyelvét pedig a két jelölt között nem a liberálisok szavazatai, hanem a negatív voksok jelenthetik. Nehéz ugyanis elképzelni, hogy a többnyire fiatal és aktív értelmiség vakon követi a liliom bódító illatát. Sokan inkább távol maradnak az urnáktól... Ott lesznek viszont azok, akiket a gyűlölet vagy a megvetés vezérel. Ők azok, akik ismét az Óperenciás-tengerre, az eltűnt flotta nyomába küldenék a kapitányt, mert a diverzióban mester elnök kisajátítja az országvezetést, és tönkreteszi demokráciánkat. És ők azok, akik megvetik a sápadt arcú ostobát, mert szerintük a Vântu—Voiculescu—Iliescu—Hrebenciuc—Vanghelie ötös fogat lombik-politikusa, és mert nem tudnak elképzelni Romániájuk élén egy olyan államfőt, aki a választások első fordulóját követő — felolvasott — diskurzusában remegő hangon és falfehéren szólította összefogásra a ,,fiatalokat és időseket, egyetemistákat és munkásokat, földműveseket és értelmiségieket", röviden az elvtársakat és proletárokat!
December 6-án, amikor ismét választásra kötelez a ,,forradalom" véres áldozatainak emléke, gondolkozzunk el azon, hogy húsz év alatt hányszor vezéreltek bennünket magasztos eszmék szavazófülkékbe, és hányszor voltunk kénytelenek azért szavazni, hogy a kisebbik rosszat válasszuk. Na, ez aztán az átok!
Kerekes Gyula, Sepsiszentgyörgy
