A baconi önkormányzat az 577-es kormányrendelet segítségével Nagybacon és Kisbacon vízellátását, illetve a 122-es megyei út leágazásától Magyarhermány végéig az aszfaltozást oldaná meg. Bardocz Csaba polgármester elmondása szerint a műszaki tervek elkészítésére százezer, illetve 35 000 lejt kaptak, így remélhetőleg a tél folyamán elkészíthetik a dokumentációt, megtörténik az engedélyeztetés és a közbeszerzés is, s tavasszal kezdődhet a munka.
A község elöljárója szerint ez több évig tart. Az elmúlt években az erdei utak felújítása, illetve a szárazajtai és magyarhermányi vízhálózatok kiépítésekor tapasztalták már, milyen nehezen hívhatók le a kormánypénzek. Nagybacon és Kisbacon vízellátásáról több elképzelés is született, végül úgy döntöttek, hogy a mély kutak ásásáról lemondanak, helyette a Peleske környéki Hölgy-patak, Súgó-patak és a Bő-forrás vizét fogják be. A mély kutak ötletét el kellett vetniük, hiszen 130—140 méter mélyen is borvízforrást találtak, az pedig háztartási használatra nem jó. Ezzel szemben a peleskei víz biológiailag és ásványtanilag megfelel a követelményeknek, hozam elegendő, s szabadeséssel is vezethető. A 31 kilométer hosszú vezetékrendszer mintegy 1,5 millió, a magyarhermányi nyolc kilométeres szakasz felújítása pedig egymillió euróba kerül. (hecser)