Bútor rendelésre — B. Kovács András

2009. december 9., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Sepsiszentgyörgy egyik legforgalmasabb pontján, nagy kiterjedésű boltban, ahogy mondani szokás: az Isten által is bútorüzletnek teremtette helyen található a Zala Kft. kereskedése, melyről magam sokáig azt hittem, külföldi székhelyű az őt ellátó cég. Nos, szó sincs róla, közülünk való az egyik tulajdonos, a név a magyarországi kapcsolatra utal, de a ma itt eladásra kerülő bútorok nagyobbrészt itt is készülnek, a cég kilyéni, az országút mentén fekvő műhelyében. A sepsiszentgyörgyi társtulajdonos a Karacsi Ildikó—Kocsis Zoltán házaspár, akik ésszerű munkamegosztásban igazgatják a két részleget, előbbi az üzletet, utóbbi a gyártóegységet.

Boltot választani

— Úgy kezdődött, hogy kizárólag kereskedők voltunk. 2002-ben megvásároltuk ezt az üzlethelyiséget az Állomás negyedben. A dolog úgy történt, hogy egy hétig figyeltem, elég forgalmas-e a hely, jó üzlet lesz-e, mert nem kicsi pénzbe került. De fekvése a legkedvezőbb, ha a vonatállomásról, ha a buszpályaudvarról jönnek az emberek, mindenképp előtte mennek el, nem lehet kikerülni. Ezt a réteget is meg tudjuk szólítani tehát a városiakon kívül. Mit árulunk: drágát is, olcsót is, és a középrétegnek valót is, amelyből ugye a legtöbben vagyunk. Én szeretném, hogy csak szép, drága dolgokkal legyen tele az üzletünk, de arra nem lenne kereslet. Az emberek azt keresik, ami olcsóbb.

— Az alacsonyabb árat úgy érik el, hogy maguk is gyártanak?

— Úgy van. Előbb az üzlet hátsó részében próbálkoztunk vele, rendelésre mi raktuk össze azt, amit mással szabattunk le. Mi csak préseltlemezből dolgozunk, nagyobbrészt hazaiból. Nos, e ,,barkácsolás" nehezen ment, hely sem volt elég, tömbház van fölöttünk, kopácsolni nem lehetett, gépet nem volt, hova betenni, az uniós belépés közeledett, más megoldást kellett keresni. Igény a vásárlók részéről volt, úgy döntöttünk, kibővítjük az üzletet, és 2007-ben asztalosműhelyt is vásároltunk Kilyénben. Ott körülbelül 200 négyzetméter a beépített felület. Oda lapszabász gépet szereztünk be, fóliázó gépünk van. Azelőtt a leszabott lemez élére felvasalták a fóliát, most automatizáltan gép végzi a műveletet, gyorsabban is megy. A préseltlemezből készülteket, a konyhabútort, sarokgarnitúrát mi állítjuk elő, az üzletben látható kárpitos termékeket úgy vesszük és adjuk tovább.

Kérdésemre, hogy a valamikori itteni nagy bútorgyárakhoz, kisipari műhelyekhez volt-e valami közük, megtudom, nem volt, a szakmát menet közben tanulták meg mindketten. Egy olyan vállalkozói mentalitás hát az övék, amely a piaci kereslet tényének vizsgálatából indul ki, s ahol lehetőséget talál az eladásra, azt kiaknázza: előbb forgalmazóként, majd ahhoz megtakarításaiból termelői egységet is teremt, hogy az árakat javára fordítsa, az önköltséget leszoríthassa. A versenyképesség elérésének biztos eszköze, gazdaságilag többszörösen is racionális, a közönség vásárlóerejével messzemenően számol, tehát hosszabb távon is életképes lehet egy megcélzott régióban.

Ügyfélkör

Az ügyfélkör megteremtése persze nem bízható pusztán a hely adta spontán reklámra és forgalomra.

— Vevőkörünket úgy építettük, hogy reklámoztunk. Főleg a Háromszékben, próbálkoztunk a helyi tévével is, amíg megvolt, de az messze nem volt annyira hatékony.

A cég nincs egyedül a maga csoportjában a szűkebb környezetben sem, bár ekkora bemutatóüzlettel mások nem rendelkeznek. Akinek mégis van a városban, az már konkurenciának számít. A főúton vagy a Gál Sándor és a Bălan úton fekvő üzletekről első pillantásra is látni, stílusban is elütő az állomási kínálata.

