Az 1968-ban induló lap sem viselhette a Háromszék nevet. Így született meg a Dali Sándor alapította Megyei Tükör, amelynek pozitív örökségét az 1989-ben induló Háromszék nevű lapunk is felvállalhatta.

’89 utolsó másfél hetében a háromszéki magyarság arányos képviseletet kiharcoló küzdelmében nem csupán a lapnévadás volt az egyetlen szimbolikus cselekedet. Az ország gazdaságának ebek harmincadjára juttatása, a politikai és gazdasági vezetés elitjét kivéve, nagyjából azonos mértékben érintett nemzeti hovatartozására való tekintet nélkül mindenkit. A magyarságot a kommunista diktatúra éveiben a szólás- és gyülekezési szabadság, az anyanyelvhasználat brutális korlátozása, ennek elfojtása és cenzurális ellenőrzése, a hitélet súlyos korlátozása sújtotta.

Természetes volt tehát, hogy a megye ideiglenes vezetésében magának helyet szorító magyar értelmiség első tettei közé tartozott a pártközponti paranccsal elorzott település-, út- és utca-, az intézménynevek restaurációja, a szabad vallásgyakorlás lehetőségének megteremtése. Ennek jegyében az elsők között állítottuk vissza Sepsibesenyő nevét, ezekben a napokban kapta vissza régi elnevezését a Székely Nemzeti Múzeum és Sepsiszentgyörgy néhány fontos utcája.

Az első napokban a politikai, gazdasági és adminisztratív hatalom éléről eltávolították a politikailag és szakmailag súlyosan kompromittált elemeket, de az új gazdasági hatalom megteremtése előbb késett, aztán a privatizálások révén ránk rontó kommunista restauráció következtében sérült vagy el is maradt.

Bennünk már a fordulat első napjaiban megfogalmazódott például az a szándék, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket nem kell szétverni, hanem vissza kell vezetni arra a szövetkezési útra, amelynek térségünkben nagy múltja volt. A Hangya szövetkezeti mozgalom újrateremtésére gondoltunk, a termelés, feldolgozás és értékesítés megszervezésére, amire tulajdonképpen a lakosság téeszellenes indulatainak mindent elsöprő ereje, bizalmának teljes elvesztése miatt nem kerülhetett sor.