Négyféle álláspontot képvisel a négy magyar szervezet az államfőválasztás második fordulója előtt — az RMDSZ Mircea Geoană támogatására biztat, Klaus Johannis miniszterelnöki kinevezésének biztosítékával érvelve, a Magyar Polgári Párt a jobboldali elkötelezettség mentén inkább Traian Băsescut látná szívesen az elnöki székben, a Székely Nemzeti Tanács egyfajta autonómia-népszavazássá alakítaná az eseményt abból kiindulva, hogy a jelöltek mellőzik a magyar közösség jogos önrendelkezési igényét, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács pedig a választópolgárok lelkiismeretére bízza a döntést —, hiba lenne azonban megosztottságként értelmezni és megélni azt, ami voltaképpen az erdélyi magyar társadalom sokszínűségét tükrözi — addig legalábbis, amíg a cél közös, csak az eszközökben mutatkoznak különbségek, és amíg e természetes változatosság nem a különféle pártok és szervezetek önös érdekeit követő viaskodásban nyilvánul meg.
A legnagyobb veszélyt ugyanis nem az jelenti, hogy a legtöbb választópolgár által amúgy is csak a két rossz közüli választásként értelmezett második fordulóban nem egységesen voksol majd az erdélyi magyarság. Ennél sokkal aggasztóbb, hogy a természetes sokszínűség mindinkább alárendelődik a párt- vagy szervezeti érdekeknek, a „nagypolitikai" játszmák pedig az önkormányzati munkába is begyűrűznek. Olyannyira, hogy a baróti és a kézdivásárhelyi polgármester Szász Jenő MPP-elnökkel karöltve a Cotroceni-palotában ünnepelte december elsejét — talán ekként akarták támogatásukat kifejezni Traian Băsescu iránt? —, a sepsiszentgyörgyi városvezető pedig ugyancsak pártpolitikai és nem szakmai vagy személyes okokra hivatkozva kezdeményezte az alpolgármester leváltását.
Márpedig e nyilvánvalóan pártpolitikai megnyilvánulások mind az önkormányzati munka minőségét, mind a még meglévő önkormányzatiság elvét befolyásolják, hosszú távon pedig azokat a közösségi célkitűzéseket is veszélybe sodorják, hiteltelenítik, amelyekben egyetértés mutatkozik.