— Igyekszünk olyan árut kínálni, mely nem azonos a többiekével. Nincs értelme a több üzletnek, ha a vásárló mindenütt ugyanazt kapja. Kis árréssel dolgozunk, és azt kell egyre lennebb hoznunk. Ezt a kínálat elütő voltával kell ellensúlyoznunk, hogy kapós legyen az árunk.

Sikerük, fennmaradásuk egyik titka az egyéni igények kielégítése.

— Tervezünk is bútort, de nem arra adunk, hogy három dimenzióban is bemutassuk. Sok megrendelő rajzokkal jön. Lerajzolják, otthon ekkora hellyel rendelkeznek, azt akarják beépíteni, berendezni bútorral. Ha megvalósítható, akkor tanácsokkal javítunk rajta, megbeszéljük és megtervezzük. Persze, vannak cégek, melyek a tervezésre teszik a fő hangsúlyt, az több idejüket veszi el, mint maga az előállítás. Nálunk fordítva van. Az emberek tudják, mit kívánnak, mi segítünk nekik ebben, alkalmazkodunk az igényeikhez. Üzletünk kínálata persze azért is más, mert sok benne a kárpitos termék. Hozunk domborítottakat és mindenféle mást, bőrutánzatosat, bőrhuzatosat, plüssöt, szövetet, hogy minél szélesebb körnek eleget tegyünk. Ami préseltlemezből készült árunk van, az azt a célt szolgálja, hogy aki rendelni jön, megnézhesse, mire számíthat. Most nem úgy vásárolnak, mint hajdanában, amikor ezt vagy azt a szekrényt kérték, mert mást nem tehettek. Most bejön és kér egy ehhez hasonló szekrényt, de férjen el rajta a tévékészülék, legyen még három fiókja, és valamivel legyen szélesebb vagy keskenyebb, hosszabb vagy rövidebb. Elviszik a készeket is, de inkább ötletet merítenek belőlük.

Az üzletmenet másik jellemzője a kisebb árrés, haszonkulcs mellett a forgalom élénkítésének biztosítása. A cégvezetők szerint hasonlóan jó minőséget a városban még állítanak mások is elő, viszont nagyobb árréssel dolgoznak. Ők arra törekszenek, minél nagyobb legyen a forgalom, ezt a kisebb árrés is szavatolja. ,,Hogy az embereknek tudjunk munkát adni, ne legyen az, hogy egyszer túl sok a munkánk, máskor állnunk kell megrendelés hiányában."

A cégnek különben mindössze hét alkalmazottja van a cégvezetőkkel együtt, három asztalost és két elárusítónőt foglalkoztat. Az alany úgy tudja, más cégnél ugyanekkora forgalmat jóval több emberrel érnek el. ,,Jól összeverődött csapatot alkotunk, nem is cserélgetjük az embereket."

Létezik egy gyártói együttműködés is:

— Pár társunkkal támogatjuk egymást, nem nézem rossz szemmel őket. Ha valamelyiknek kifogy egy anyaga, kisegítjük. Mindeniknek megvan a maga piaca, egyik több konyhabútort ad el, a másik ifjúságit, a harmadik lengyel bútort hoz, mi nappali berendezést árulunk többet, de mindent gyártunk.

Piaci szeszélyek

A piac épp napjainkban nagy változásokat produkál, kiszámíthatatlan hanyatlás áldozata.

— 2007-ig jól ment minden, 2008-ban hihetetlenül visszaesett. Amúgy is van szezonális mozgás, tulajdonképpen ősztől szokott fellendülni a vásárlás, az év eleje mindig gyengébb, ez történt 2008-ban is, ősszel pedig bekövetkezett a krízis. Hogyan éltük át? Volt egy kevés tartalékunk, a költségeket próbáltuk visszafogni, de nem volt, miből lefaragni. Bankkölcsöneink is voltak, a kamatok is elmentek… Hát túléltük, de nehéz volt. Májusig nagyon rosszul ment, harminc százalékra esett vissza a kereslet. Nem harminc százalékkal, hanem harmadára! Májusban megmozdult egy kicsit. Most sem érződött, mint máskor, hogy ősz van, de valamit javult azért. Máskor ha a vevő eladta a pityókáját, jött faluról is vásárolni. Most nincs így.

