Múlt csütörtökön este egy vetélkedést láttunk a tévében. A két elnökjelöltét. De ez nem volt igazi párbaj, csak szópárbaj. Annyit inzultálták egymást, hogy percenként rendes párbajra is kihívhatták volna egymást. Az lett volna az igazi! Igazi úriemberek így csinálták valamikor. Egy rendes párbajt megnéztem volna! És nem akármilyen párbajra hívhatták volna ki egymást! Nem csak egyszerű kardpárbajra, ami az első vérig tart, hanem például egy pisztolypárbajra. A résztvevők nem kérdéseket kaptak volna, hanem két pisztolyt és golyókat.
Egymásnak hátat fordítva (ahogy a politikusok szokták) tíz lépésre távolodtak volna el, és aztán megfordulva céloztak volna, és… puff! Vasárnap nem kellett volna szavazni menni. A győztes lett volna az elnök. Szerencsétlen magyarok nem kerültek volna abba a dilemmába, amibe vezetőink hajszolták bele. Hogy tudniillik szavazzunk Geoanăra, Băsescura, egyikre sem, vagy az autonómiára, ami nem is volt a szavazócédulán. Nem csoda, ha pénteken délben a központban egyik ismerősöm torkaszakadtából kiabált utánam, majd mellém érve kétségbeesve hozta tudomásomra, hogy: eladtak ezek a gazemberek! Majd megkérdezte: mondd meg, ezek után kire szavazzak? Nem is mertem megkérdezni, hogy kikre gondolt, olyan feldúlt volt. Majd azt mondtam neki, szavazzon arra, akire akar, vagy esetleg egyikre se, hogy meg ne bánja. És elosontam. De végül is nem voltam nagyon elkeseredve, mert tudtam, hogy mindenképp jól járunk. Autonómia ugyan nem lesz, de az a mindenféle magyar politikusoknak nem számít, csak kampányban. Az számít — gondoltam, hogy ha Geoană győz, akkor nemsokára ismét kormányra kerülünk. Szász Jenő meg legfennebb beáll az RMDSZ-be, és nem Bukarestbe, hanem Budapestre megy az egyesülést megünnepelni, s még egy miniszteri posztot is kaphat. Ha meg Băsescu győz, akkor az RMDSZ áll át az MPP-hez. Az RMDSZ-nek van gyakorlata a kormányzásban, és így is lett volna esélyük kormányozni. De térjünk vissza a tévévitára. Először is láttam azt, hogy jelöltjeink igen felkészültek, és mindenhez értenek, és az elkövetkezendőkben mindent megoldanak. Az igaz, hogy egymásnak mind a múltra vonatkozó kérdéseket tettek fel. Geoană azt kérdezte, hogy mit is tett az elnök öt év alatt? És én sem egészen értettem meg, hogy ha olyan jó volt elnökünk, akkor mostanig miért maradt ilyen sok megoldatlan probléma? Băsescu szintén a múltról érdeklődött. Arról például, hogy volt-e és mit keresett Geoană előző éjjel az egyik mogulnál, Vântunál, aki elrekkentette volt a FNI pénzét, de ebből semmi baja nem származott? Itt Geoană kissé ekelt-mekelt. De én rájöttem, miért járt ott! Hát odament, és azt mondta neki: Ez, kedves barátom, az utolsó vacsora, amit veled elköltök. És azt is mondta neki: azért jött, hogy megmondja, rá többé ne számítson! A Bibliára téve kezét, erre később meg is esküdött. Ez a bibliás jelenet tetszett különben a legjobban. Băsescu meg arra esküdött, hogy soha életében nem vert gyereket. Emlékszem, hogy mikor én egyszer hamis tanú voltam egy rendőrség elleni, koccanásos perben, akkor a bíróságon vallomást kellett tennem. Azt kérdezték, hogy hívő vagyok-e, vagy nem. Ingadoztam, ahogy szoktam, és azt mondtam: nem. És jól tettem, mert így nem a Bibliára, hanem az alkotmányra kellett esküdnöm, hogy az igazat, és csakis az igazat hazudom. A jelöltektől nem kérdezték, hogy ők hívők-e? Ha meg nem, akkor nyugodtan esküdhettek. Nem?
