A kötetcímekben a hangja szó megismételése nemcsak az apránként sorozattá szerveződő kiadványokra utal, hanem a szerző muzikalitására, ritmusérzékére, partitúrák szerkesztésére való hajlamára is. Szőcs Géza sok-sok évi rádiózásának a lenyomata is ez a könyv, de a felső-háromszéki lokálpatrióta Felső-Magyarország határáig terjedő szülőföldszeretetének könyvborítók közé fogott tanúságtétele is. Mivel a szülőföld elválaszthatatlan az ottani gyökérzetű emberétől, amelytől, ha ilyen-olyan okok miatt el is szakad, máshova is magával viszi annak örömét és bánatát, búját, baját.

Szőcs Géza írásai személyiség-, emberközpontúak, akkor is, ha intézmények múltját és jelenét, szellemiségét járják körbe.

A könyv első fejezete a kötet címadójaként a Báró Wesselényi Könyvtár történetével indul, hogy a könyvtártörténettel összefüggő háromszéki irodalmi múlt, a képzőművészet történetébe csapjon át, Zabolán és Zágonban a Mikesek bölcsőjét keresi, Kézdivásárhely és környékének közegészségügyi történetét idézi, politikatörténeti emlékeket elevenít föl, számba veszi a céhes város építészeti örökségét, és Gaál Sándor portréját rajzolja meg, hogy egy merész mozdulattal a testvérvárosok, Nagyatád, Mezőköves, Gyöngyös, Paks, Maasluis felé nyisson kapukat, hiszen a vélük ápolt kapcsolat is szülőföld-vonzatú.

Bevezetőnkben nem véletlenül emlegettük a könyv emberközpontúságát, több oldalon sikeres vállalkozók és alkotók életútját látja el jelzőtáblákkal, majd igazi pedagóguskollégaként az oskolamesterek hosszú sorát állítja iskolai és népokító-népnevelő katedrák, pódiumok elé. Az Alma Mater című, kötetzáró fejezetben hajdan volt egyetemi tanárokat-tanárait szólaltatja meg, majd archívumként 320 felső-háromszéki pedagógus portréját helyezi tablóra, mindazokét, akikről arcképpel rendelkezett.

Ez a seregszemle ráerősít a tanár-szerző iskola- és pedagóguscentrikusságára, az óvónő-tanító-tanár hármas kategóriának s a közösségek szellemi életének milyenségét és minőségét meghatározó közegnek olyan dimenzióit tárja fel, amelyet ebben a mértékben és formában eddig tájainkon senki sem kísérelt meg.

Szőcs Géza tanár- és tanfelügyelő társam, a háromszéki magyar kulturális mozgalomban partnerem is volt. Talán ez is közrejátszik abban, hogy annyi és annyi kedves ismerős arc tekint rám a kötet lapjairól, de hinni merem, hogy aki most találkozik először a kötet szereplőivel, az is ismerősként szakítja meg az olvasást, hogy később újrakezdje.

Nemcsak sejteni, hanem tudni lehet, hogy a könyv olvasói is többnyire ebből és a pedagógustársadalommal kapcsolatban lévő kategóriákból kerülnek ki.

De hát kinek nem volt óvó nénije, tanítója, tanára? Ha ilyen nem volt és nincs, akkor könyvet sem olvas.

Ifjú Szőcs Géza, a könyvborító készítője képzőművészként a legnehezebbet, a hangeffektusokat festi meg, hisz a kötet címe, ismételjük, A szülőföld hangja.

A könyv a sepsiszentgyörgyi Tipo-Graf Nyomdában készült.