Változik a közízlés, ez tükröződik a bútorválasztásban is. Amikor kezdték, főleg a pácolt és a natúrszínű bútornak volt kereslete, mára hozzászokóban vannak a vevők a lemezre rápréselt műanyag borítás adta színlehetőségek bővülő választékához. ,,Próbálkoztunk a fehérrel is, az nehezen ment, de azért jóval rugalmasabbak az emberek. Falun is hódít a városi ízlés. Az emberek inkább cserélik bútoraikat, nálunk sokat adnak arra, hogy szép legyen a lakás. Nem egy életre vesznek bútort, mint hajdanán. Újat persze a szakfolyóiratokból is lehet meríteni, mi mindenekelőtt a vevői kéréshez alkalmazkodunk. Ez a szép benne, nem sorozatot gyártunk, hanem azt, amit kérnek. Ezért nem lehet megunni. Legtöbb két hét alatt megkapja mindenki, amit kér.

Alkalmazkodnak abban is a piaci igényekhez, hogy részletre is árusítanak. Szerződésük van egy bankkal, helyben kiállíthatják a kért papírokat, arra 24 órán belül választ kapnak, és megköthetik az üzletet.

A válság lélektana és a feketepiaci konkurencia

Beszélgetésünkből még két érdekes témát vetnék fel. A kereskedő úgy látja, a médiumok, főleg a tévék besulykoló híreikkel csak fokozták a gazdasági válság hatását. ,,Egy évig azzal kezdték a híreket, hogy mennyire rosszul állunk. Ez az amúgy is kispénzű embereket az indokoltnál is nagyobb visszafogottságra késztette. Szerencsére a utóbbi időben némileg változott a helyzet, de még mindig bennük van a félelem."

Végül egy fájdalmáról kíván szót ejteni:

— Nekünk, akik hivatalos jóváhagyással dolgozunk, a legillojálisabb, piacrontó versenyt a feketén dolgozó, elbújva barkácsolók jelentik. Persze, hogy olcsóbban dolgoznak, hiszen nem fizetnek adót, nem gyártanak minőséget. Mi rengeteg adót fizetünk, persze hogy nem tudjuk annyiért adni! Ami azonban a legkeservesebb: az illetékes hivatalok mintha nem azon lennének, hogy felszámolják e feketegazdaságot.

Létezik a bútorgyártók szövetsége, de nem eléggé hatékony az érdekvédelemben, véli: „Mi kicsik vagyunk." Személy szerint azonban az illetékesektől várna el fokozott védelmet. ,,Ne attól próbálják összeszedni a pénzt, akitől nem kéne, hanem azoktól, akik valóban megszegik a törvényeket." Nem igaz, mondja, hogy nem tudnak létezésükről, az illetők nem is rejtőznek annyira el, tetten érhetők.

Szavainak külön súlyt ad, hogy beszélgetésünk után ítélte oda a megyei kereskedelmi kamara a Zala Kft.-nek az idei díjosztás során a maga súlycsoportjában az első helyet. Tájainkon a bútoriparnak kellene hogy jövője legyen, lenne képzett szakember is hozzá, a legalitás betartatása e téren tehát igazi közösségi érdek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-12-09: Magazin - x:

Hűtlenségi DNS-text

Több laboratórium kínálja Mexikó­ban DNS-tesztek elvégzését azoknak, akik kételkednének hitvesük hűségében. ,,Ha valaki attól tart, hogy házasságtörés áldozata lett, elhozhat hozzánk egy intim ruhadarabot, lepedőt, használt rágógumit, sperma- vagy nyálmaradványokat, szőrt vagy hajszálat" — mondta Jorge Guillen, az egyik laboratórium igazgatója.
2009-12-09: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Konferenciasorozat Erdély fejlesztéséről — Ferencz Csaba

Székelyföldi stand a bukaresti nemzetközi turisztikai kiállításon
A PONT csoport decemberben erdélyi fejlesztési konferenciasorozatot indít, amelynek célja megteremteni egy olyan formális keretet, amelyen belül erdélyi gondolkodók, véleményformálók és döntéshozók megoldási javaslatokat tehetnek e térség fejlesztésére, az elkövetkező időszak kihívásaira.