Megfejtették a Stradivarius titkát?

2009. december 9., szerda, Magazin

Stradivari meglehetősen egyszerű lakkal vonta be hegedűit, kissé a festők módjára, főleg esztétikai és talán akusztikai célból is — mutatta ki egy ambiciózus francia—német tanulmány, amely azonban nem fedte fel teljesen a hegedűkészítő varázsos művészetét övező rejtélyt.

A tekintélyes német Angewandte Chemie International Edition című szakfolyóirat legfrissebb számában megjelent tanulmány készítői Antonio Stradivari (1644—1737) öt, a párizsi zenei múzeumban (Cité de la musique) őrzött hegedűjét vizsgálták. Erre a hangszerek két okból is alkalmasak voltak: jó állapotban maradtak fenn, és a cremonai mester alkotó tevékenységének három különböző évtizedében születtek. Az elmúlt két és fél évszázadban a Stradivari által készített mintegy ezer húros hangszernek több mint a fele napjainkig fennmaradt, és csodálatos hangzásuk sok hipotézist és vitát váltott ki. A faanyag mellett elsősorban a lakk érdekelte a kutatókat.

,,Sajnos, mindmáig nem sikerült általános és egyértelmű magyarázatot találni — mondta el az AFP-nek Jean-Philippe Echard, a zenemúzeum kutató- és restauráló laboratóriumának vegyészmérnöke. — Ezért született az a gondolat, hogy különböző szakágazatok — vegyészek, hegedűkészítők, restaurálók — 12 képviselőjének bevonásával folytassunk hosszú távú, négyéves vizsgálatot, amire még nem volt példa." Az eredmény rácáfolt azokra, akik azt hitték, rendkívül bonyolult anyagokat használt a mester. ,,Felfedeztük, hogy Antonio Stradivari a 18. század mesterei és művészei körében általánosan elterjedt mindennapos és könnyen beszerezhető anyagokat használt" — fejtették ki A Stradivarius-hangszerek rendkívüli kifinomultságának természete című cikk szerzői.

A Párizs közelében lévő Saclay-fennsíkon található SOLEIL szinkrotron infravörös sugarainak segítségével a csapatnak sikerült kiderítenie a két nagyon finom rétegből álló lakk vegyi összetételét. Az első réteg olajalapú, ezt további réteg borítja, amely olaj és fenyőgyanta keveréke, ebbe Stradivari különböző, a festészetben használt színező anyagokat kevert. ,,Ez a technika magyarázhatja a hegedűk lakkozott fájának csillogó, selymes árnyalatait és finom textúráját — olvasható a csoport kutatásainak összefoglalójában. — Arra nincs bizonyíték, hogy a lakk befolyásolná a hang minőségét, viszont a színező anyagok jelenléte a négy későbbi keltezésű hegedűben jelzi a lakk színezésének szándékát."

Jean-Philippe Echard hozzáfűzte, hogy ugyanezt a technikát használták a táblaképek festői, például a velenceiek vagy az észak-olaszországiak a szegfűk árnyalatainak vagy a vörös drapériák színgazdagságának érzékeltetésére. Szerinte a lakkal kapcsolatos tapasztalatok hasznosak lesznek a hangszerek megőrzéséhez, és óriási érdeklődésre tarthatnak számot a hegedűkészítők sorában, akik régóta törekszenek a Stradivariusok látványhatásának elérésére.

Ezen túlmenően azonban a Stradivari-hegedűk titka... titok marad. ,,Ennek az alkotónak a rejtélyét nem a lakk mágikus formulájában kell keresni, hanem abban a művészeti dimenzióban, amelyet megtestesít" — vélekedett Stéphane Vaiadelich, a zenemúzeum laboratóriumának illetékese.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-12-09: Magazin - x:

Follett Fóton

Ken Follett világhírű író Fótra látogatott, ahol az egyik leghíresebb művéből, A katedrális című regényéből készülő minisorozat forgatási munkálataiba pillantott be.
2009-12-09: Magazin - x:

Gondolatvezérlésű autó

Telepatikus vezérlésű autót fejlesztett ki egy feltaláló Kambodzsában: csak gondol egyet, és kinyílik kocsija ajtaja. Ugyanezt ujjcsettintéssel is eléri az 51 éves férfi. Gondolnia telepatikus ajtónyitáshoz természetesen azt kell, hogy nyíljon ki az autóajtó. Beszél is a kocsi: ha például túl lendületesen csukja be gazdája az ajtót, megkérdi: Miért kellett ilyen erősen becsapni?