Tény, hogy a nyilatkozók közül többen pecsételtek Traian Băsescura, mint Mircea Geoanăra, de mindkét szavazótábor képviselői között vannak, akik hasonlóan gondolkodnak, és azt mondják, a két rossz közül a kisebbiket választották.
Szürke, barátságtalan napon élhettek szavazati jogukkal a szent­györgyiek. Ezt kevesebben tették, mint két hete, lakónegyedek szerint is különbözött a szavazókörzetbe belépők száma. A központban mind dél körül, mind szürkület tájékán kevesen léptek a választási helyiségekbe, ellenben az egykori Lenin negyedben lévő Nicolae Colan Ál­ta­lános Iskolába betérő szavazók többen voltak, mint a Mi­kó­ba betérők. Érzékelhetően több rendőr és csendőr járőrözött, mint november 22-én, a belváros­ban elvétve még feltűnt egy-két megkésett Mikulás, s az egyik szavazókörzet mellett lévő kis fa ágán egy cumi díszelgett.
— Legyen az én titkom, hogy kire szavaztam — mondja sejtelmesen egy fiatal férfi a Váradi József Általános Iskola előtt. Bár Fazakas András eleinte szintén úgy vélekedett, titok, hogy kit választott, aztán mégis elárulja: Traian Băsescut, mert a kampányban jobbnak találta őt, mint Geoanăt (a „kommunistát”, ahogy a felesége fogalmazott). „Javulás mellett azt várnám, hogy az új elnök álljon egy kicsit a magyarság mellé, jó lenne, ha legalább az autonómiát meg tudnánk valahogy szerezni” — vélekedik. „Az a kérdés, hogy ha megkapjuk az autonómiát, fenn tudjuk-e tartani magunkat, segítségre szorulunk-e? Mert itt nem sok a gyár, ami volt, azt is bezárták, itt a mezőgazdaság, s a kis- és középvállalatok ha fellendülnének, az hozna valami jövedelmet.” Az eddigi elnökre szavazott Sánta István is, mert számára ő a szimpatikusabb jelölt, s noha „két rossz közül” kellett választania, úgy látja, Băsescu a kisebbik rossz. „Úgy érzem, itt a magyarság körében van egy kis szimpátia iránta, szerintem ő is kis szimpátiával viszonyul a magyarsághoz. Nagyon sokat gondolkoztam, hogy kire szavazzak, Geoană miniszterelnök-jelöltje jó lenne, de úgy érzem, ő csak egy mézesmadzag.”
Noha eleinte nem akart szavazni, aztán mégis úgy döntött, él állampolgári jogával, így Bogdán Emese Mircea Geoană neve mellé pecsételt, azzal a megjegyzéssel, hogy „egyik kutya, a másik eb”. Jobbra, újra, változásra számít, hiszen Szentgyör­gyön munkahelyek kellenének, mert egyre több az állástalan, „a szülők tartják a húsz-harminc éves fiatalokat”, így azt is kifogásolja, sőt, nagy problémának tartja, hogy a nyugdíjasok tovább dolgozhatnak az állami intézményekben. Miért? „Egyiknek két szelet kenyér jut, s a másiknak egy sem?” — Jól tudom, hogy az ország tönkrement, nagyot nem tudnak ugrani, de mégis, egy kicsit másképpen kellene politizálni — mondja, hozzátéve, hogy negyvennégy évet dolgozott, és most mindössze 600 lej a nyugdíja. Termelőszövet­ke­zetnél volt könyvelő, s állítja, ha nem dolgozott volna tizenegy évet az államnál is, most csak 318 lejt kapna, de így is nehéz, ki gondolja végig, hogy lehet kijönni 600 lejből? Egyedül él, otthon fűtenie kell, tizenkilenc fok mégiscsak szükséges a lakásban, hogy meg ne fagyjon, 19 lej fűtéspótlékot kap, vásárolnia kell gyógyszereket is. „Szo­morú, hogy negyvennégy év munka után így vagyok. A tévében hallottam, hogy a magyarországiak fele depressziós, de itt voltam az orvosnőnél, és ott is az ötből négy depressziós volt. Nem csak Magyarországon van ez a baj, ugye, érti?”...