Hírességek hétköznapjai

2009. december 5., szombat, Magazin

Janus Pannoniustól Kondor Béláig hatvannégy híres magyar író, költő, képzőművész, politikus, zenész, színész és tudós ,,rejtett arcát", hétköznapi életét mutatja meg új kötetében Csiffáry Gabriella.

A Rejtett arcok ― híres magyarok más oldalról című kiadványról a szerző elmondta: 384 oldalas könyvét elsősorban a fiataloknak szánja, mivel a kötetben szereplő dokumentumok oktatási segédanyagnak, szöveggyűjteménynek is kiválóak. ,,A kötet címe arra utal, hogy a szellemi élet nagyságait egy eddig fel nem tárt oldalról, a magánélet felől közelítettem meg, így az olvasó megismerheti rejtett, civil arcukat is" ― tette hozzá a kutató a Scolar Kiadó gondozásában megjelent kötetről.

Eredetileg száz személy életét szerette volna a kötetben ábrázolni, de végül a források hatvannégyre voltak elegendőek. ,,Minél távolabb megyünk az időben, annál kevesebb a forrás. De a történészek előtt nem létezik lehetetlen" ― mondta. Csiffáry Gabriella mintegy negyven közintézményben végzett kutatást. A kötetben számos, eddig publikálatlan, nehezen hozzáférhető dokumentum kapott helyet, ezért az a szakma számára is érdekes lehet. ,,Kevesen tudják például, hogy Jókai Mór, Madách Imre vagy Jászai Mari festett is. Vagy hogy Gulácsy Lajos és Kondor Béla milyen jó író is volt" ― mondta a Budapest Főváros Levéltárának főlevéltárosa. A híres művészeket egyrészt a kevéssé ismert ,,talentumaik", másrészt pedig a hétköznapjaik alapján vette sorra. ,,Ez az útkeresés könyve is, az olvasó megismerheti azokat a pályákat, amelyeket a hírességek művészi kiteljesedésük előtt bejártak" ― tette hozzá. A kötetben olvashatunk arról, milyen volt Babits Mihály, Kaffka Margit, Martinovics Ignác tanárnak, milyen hétköznapi problémákkal viaskodott Berzsenyi Dániel vagy Kisfaludy Sándor gazdálkodóként.

Az olvasó a kötetben egyfajta ,,lélektani nyomozásnak" is a tanúja lehet: Csiffáry Gabriella szerint a fellelt dokumentumok arra is rávilágítanak, hogy a művészek milyen lelkiállapotban voltak egy-egy nagy mű megalkotásakor. A kutató példaként megemlítette az Országos Széchényi Könyvtárban fellelt, Csáth Gézától származó kis füzetet, az úgynevezett ,,morfinnaplót", amelyben az író a kábítószer-használatát követte. ,,Csáth 1915-től 1917-ig vezette ezt a naplót. Feljegyezte, mennyi morfiumot használt, milyen hatása volt, ugyanakkor a teljes élete nyomon követhető a kis füzet alapján" ― tette hozzá Csiffáry Gabriella, aki a kötetet ,,a pokolra jutás dokumentumának" nevezte. Az eddig nem publikált dokumentumok közé tartozik a Szerb Antal ,,kényszernyugdíjazásáról" szóló irat is. Az Utas és holdvilág szerzője a Vas utcai felsőkereskedelmi fiúiskolában tanított, ám 1941-ben a zsidótörvények miatt elveszítette állását.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-12-05: Gazdaság - x:

Röviden — Ferencz Csaba

Fúzió előtt
Jövő héten valósulhat meg a Volkswagen—Porsche üzlet első lépése az összeolvadás felé. A wolfsburgiak megveszik a sportautógyár 49,9 százalékát. A hosszú távú terv a tartós világelsőség.
2009-12-05: Magazin - x:

Elhunyt Szörényi Éva színművésznő

Szörényi Éva egyedülálló, szakmai színvonalában és hosszában egyaránt kiemelkedő pályát futott be. A Színművészeti Akadémia elvégzését követően a Nemzeti Színház tagja volt 1956-ig, amikor a forradalom leverése után el kellett menekülnie hazájából.