Pár hete még habzó szájjal szidták Traian Băsescut, két hónapja hozzájárultak Emil Boc kormányának leváltásához, melyet az elmúlt húsz esztendő leggyatrábbjaként minősítettek, holnap-holnapután pedig boldogan szavazzák meg újra csaknem ugyanazt a kabinetet; még az is megtörténhet, a menesztett kormányfővel az élen. Apró különbség talán csak annyi, hogy két-három magyar miniszter is helyet kap a kormányasztal körül.

Lassan tíz éve már, hogy a magyar érdekvédelmi szövetség elindult a teljes balkanizálódás útján. Addig következetes, megbízható partnernek tekintették, aztán 2000—2004 között a Năstase-kormány támogatása során megkezdődött a sokszor demokráciaellenes, olykor erkölcstelen kompromisszumok sorozata. Gyorsan kötötték és rúgták fel a szövetséget, hol bal, hol jobb lábbal, annak függvényében, ki tűnt éppen esélyesebbnek a hatalomra. Percek alatt elárulták korábbi partnerüket, ha az érdek ezt kívánta. Így történt 2004-ben, 2008-ban, no meg most, 2009-ben. Az elmúlt napokban már senki sem lepődött meg, amikor látta, elsőként kilincsel a győztesek kapujában Markó Béla. A román politikusok, elemzők számára ez már szinte természetes, az RMDSZ illeszkedett a román pártok sorába, ahol már mindenki mindenkinek volt szövetségese és ellenfele egyaránt. Nem jelentett gondot a gyors váltás Markóéknak sem, a szövetségi elnök rezzenéstelen arccal nyilatkozott Románia érdekeiről, szükség van rájuk, sürgős a kormányalakítás, csak így tud az ország kilábalni a válságból.

Gyorsan és különösebb magyarázat nélkül döntöttek Markóék a kormányzati szerepvállalás mellett. Vitára nem nyílott lehetőség a szövetségen belül sem, elmaradt a számvetés, az elmúlt időszak kudarcainak elemzése, no meg az ígéretek számbavétele. Pedig az elnökválasztást semmiképp sem könyvelhetik el sikerként, a magyarság számottevő része javaslatuk ellenére voksolt.

Lehetnek előnyös vonzatai a hatalomból politizálásnak, hisz az elkövetkezőkben jelentős kérdésekben születik döntés, nem mindegy, milyen lesz a regionális átszervezés, a decentralizáció, de az sem, hogyan alakul az oktatási reform. Ám ha nem néznek szembe az elmúlt időszak hibáival, ígéreteivel, akkor előremenekülés lesz csupán, néhányan kielégíthetik személyes ambícióikat, és a hatalom egy icipici szelete is az övék lehet, de a lényeg elsikkad: jelentős előrelépést a magyar közösség szempontjából nem remélhetünk.